„Íme, az Isten Báránya!” – halljuk Keresztelő Jánosnak, az előhírnöknek, az útegyengetőnek tanúságtételét. Jézusra mutat, akit meg akar ismertetni a népével.
Vallomást is olvasunk: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a lélek.” Majd ezzel fejezi be a vallomását: „Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia.” (Jn 1,29–34)
Isteni és emberi találkozásáról van szó. A véges és a végtelen együtt, egy időben.
A halálra szánt emberségben a végtelen életre hivatott ember, aki az Isten képére és hasonlatosságára
teremtetett, amint a Biblia mondja.
Bárány… Akit leölésre visznek. A próféta szövegében is megjelenik már: Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. (Iz 5,7)
Huybrecht és Jan van Eyck: A Bárány imádása, a genti szárnyasoltár központi képe a Jelenések könyve alapján (a szerző fotói)
Elvenni a világ bűneit annyit jelent, mint megszabadítani, felszabadítani a világot, az emberiséget, az embert abból a lelki-szellemi rabságból, amit a bűn jelent. A bűn, ami nem más, mint hátat fordítani az Istennek. Kiszakadni az Isten teremtette világ rendjéből. Függetlenedni a Teremtőtől. Öntörvényűvé válni.
Benne él az emberben a vágy születése óta, hogy függetlenné tegye magát. Ugyanakkor benne van az ember természetében, hogy
kapcsolatok nélkül képtelen élni.
Furcsa, sőt megrendítő tapasztalás, hogy önmagamban nem megyek semmire. Bármennyire is szeretnék mindenkitől függetlenül a magam útján járni, mások nélkül nem vagyok képes életben maradni.
Függetlenül, a magam útján
Az emberré válás lényegéhez tartozik a szabad döntés és választás képessége. A választással pedig szoros összefüggésben van, hogy az ember jövőképpel rendelkezik.
Íme, az Isten Báránya! – mondja János, a keresztelő.
Akik őt hallgatják, értik, miről beszél. A szabadulásról, a szabadításról. Ő az igazi Bárány.
A hívő zsidók minden évben megemlékeztek – és megemlékeznek ma is – az Isten nagy tetteiről. És kötelességük, felelősségük, hogy elbeszéljék az utánuk következő nemzedéknek. Az egyiptomi fogság a zsidó közösség megrendítő közös élménye volt. A szolgaság, a rabság, az idegen ország, a hontalanság. Keserves élmény a hontalanság, az idegenség, a rabszolgaság. De hogyan lehet megszabadulni?
Pászka vacsora
Egyik fontos része az ószövetségi szentírásnak az egyiptomi fogságból való szabadulás. A kivonulás. A maguk ereje ehhez kevés. Az Isten szabadítja meg a népét.
Mózes, aki vezetője lesz a népnek, felkészíti népét a kivonulásra az Úr rendelkezései szerint. A Kivonulás könyvében olvassuk Mózes parancsait: „a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem.” (2Móz 12)
Az egyiptomi fogságból való szabadulást évről évre megünneplik. Ez a pászkavacsora,
a bárány elfogyasztásával. A bárány vérével megjelölt házak megmenekültek.
A pusztulóban lévő világ üdvözítőre, Messiásra, szabadítóra vár. Amikor Jánosnál Jézus bemerítkezik, János kijelentése: „Íme, az Isten Báránya!” mindenki számára világos. Megjelent, közöttünk van a szabadító. Jézus a Messiás.
Az ő vére által nyertünk szabadulást: Pál apostol az Efezusiaknak írt levélben így beszél: „Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán.”
Az áldozati bárány maga Jézus
A keresztény szimbolikának lényeges elemei közé tartozik a bárány képe. Az áldozati bárány maga Jézus, aki életét adja értünk és sokakért. Az utolsó vacsorán az apostolok jelen vannak, amikor a következő történik: „Fogta a kelyhet, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.«” (Mt 26,28)
Így emlékezik a keresztény világ
Jézus kereszthalálára, a megváltó áldozatra, amely egyszer s mindenkorra megtörtént a Golgotán,
és jelenvalóvá lesz ez a már tértől és időtől független valóság az oltáron, amikor Jézus tanítványai őrá emlékeznek szerte a világon.
A Jordánból kilépő Jézus megkezdi küldetését. Hirdeti az Isten Országát. Felszólítja az embereket, akik köréje gyűlnek, hogy változtassák meg az életüket. Vegyék fel a keresztjüket, és úgy kövessék őt, akik utána akarnak menni.
Vegyék fel a keresztjüket és kövessék Őt
Jézus az áldozatot kivétel nélkül mindenkiért megvalósította. Ezt az eseményt nem elegendő kívülről szemlélni, mintha semmi közünk nem lenne hozzá. Nekünk magunknak is jézusivá kell válnunk, vállalva azt az életformát, amit ő maga mutatott meg számunkra. Az igazi szeretet nem ismeri az önzést. De ismeri a közösségvállalást, a szolgálatot, az áldozatvállalást. Nem elég, hogy ismerjük az evangéliumok elbeszéléseit.
Nem elég kívülről szemlélni az eseményeket. Mi magunk is részesei kell legyünk Isten Országának.
Úgy, hogy Jézus tanítása szerint alakítjuk az életünket. És nem félünk attól, hogy akár alkalmas, akár alkalmatlan, minden körülmények között tanúskodjunk arról a Jézusról, aki az Isten Báránya, akinek áldozata által váltunk szabaddá mindannyian.
