Ti vagytok a föld sója… (Mt 5,13–16) Jézus tanítványainak feladatot ad. A feladat elvárást is jelent. Meg kell felelni az elvárásoknak. Föld sója, a világ világossága: szépen hangzó kijelentések, de ha belegondolunk, nem is olyan egyszerű ez a feladat.

Amíg csak hallgatnunk kell az elgondolkodtató tanítást, addig tulajdonképpen nincs is semmi baj. A hallgatóságban bárki ott lehet.

De nem elég megmaradni hallgatónak:

tenni is kell.

A templomból ki kell menni (a szerző fotói)

 

Nem elég bejönni a templomba, nem elég, hogy megkeresem a számomra legkényelmesebb helyet, és részt veszek a liturgián, a szentmisén, és hallgatom az igehirdetést, és magamhoz veszem az Úr testét. A templomból ki kell menni, és élni kell a mindennapi életet. De nem a mindennapok módján. Hanem úgy, hogy feladatot kaptam. Feladatot, mint az apostolok: Menjetek az egész világra…

Nem kell elutaznom, nem kell misszióba mennem. Ott,

ahová a hivatásom állított, ott kell jelen lennem úgy, ahogy Jézus megkívánja.

Sóként, amely ízt ad, világítóként, eloszlatva a sötétséget.

A feladat nem egyszerű. A só az ételben feloldódik, amikor ízt ad neki. A gyertya fölemészti önmagát, amikor fényt ad magából.

A gyertya fölemészti magát

 

Szent Bernát szavait meg kellene szívlelnünk: Égni és világítani… Ardere et lucere… Önmagában kevés, hogy csak égjünk. Világítani önmagában hiú dolog. A kettőnek szorosan egybe kell kapcsolódnia. Csak égni, lelkesedni akár öncélú is lehet. Tettek is kellenek hozzá, amelyek a környezetünket élhetőbbé, szebbé, világosabbá teszik.

Kevés, hogy világosan látom a világ, a társadalom gondjait, bajait. Szükséges a tiszta gondolkodás. De kell, hogy a felismerést tettek kövessék.

Jézus mondja: Nem azért gyújtanak világosságot, hogy véka alá tegyék.

Úgy világítson a ti világosságotok, hogy lássák az emberek jótetteiteket,

és dicsőítsék érte a mennyei Atyát.

Fény és sötétség harca végigvonul az egész emberiség történetén. A fény minden kultúrában valamiképpen az életet jelenti. A sötétség pedig a halált. A fény a derűt, az örömöt, a sötétség a félelmet, a borút, a pusztulást.

A fény az életet jelenti

 

A történelem során nemegyszer gondolták úgy, hogy az értelem, a ráció jelenti az igazi világosságot. Sőt: felszabadítja az embert sokfajta kötöttségtől: hagyományoktól, a vallástól, amiről úgy gondolták, hogy az embert szabadságában korlátozza, emberségében megnyomorítja. Az ilyesfajta „felvilágosodásnak” súlyos következményei lettek. Ha az emberi rációt abszolutizáljuk, mindenhatónak, mindentudónak képzeljük, ha az emberi értelmet tesszük meg az egyetlen mértéknek, akkor kizárjuk az életünkből azt, amit úgy nevezhetünk, hogy transzcendens, ami fölötte van a mindennapi tapasztalásnak.

Óvakodnunk kell attól, hogy azt, ami értelemmel föl nem fogható, kizárjuk az életünkből.

Létezik, valóságosan létezik a misztériumok világa, ami fölülmúlja a mi felvilágosultnak képzelt értelmünket.  

A misztériumok világa fölülmúlja értelmünket

 

Ha azt gondoljuk, hogy mindenható az emberi értelem, és mindent képes megvilágítani, keservesen csalódunk. Éppen az élet legnagyobb titkaival szemben némul el a racionalitást abszolutizáló ember. Sok mindenre találunk választ, sok „hogyan”-t meg tudunk világítani, de a „miért” kérdésére választ találni már sokkal nehezebb. A végső „miért”-re pedig emberi ésszel nem tudunk magyarázatot adni.

Az élet tele van titkokkal. Az önmagát mindenek fölé helyező ember számára csak az jelent értéket, aminek közvetlen, mérhető, pénzben kifejezhető haszna van. Az egészséges emberkép azonban ennél sokkal gazdagabb.

Totalitárius, az embert kiszolgáltatott lénnyé alacsonyító társadalmi és politikai rendszerek jöttek létre a történelem folyamán, amelyek

az ész világosságának mindenhatóságára építettek. A következmény pedig nem világosság, hanem az embertelenség sötétsége lett:

gondoljunk csak a kommunista diktatúra fogolytáboraira vagy a nemzetiszocialista ideológia következményeként létrejött haláltáborokra és gázkamrákra.

A következmény az embertelenség sötétsége

 

A kereszténység ma is sokak számára fölösleges történelmi teher, amely gátolja a szabad emberi gondolkodást és életet. Korlátozza az ember jogát, hogy szabadon rendelkezzék önmagával. Nemritkán olyan ideológiának tekintik, amely gátolja az emberiség fejlődését.

Felelősségünk van nekünk, keresztényeknek ebben a világban. Az élet, az igazi élet világosságát kell hirdetnünk.

Jézusról kell beszélnünk, nem üres szavakkal, hanem gyógyító emberi cselekedetekkel.

Arról a Jézusról, akiben – ahogy János evangéliumában olvassuk – élet volt, s ez az élet volt az emberek világossága.

A kereszténység nem egy a sok filozófiai rendszer közül, bár korunk embere úgy tekint rá, mint olyan árucikkre, amelyet felkínál az egyház, és elkezdünk válogatni, vajon hasznos lesz-e ez számunkra. Nem doktrína, amely győzelmet arat vagy alul marad a legkülönfélébb ideológiák közötti harcban. A kereszténység egészen más. Életet formáló üzenet. Jézus magáról mondja: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben.” (Jn 8,12)

Legyen bátorságunk minden körülmények között követni őt.