Jézus azt mondja tanítványainak, ne aggodalmaskodjanak. „Ne nyugtalankodjék a szívetek…” Erre a bátorításra, biztatásra nagyon is rászorulunk mindannyian, akár bevalljuk, akár nem. Életünk tele van bizonytalansággal. Senki nem tudja, mit hoz a holnap. Szokták mondani, főleg, ha a korban már előre haladtunk, hogy minden nap ajándék. De vajon lesz-e holnap? Vajon megbízhatom-e a másik emberben? Nyugodtan elfogadhatom, amit mond nekem? Nem fognak becsapni? Nem élnek vissza a jóhiszeműségemmel?
Szent Ágoston mondja, sokan ismerik ezt a kijelentését:
„Magadnak teremtettél minket, Uram, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.”
(Vallomások, 1. 1.)
A zsoltáros is biztatja saját magát – és közvetve minket is: „Lelkem, nyugodj meg újra, mert az Úr jót tett veled. Megmentette lelkemet a haláltól, szemem a könnyektől, lábam a botlástól.” (116. zsoltár)
Gyakran ürességet érzünk, kérdésekkel vagyunk tele (a szerző fotói)
Mégis, ha magunkba nézünk, szembe találjuk magunkat ösztönös félelmeinkkel, nyugtalanságainkkal, úgy is mondhatjuk, hogy szinte állandóan egzisztenciális válságban vagyunk.
Ha sikerül olykor kiragadni magunkat a bennünket elsodró világ ingereiből, gyakran ürességet érzünk,
kérdésekkel vagyunk tele, nyugtalanok vagyunk.
Jézus ma is megszólít: Ne nyugtalankodjék a szívetek. Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. (Jn 14,1)
De hát hogyan higgyek abban, akit nem ismerek? Sokszor úgy érzem, távol vagyok tőle – és ő sem figyel rám. Néma magányban élek, szorongok. Nyugtalan vagyok. Félek.
Érdemes odafigyelnünk a gyötrődő Ady Endre soraira:
„Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csendesen és váratlanul
Átkarolt az Isten.”
A magunk erejéből képtelenek vagyunk arra, hogy lelki békét teremtsünk. Arra azonban igen, hogy ne záródjunk be, és hagyjuk, hogy megszólítson bennünket az Úr.
Hagyjuk, hogy megszólítson bennünket az Úr
Sokszor hontalannak érezzük magunkat. Hová is tartozom? Jó volna védettséget találni. Otthonra, hazára vágyunk mindannyian. Jézus azt mondja: Atyám házában sok hajlék van…
De ha azt érezzük, hogy távol van tőlünk az Isten? Akkor üres szólamnak tűnik ez a szép, bátorító kijelentés.
Jézus beszélget a tanítványokkal. Képzeljük magunkat oda, úgy, hogy mi is ott vagyunk közöttük. Ott vagyunk a nyugtalankodók között, akiket
Jézus bátorítani akar. Otthont, hajlékot ígér nekik.
Ezt mondja: „Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ismeretlen az út
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” (Jn 14,4–5)
Amióta világ a világ, és megpróbálja kimondani az ember a vágyait, fájdalmait, céljait, újra és újra előkerül egy kép: az útnak a képe. Valahonnan valahová… De hogyan? Magunkra hagyva? Úgy, hogy ismeretlen az út, mert még nem jártunk rajta. Hazajutni, sötét erdőn átverekedni magunkat,
közben annyi minden elvonja a tekintetünket az útról, amire ráléptünk.
Ismeritek az utat! – mondja Jézus. A tanítványok maguktól nem jönnek rá, Jézusnak kell kimondania: Én vagyok az út…
Ne nyugtalankodjatok, bátorít Jézus. És biztat: Higgyetek! És erősít: az Atya házában sok hajlék van… Nem leszünk otthontalanok, hontalanok, hajléktalanok, ha hittel Őrá tudjuk bízni magunkat.
Ismét Ady Endrét idézem, aki ezt mondja:
„Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.”
A hit személyes kapcsolat. Bizalom. Ráhagyatkozás. Az élete értelmét kereső ember magatartása, aki előbb-utóbb rádöbben törékenységére, végességére, de él benne a vágy a teljes élet után. Ugyanakkor a hit ajándék is. Kegyelem. Isten ingyenes ajándéka, amit vagy elfogadok, vagy visszautasítok.
A hit személyes kapcsolat
Szabadságomban áll, hogy rábízzam magamat Arra, akinek a létezésemet köszönhetem. És akkor megtörténhet bennem is a csoda. Lecsendesül bennem a vihar, a lázongás. Ha elfogadom, hogy nem én magam vagyok a „minden”, hanem van rajtam kívül, fölöttem Valaki, akihez Balassi Bálint soraival így imádkozhatunk:
„Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!”
Úton vagyunk. Tamás apostol, aki megküzdött a hitéért, és aki ajándékba kapta, hogy érinthette Jézus sebeit, leborult előtte, és azt mondta: Én Uram, én Istenem! Ez a Tamás mondta korábban Jézusnak: hogyan ismerhetnénk az utat, hiszen azt sem tudjuk, hová mész?
Válaszul Jézus kijelentését kapja:
Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.
Ne nyugtalankodjunk tehát. Bízzuk rá hittel az életünket. Járjunk bátran azon az úton, amelyet Jézus mutatott meg nekünk. És fogadjuk el bizalommal Szent Ágoston gondolatait: „Magadnak teremtettél minket, Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned.”
Nyitókép: Francesco Botticini: Szűz Mária mennybevétele (részlet) (forrás: Public domain, Wikimedia Commons)
