Az életben a legnagyobb titok a születés és a halál. Amikor világossá válik számunkra, hogy egyáltalán nem természetes, nem magától értetődő, hogy vagyunk, hogy vagyok, amikor rádöbbenek arra, hogy lehetne úgy is, hogy már nem vagyok, akkor először megrettenünk, majd megpróbáljuk tudomásul venni a valóságot. Ahogy múlnak az évtizedek, úgy nő azoknak a száma, akiket ismertünk, szerettünk, akik valamiképpen hozzátartoztak az életünkhöz, már nincsenek. És kezdjük számolgatni, vajon hány évünk lehet még hátra, ha nem történik valami váratlan tragédia.

Senki nem tud elmenekülni a halál elől. S kérdezzük: ezzel vége?

És ezzel vége? (a szerző fotói)

 

A síron innen és túl: vagyunk, de lehetne úgy is, hogy nem vagyunk. És mégis élünk. Miért?

Az evangélisták tanúságot tesznek arról, hogy ahol Jézus jelen van, jelen van az élet. Betegek gyógyulnak, vakok látók lesznek. Jó Jézus közelében lenni. Erő sugárzik belőle. Szavai nyomán megváltozik a világ.

Jézusban velünk az Isten. Jézus emberségén keresztül szól hozzánk.

Jézusban az emberi élet mélységeit és magasságait közvetlenül megtapasztalják a tanítványok. Jézus is el tud fáradni. Indulatai vannak, – nem tűri, hogy a kereskedők megszentségtelenítsék az Isten házát. Megrendül, előre látja Jeruzsálem pusztulását, és megsiratja.

Nem csak tanítványai vannak. Barátai is, akik közelebb álltak hozzá, mint Mária és Márta testvére, Lázár. Többször betért hozzájuk. Jézus üzenetet kap Lázár testvéreitől: Akit szeretsz, beteg. Jöjj, gyógyítsd meg! (Jn 11,3–45)

Amikor Jézus megérkezik, Lázár már halott. Ha itt lettél volna, nem hal meg a testvérem! – mondják neki.

Máriában és Mártában mélységes bizalom van Jézus iránt. Hallották korábban a tanítását, s volt, hogy csak nekik beszélt. Mária hallgatta, Márta el volt foglalva a házi munkával, de ő is szívesen hallgatta volna.

Most Jézus az ő hívásukra jön hozzájuk. Várták, reménykedtek, hogy testvérüket meggyógyítja. De mire megérkezik, Lázár már halott.

Barátja halála megrendíti. Megsiratja.

Mások is vannak ott, megjegyzik: nézzétek, mennyire szerette! S hozzáfűzik: ő, aki vissza tudta adni a vak látását, nem tudta volna megakadályozni, hogy meghaljon?

A sírnál Jézus kéri, hengerítsék el a követ. Márta megjegyzi: már szaga van, negyednapos halott… Jézus pedig: Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!

Ami most itt, a sírnál történik, mindenkit megdöbbent. Lázár, jöjj ki! – mondja Jézus hangosan. Erre a már negyedik napja sírban lévő kijön a sötétségből a fényre. Jézus szól: vegyétek le róla a leplet.

Lázár, jöjj ki! (forrás: Duccio di Buoninsegna, Kimbell Art Museum, Public domain, Wikimedia Commons)

 

Az evangélista megfogalmazza, hogy a történtek után sokan hittek Jézusban. Jézusban hinni annyit jelent, mint elfogadni őt az élet Urának. Rajta keresztül megtapasztalhatóvá válik számunkra az Isten hatalma.

Ki is az Isten? – kérdezhetjük. Az Isten az, aki népét kiszabadította a fogságból, és átvezette a pusztaság labirintusán, majd bevezette a megígért földre. Az Isten az, aki

kiszabadít bennünket a halál fogságából, feloldja kötelékeinket, és a sötétségből az élet világosságára hív mindannyiunkat.

A nagyböjti vasárnapok fokozatosan vezetnek el bennünket az Élet ünnepéhez, a szent Húsvéthoz. Nem szabad, hogy a bennünket körülvevő világ kísértései foglyul ejtsenek bennünket. Nem szabad, hogy aránytévesztőkké váljunk, és istenítsük, ami nem Isten. Meg kell sejtenünk a felszín, a közvetlenül megtapasztalható valóság mögött a Teremtőt, az Istent. Jézusban fel kell ismernünk az élet Urát, aki fölötte áll minden földi hatalomnak, aki visszaadja a vak látását, a halottnak pedig az életet.

Megsejteni a megtapasztalható valóság mögött a Teremtőt

 

Jézusban meg kell látnunk a velünk, esendő emberekkel közösséget vállaló Isten jóságát és emberszeretetét.

Jézus szavát meg kell hallanunk és meg kell szívlelnünk: Aki utánam akar jönni, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen engem. És

aki ragaszkodik az életéhez, elveszíti, de aki kész arra, hogy megossza másokkal, az megtalálja azt.

Mindenkinek szembe kell nézni a halállal, az elmúlással. Beszélünk kultúrák haláláról, nemzethalálról, szorongat saját sorsunk, saját életünk-halálunk. Választ várunk, megoldást keresünk. A hívő keresztény számára a válasz: a názáreti Jézus, aki azért jött, hogy életünk legyen. A halálon túl is.

A hiteles kereszténység: életstílus. Több, mint puszta tanítás.

Nem szólamok hirdetése, hanem a másik ember vállalása. Az élet szolgálata.

Ahol valóban jelen van Krisztus, megváltozik a világ. Ahol hitelesen megélt kereszténységgel találkoznak az emberek, nem lehet szó gyűlöletről. Ott jelen van az a béke, amit a világ nem képes megadni, csak az a Jézus, aki barátainak mondta tanítványait, mert megismertette velük az Atyát, aki őt a világba küldte.

Jézus vállalta ember voltunk minden gyötrelmét, szenvedését, vállalta a megkínzatást, vállalta a kereszthalált. Eltemették, sírba tették. De harmadnapra üres volt a sír. Legyőzte a halált.

Harmadnapra üres volt a sír

 

Jézus életet akar ajándékozni mindenkinek. Igazi szabadságot. Az Isten gyermekeinek szabadságát.

Lázár, jöjj ki! – hangzott a jézusi szó. S a negyednapos halott kijött a sírból.

Ennek a ki tudja, mióta halott,

megkötözött, sötétben lévő világnak is szól: Jöjj ki! Vajon meghalljuk-e?

Jézus itt van közöttünk. Velünk van, a világ végezetéig. Hogy nekünk életünk legyen.