Gyerekkorom egyik emlékezetes olvasmánya egy pilótáról szólt, akit lelőttek, mindkét lábát elveszítette, majd emberfeletti kitartással megtanult protézissel, műlábbal vadászrepülőt vezetni, és folytatta tovább a vállalt feladatot. Kitartott, amire rátette az életét, azt vállalta, minden körülmények között. A könyvnek ez volt a címe: Egy igaz ember.

Egy igaz ember… Hiánycikk a világban az igaz ember. Jézus mondja tanítványainak: ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába. (Mt 5,20)

Jézus itt nem a farizeusokról és az írástudókról mond ítéletet. Tanítványaival szemben támaszt követelményeket. Ha valóban az ő tanítványai vagyunk, életmódunknak felül kell múlnia azokét, akik abban látják az élet értelmét és teljességét, hogy minden erejükkel ragaszkodnak az írásokhoz, az előírásokhoz, a szabályokhoz, a törvényekhez. Jézus nem ítéli el a szabályokat, az előírásokat. Egy alkalommal ki is jelenti: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” (Mt 5,17)

A keresztény élet nem merülhet ki az előírások betűjének megtartásában.

Szükséges, hogy „jogkövetők” legyünk, ahogyan a jogászok mondanák. De ennél többre van szükség, hogy Jézus igazi tanítványainak tekintsen bennünket.

Igaz emberekre volna szükség (a szerző fotói)

 

Sokszor hallom, hogy azért van annyi baj a világon, mert nem ismerik a tízparancsolatot. Meg kellene tanítani mindenkinek, és akkor rend volna. Azt is hallottam magukat vallásosnak tartóktól nem is egyszer, hogy azért van ez a nagy zűrzavar, szétesés és istentelenkedés a világban, mert nem tanulnak rendesen hittant a fiatalok. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy

az ötvenes évek, a kommunista diktatúra legvéresebb időszakának politikai vezetői mind kötelező hittanra jártak iskolás korukban…

A törvények tudása önmagában még nem elegendő.

Igaz emberekre volna szüksége ennek a világnak. A vallás lényege nem az előírásokhoz való ragaszkodás, hanem a személyes kapcsolat a végtelen, a teremtő Istennel. Jézus ezt kívánja tőlünk. Ez a kapcsolat pedig nem engedi, hogy életünk bárkit is sértsen, bántson, ellehetetlenítsen. Ez a kapcsolat gyökeres életmódváltozást kíván meg tőlünk, ha igazán közünk van ahhoz, amit vallásnak nevezünk.

Amikor napjainkban politikai vitatémává válik a kereszténység, határozottan képviselnünk kell azt a meggyőződést, hogy

a kereszténységnek a pártpolitikához semmi köze

nincs. Politikusok hivatkozhatnak keresztény értékekre, de ez önmagában kevés. Megélt kereszténységre van szükség. Nem az előírások hirdetésére, hanem a törvények, szabályok felülmúlására a mindennapi életünkben. S a hitelesen megélt kereszténység ekkor társadalmi tényezővé válik.

A kereszténység: vállalás. Értékek vállalása. Az élet szolgálata. Nem e világi kincsek gyűjtése, hanem szolgálat, áldozat, szolidaritás. Úgy, ahogy Jézus élt az emberek között. Úgy, ahogy Isten jósága és emberszeretete Jézus által nyilvánvalóvá lett minden ember számára.

Ő nem ismert különbséget ember és ember között.

Életével, szavaival és példájával, a kereszt vállalásával mindannyiunk számára feladatot adott: aki az ő tanítványa akar lenni, vegye föl a keresztjét mindennap és úgy kövesse őt.

A keresztút nem diadalmenet, hanem véres valóság. Az igazság határozott képviselete minden körülmények között. Politikai rendszerektől függetlenül.

A keresztút nem diadalmenet

 

Ha életmódotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét… Erről van szó. Ez a lényeg. Nem szabad megelégedni a kisszerűséggel. Mindannyian kaptunk tehetséget, kaptunk feladatot, mindannyiunk számára ki van mérve az idő, kinek ennyi, kinek annyi.

Nem másokhoz kell hasonlítgatnunk az életünket, hanem Krisztushoz. Az ő elkötelezettsége kell, hogy a mérce legyen mindannyiunk számára.

Nem élhetünk langyos életet. Jézus azt kívánja tőlünk, hogy legyünk só ebben az ízetlen, furcsa világban. Azt kívánja, hogy világítsunk, ne rejtsük véka alá a lámpást, hanem merjünk tartóra állni, nem elbújva, saját kisszerű életünk keretei között keresve a kényelmet, hanem

vegyük észre, hol van szükség éppen miránk.

Hol tudunk úgy jelen lenni az emberek között, hogy tetteinket látva elgondolkozzanak. Jézus azt mondja: jócselekedeteiteket látva dicsőítsék a mennyei Atyát.

A kereszténység nem árucikk. Nem lehet keresztény szólamokkal hatalmat vásárolni. Keresztény tettekkel, igaz cselekedetekkel, az emberekért való áldozatos élettel, a kereszt bátor hordozásával, a vállalással azonban felülemelkedhetünk ennek a világnak a kisszerűségén. És ez olyan hatalom, amely legyőzi a világot.

A kereszténység nem árucikk

 

Jézus nem elégszik meg a törvény betű szerinti megtartásával. Többet kíván. Azt is mondhatnám, követőitől minőségi életet vár el. Olyan életet, amely nem simul bele ennek a világnak vonzásába.

Ne hasonuljatok ehhez a világhoz!

– figyelmeztet bennünket is az Apostol. Ezt mondja: gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes. (Róm 12,2)

Világunkat a hétköznapi életben is jelenlévő hazugság jellemzi. Félünk az igazság kimondásától. Nagy a kísértés, hogy félelmünkben álarc mögé bújjunk. Hogy mást mutassunk, mint akik a valóságban vagyunk.

Jézus határozottan mondja:

Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van.

(Mt 5,37) Ez a figyelmeztetés mindenkinek szól. Azokhoz különösen is, akik a köz ügyeiért felelősséget akarnak vállalni. De ne felejtsük: a köz ügyeiért mindenki kivétel nélkül felelős. Vessünk véget az álarcosbálnak, és legyen bátorságunk, hogy őszinték legyünk. Őszinték önmagunkhoz, őszinték minden emberhez. Legyen bátorságunk, hogy igaz életet éljünk.

 

Nyitókép: Ferenczy Károly: A hegyi beszéd (Magyar Nemzeti Galéria, Public domain, CC BY-SA 3.0, Wikimedia Commons)