Ki is az igazi pásztor? Jézus példázata ma is időszerű. Az igazi pásztor szívvel-lélekkel szolgálja a nyájat. Ismeri a juhokat. Nevükön szólítja. (Jn 10,1–10)

Nem hatalmat keres mások fölött, hanem szolgálni akar.

Törődik a nyájjal. A szó legigazibb értelmében elöl-járó: előttük halad, és bátran mennek utána a juhok.

Másra nem hallgatnak: kölcsönös bizalmi viszonyról van szó. A pásztor ismeri a juhokat, a juhok ismerik a pásztor hangját.

Milyen egy pásztor? (a szerző fotói)

 

Hogy milyen is a pásztor, alighanem kevesen vannak, akik tudják. Mikor láttunk pásztort? Hol láttunk pásztort? Talán egy erdélyi utazás során, nem messze az úttól, a domboldalon. Jézus hallgatói számára azonban természetes volt a kép, amelyet magára vonatkoztat: Én vagyok a jó pásztor, mondja egy másik helyen.

A jó pásztor pedig még kész arra is, hogy az életét adja a juhokért.

Mennyire szükség van arra, hogy legyen valaki az életünkben, aki törődik velünk. Olyanok vagyunk, mint a pásztor nélküli juhok. Gazdátlanok. Kihez is tartozunk? Jó volna tudni, hogy életünk nem olyan, mint a szélfútta levél… Otthonra, családra, hazára, biztonságra van szükségünk. Mindannyian erre várunk. Ott van bennünk a vágy, hogy szeretnénk biztonságban lenni.

... mint pásztor nélküli juhok

 

Biztonságban szeretnénk tudni a pénzünket, az állásunkat, a családunkat, a közösségünket, a hazánkat, de legfőképpen a saját életünk izgat bennünket. Ki vagyok én? Hol vagyok én? Kinek van rám szüksége? Van-e valaki, aki törődik velem?

Amikor a pásztorról és a juhokról szóló jézusi mondatokat halljuk, a legtöbbször arra gondolunk, hogy szükségünk volna papokra. Mert egyre égetőbb a paphiány. Sokszor találkoztam panaszkodó emberekkel: nincs papunk… Meg szoktam kérdezni:

ez a község, ez a közösség mikor adott utoljára papot az egyháznak? Általában néma csend a válasz.

Jó volna, ha lenne, aki meghallgatna bennünket, aki jó gazdája lenne a község templomának, akit bármikor el lehet érni. De nincs. Mert ha vasárnap van is szentmise a templomunkban, a pap már rohan is tovább a szomszéd községbe, onnan tovább a harmadikba…

Szükségünk van papokra

 

Érdemes elgondolkodni azon, vannak-e igazi családjaink. Olyan családok, amelyekben gyermekek nőnek fel, úgy, hogy megtapasztalják, biztonságban vannak, van otthonuk. Van apjuk és anyjuk: van, aki törődik velük, van, aki dajkálja, van, aki meghallgatja őket, van, aki szól hozzájuk. Vannak szülők, akik számára fontos a gyermek. Vannak szülők, akikre föl lehet tekinteni, mert megbízhatók. Van otthonuk, ahol a gyermekeket szeretet veszi körül. 

Hosszan lehetne sorolni a bajokat, a társadalmi betegségeket, amelyekkel mindannyiunknak szembe kell néznünk. Uralkodóvá vált az úgynevezett fejlett, civilizált világban

az individualizmus ideológiája. A személy áll a középpontban. Nem a személy felelőssége a másik emberért,

hanem annak a hangsúlyozása, hogy mi az, ami nekem jár, teljesen függetlenül a másik embertől, jár nekem, akár úgy is, hogy a másik a kárát látja.

Józan, felelős pásztorokra van szükség, akik egyformán törődnek mindenkivel. Olyanokra, akik figyelnek azokra is, akik elkóborolnak, letérnek arról az útról, amely az életre vezet.

A zsoltáros ezt mondja: „Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. Viruló réteken ad helyet nékem, felüdít a tiszta vizek forrásából.” (23. zsoltár)

Felüdít a tiszta vizek forrásából

 

A pásztor kell, hogy tudja, merre van a tápláló mező. Tudja, merre van az éltető forrás. Előre megy, bátran, határozottan. És a rábízottak bizalommal követik őt. Hiányoznak a megbízható pásztorok. És

hiányzik a világból a bizalom: merem-e rábízni az életemet másra?

Jézus azért jött, hogy életünk legyen. Hív mindannyiunkat, akik megfáradtunk és elcsüggedtünk: menjünk hozzá, ő nem hagy magunkra bennünket. (Mt 11,28)

Valamiképpen mindannyian felelősek vagyunk másokért. Senki nem mondhatja, hogy semmi köze másnak ahhoz, hogyan élek, mit teszek, hogyan bánok az emberekkel, hogyan bánok a környezetemmel, mit teszek a körülöttem lévő világgal. Kivétel nélkül mindannyian felelősséget viselünk. Nem mondhatjuk, hogy csak a vezető a felelős, hogy csak a pásztortól függ minden. És ami nagyon elgondolkodtató, mindannyian valamiképpen pásztorok vagyunk.

Fontosak a pásztorok a családban, iskolában

 

Nem csupán az egyházban, az egyházi közösségben fontosak a pásztorok. Különösen is fontos ez a családban: apa, anya, gyermekek egymáshoz való kapcsolatában. Rendkívül fontos ez az iskolában: a pedagógusnak az a feladata, hogy kézen fogja a gyermeket, és felvezesse az életbe. Válogatás nélkül mindazokat, akik rá vannak bízva. Tudnia kell, mi a jó és mi a rossz. Bátran elöl kell járni, hogy bizalommal tudják követni. De

csak akkor lesz képes erre a bátorságra, ha ő maga is követi a biztos útmutatót, aki őelőtte jár.

Vajon felismerjük-e, kit érdemes követnünk? Tele van a világ magamutogató sztárokkal, olyan hírességekkel, akik éppen mértéktelenségük következtében sokak számára mértékadóvá válnak. Ne hagyjuk, hogy félrevezessenek minket. Legyen tiszta a hallásunk, hogy meghalljuk az életre vezető szót.

Amikor Jézus arról beszél a tanítványoknak, hogy ő az élet kenyere, sokan megbotránkozva hallgatják. Ti is el akartok menni? – kérdi tanítványaitól. Akkor Péter így szól: Uram, kihez mennénk! Az Élet igéi tenálad vannak! (Jn 6,68)

 

Borítókép: Jézus, a jó pásztor (IV. századi falfestmény, Róma, Domitilla Katakomba, Public domain, Wikimedia Commons)