Kicsoda Jézus? Szeretnénk látni őt. Szemtől szemben. Az evangéliumoknak egyik számomra nagyon fontos elbeszélése a Zakeus-történet. Arról a bizonyos rangja van, becsülete nincs emberről szól, aki mindenképpen látni akarta Jézust. Emberi tekintetekkel nem törődve fölmászott a fügefára, mert alacsony volt. Látni akarta Jézust. Jézus észrevette őt, megszólította, és betért hozzá étkezni.

Számtalan ember találkozik Jézussal. Mert hallottak róla. Egy beteg asszony mondja: ha csak a ruhája szegélyét érintem, meggyógyulok. A zsinagógai elöljáró kéri Jézust, halálán lévő lányát gyógyítsa meg. A találkozásokban ott van a mélységes bizalom és hit:

Jézus az, aki életet ad. Nem megy el érzéketlenül az emberi nyomorúság mellett.

Egy születésétől fogva vak emberrel találkozik. Az út szélén ül és koldul. Jézus észreveszi. Meggyógyítja. Sárral megkeni a szemét, és a Siloe tavához küldi, hogy mosakodjon meg benne. A vak ember egyszerre csak látóvá lett. Kinyílt előtte az addig zárt világ. (Jn 9,1.6–9.13–17.34–38)

Az út szélén ül és koldul (a szerző fotói)

 

Érdekes, ahogyan az emberek beszélnek róla. Nem akarják elhinni, hogy ugyanarról van szó, aki vakon, koldusként az út szélén ült. Most lát. Mi történt? Ez nem az az ember. Mások: de igen, ő az. Ő, aki megkapta a látás ajándékát, bár nem könyörgött érte, elmondja, mi történt. Odaviszik a farizeusokhoz, vita támad, nem Istentől való ez az ember, ez a Jézus, aki nem törődik a szombattal. A kérdésre, hogy mit gondol róla, aki meggyógyította őt, bátran,

félelem nélkül megvallja: ez az ember – Jézus – próféta.

Vitatkozni kezdenek, és kitaszítják maguk közül azt, aki Jézustól megkapja az ingyenes ajándékot, megkapja a szeme világát.

Jézus meghallja, mi történik. És amikor újra találkozik ezzel az emberrel, megkérdi tőle: Hiszel-e az Emberfiában? Ki az, hogy higgyek benne? – olvassuk az elbeszélésben. Jézus mondja: Látod őt. S aki korábban vak volt és koldus, megvallja: Hiszek, Uram! És leborul Jézus előtt.

Micsoda ajándék, szavakkal szinte kifejezhetetlen: aki vak volt, most lát. És találkozik az Élet Urával. Azzal a Jézussal, aki fölötte áll a törvénynek. Aki világosan képvisel olyan értékrendet, ami a törvény betűjébe belegabalyodott emberek számára idegen. Nem elfogadható. Ezek az emberek nem ismerik föl az Élet Urát. Aránytévesztők. Nem tudják felfogni, hogy az élet nagyobb érték, mint a törvény betűjéhez való ragaszkodás.

Micsoda ajándék: vak volt, s most lát

  

Jézus puszta jelenléte, cselekedetei a világ számára ítéletet jelentenek. Ítélkezni jöttem a világra – mondja.

A Jézust körülvevő farizeusok kérdik: talán vakok ők is?

Jézus ítélete kemény. Ha vakok volnátok – mondja –, nem volna vétketek.

Egy egész szócsaládot tudunk összeállítani a „látni” igéhez kapcsolva. Kilátni, meglátni, átlátni, belátni…

Nem csupán a fizikai látásról van szó. Az igazság felismeréséről. A helyes értékrendről. A valóság elfogadásáról. A bizalomról. A hitről.

Jézus ingyen, kérés nélkül felkínálja az életet. Felkínálja nekünk, hogy látók legyünk. Ingyenes ajándékot ad. Kegyelmet. Életet. Szabadságot is kaptunk a Teremtőtől. Szabadságot, hogy az ajándékot elfogadjuk vagy elutasítsuk. Szabadságot, hogy Jézust elfogadjuk Úrnak és Megváltónak, vagy hogy bezáruljunk, elforduljunk.

Találunk bőven kifogást, és megpróbáljuk a magunk igazát bizonygatni, mint az evangéliumi farizeusok. Ez az ember nem lehet az Istentől, mert nem tartja meg a szombatot! Látók vagyunk, de nem ismerjük fel Jézusban az Élet Urát. Nem fogadjuk el őt. Mert

kényelmesebb elbújni előírások bástyái mögé, mint vállalni a felelősséget az élet szolgálatáért

minden időben és minden körülmények között.  

A hit sokkal több, mélyebb valóság, mint a törvények ismerete. A hit személyes kapcsolat. Egész életünkben vívódunk, gyötrődünk, szeretnénk kilátni korlátaink közül. Szeretnénk meglátni, hogy az Isten jelen van ebben a világban. De ahhoz, hogy valóban látók lehessünk, be kell látnunk, el kell ismernünk a korlátainkat. Be kellene látnunk, hogy tőlünk függetlenül létezik az Isten teremtette világ. És be kell látnunk, hogy a bennünk lévő ösztönök, a hatalomvágy, az önzés tönkreteszi ezt a világot. Be kell látnunk, hogy van felelősségünk.

Sokszor úgy érezzük, hogy elszabadult körülöttünk a pokol. A pusztításnak, a gyilkolásnak soha nem látott technikai lehetőségét állította elő az emberiség. Az ember, aki függetlenítette magát az élet forrásától. A megszégyenítésnek, meggyalázásnak, rágalmazásnak ugyancsak számtalan fegyverét használja mindennap a szabadságának hamis tudatában élő ember. Ugyanakkor

élhetnénk békében is. Abban a békében, amit a vak szemét megnyitó Jézus akar ajándékozni a világnak.

A hit ajándék. A hit világosságában élve egészen más lenne ez az összezavarodott világ.

Az emberhez hozzátartozik nemcsak a gondolkodás képessége, hanem a megtapasztalás lehetősége is. Jézus biztatja tanítványait: Nézzétek! Nézzétek az ég madarait, a mezők liliomait. Tamás apostol, a kételkedő mondja a többi apostolnak, akik elbeszélték, hogy látták az Urat: Hacsak nem látom, nem hiszem. Jézus pedig Tamásnak: Nézd a sebek helyét… (Jn 20,25–27)

Nézzétek az ég madarait, a mezők liliomait

 

Sokan vannak – ne féljük kimondani: sokan vagyunk –, akik szeretnénk a dolgok mélyére látni. Jézus felkínálja a lehetőséget mindenkinek. Nekünk is, akik olyanok vagyunk, mint az út szélén ülő vak koldus, nekünk is felkínálja a látás kegyelmét. És tőlünk is kérdi: Hiszel-e az Emberfiában?

Bárcsak élő hittel tudnánk válaszolni, leborulva az Úr előtt: Hiszek, Uram!

Amint a keleti egyház szép imája mondja: Hiszem, Uram, és vallom, hogy Te vagy Krisztus, az élő Isten fia, aki a bűnösöket üdvözíteni a világra jöttél. S még hozzáfűzik a következő, elgondolkodtató kijelentést: akik között az első én vagyok…

Jézus nem hagy magunkra. Nem megy el közömbösen mellettünk. Az élet világosságát akarja ajándékozni nekünk. Rajtunk áll, van-e bátorságunk elfogadni az ajándékot, és megvallani, hogy Krisztus az, akiben megtaláljuk életünk értelmét.