Még újságok és újságírók sem voltak, amikor a hatalom embereit már foglalkoztatta, vajon ki tölthetné be Szent Péter megüresedett székét. Meg is találták a beleszólás jogát, hogy a választás számukra kedvező legyen. A „ius exclusivae”, magyarul a „kizárás joga”, volt az európai uralkodóházak eszköze, „vétójoga”, amivel a XVI. század óta beavatkoztak a pápaválasztásba, ha bizonyos személyeket politikailag nemkívánatosnak tartottak.

Utoljára Ferenc József akadályozta meg Mariano Rampolla del Tindaro bíboros pápává választását

1903 júliusában, XIII. Leó halála után. Pedig akkoriban senki sem gondolta, hogy rajta kívül más is lehet a pápa. Mindenki, akit a huszonöt évig uralkodó Leó utódlása érdekelt, a tehetséges, nagy diplomáciai gyakorlattal rendelkező Rampollát nevezte meg, aki Leó pápa államtitkáraként 1887 óta meghatározó személyiség volt a Vatikánban. A konklávén azonban a krakkói bíboros tájékoztatta a választókat Ferenc József nemtetszéséről. O tempora, o mores!

A Sixtus-kápolna, a konklávék színhelye (Wikipedia)
 

Így lett pápa akkor a falusi szabó fia, Giuseppe Sarto, a későbbi Szent X. Piusz, aki 1904-ben megtiltotta a hivatalosan nem is létező ius exclusivae-t. Velünk maradt azonban az utódlás örök kérdése, a vatikáni tudósítók, a „vaticanologusok” visszatérő témája. Nagy nyugat-európai lapok akkor kezdtek komolyabb találgatásokba, amikor 1962-ben, a II. vatikáni zsinaton az egyházi megújulás jeleit észlelték.

Miután fél évszázaddal később Ferenc pápa programja a zsinat szellemének visszatérését ígérte, nem meglepő, hogy az utódlásáról szóló latolgatások felerősödtek, miután a nyolcvanöt éves egyházfő térdfájdalmai miatt – legalábbis ideiglenesen – kerekesszékbe kényszerült. Megszólaltak komolyabb publicisták is. Közülük az amerikai, de harminc éve Rómában dolgozó, a Gregoriánán teológiai doktorátust szerzett

Robert Mickens nem azok közé tartozik, akik örülnének a „szinodális egyház” reformtörekvése megtorpanásának.

Nem is azt kutatja, hogy a pápa egészségét orvosai milyen sikerrel ápolják.

Mickens a Bíborosi Kollégium mai összetételét tekinti át abból a szempontból, hogy kit melyik pápa nevezett ki, feltételezve, hogy a pápák azok közül választanak, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodnak, az ő életstílusukhoz hasonlóan dolgoznak.

A pápaválasztó, tehát nyolcvanadik életévüket még el nem ért bíborosok június 6-án száztizenhatan lesznek. (Nincs köztük a hetvenhárom éves Angelo Becciu bíboros, akit egy korrupciós ügy miatt Ferenc megfosztott pápaválasztó jogától.) A választó bíborosok közül hatvanhetet Ferenc pápa nevezett ki, harmincnyolcat XVI. Benedek, tizenkettőt Szent II. János Pál. Abból, hogy a jelenlegi pápa kreálta (nevezte ki) a pápaválasztó bíborosok ötvennyolc százalékát, nem következik bizonyosan az, hogyan fognak szavazni. Azért sem alkotnak külön csoportot, mert a Ferenc pápa által tartott hét, bíborosokat kreáló konzisztórium közül csak a 2014. februárira hívták meg a teljes bíborosi testületet.

A kilencvenkét „nyugalmazott”, tehát már nem pápaválasztó bíboros befolyását sem szabad alábecsülni, mivel ők is részt vesznek a közvetlenül a konklávé előtt tartott tanácskozásokon. Márpedig közülük negyvenegyet Szent II. János Pál, huszonhatot pedig XVI. Benedek nevezett ki, és csak huszonötöt (harmadrészüket) Ferenc pápa. Van közöttük néhány jelentős, szuggesztív egyéniség is. Ha tehát a választó és nem választó kétszázkilenc bíboros együtt vesz részt ezeken a tanácskozásokon, közülük csak kilencvenkettőt kreált Ferenc pápa. A többiek közül ötvenhármat Szent II. János Pál, hatvannégyet XVI. Benedek nevezett ki.

Mickens talán legfontosabb megállapítása a La Croix International május 13-i számában az, hogy

a pápaválasztó bíborosok jelentős része lelkesen támogatja Ferenc pápa reformprogramját. Az argentin pápa néhány kulcsszemély rendíthetetlen lojalitását élvezi, akik teljes szívvel kiállnak az egyház missziós jellegének erősítése mellett,

amelyet Ferenc pápa legfontosabb enciklikájában, az Evangelii Gaudiumban hirdetett meg. Vannak tekintélyes bíborosok, akik pedig a Laudato si’ és Fratelli tutti enciklikákban foglaltakat pártolják. De vajon elég-e ezeknek a bíborosoknak a száma ahhoz, hogy a következő pápa ezt a programot vigye tovább?

A folyamatban lévő Püspöki Szinódus háromszintű – egyházmegyei, kontinentális és a római – püspöki összegzésével nem egyszeri eseménysor, hanem a Ferenc pápa-féle reform része, az egyházi élet és az egyházkormányzat alapstílusa. Ennek „gazdája” a Szinódus főtitkára, Mario Grech máltai bíboros. A tájékozott szerző őbenne, a hatvanöt éves, jó egészségű, energikus Grech bíborosban látja Ferenc pápa legesélyesebb utódjelöltjét.

A Ferenc párti csoport esélyes tagjának tekinthető a hatvanhat éves Matteo Zuppi bolognai érsek, aki a Sant’ Egidio közösség tagjaként különösen afrikai, de más kapcsolatokkal is rendelkezik. Pietro Parolin bíboros államtitkár hatvanhét éves, elsősorban tapasztalt diplomata, a világgal folytatandó párbeszéd embere. Hátránya lehet, hogy sosem volt egyházmegyés főpásztor. A publicista a bíborosok e Ferenc párti csoportjának többi tagjáról annyit mond, hogy „különböző okokból valószínűleg nem választhatók”.

A „kurzusváltás” embereinek nevezett csoportban néhányan hangot is adtak elégedetlenségüknek,

mint a nagy tapasztalatokkal rendelkező konzervatív Srí Lanka-i Malcolm Ranjith. Mások udvariasan, halkan tapsolnak is, de hallgatnak. Kérdés, hajlandók-e másra szavazni, vagy inkább magukat ajánlják mások figyelmébe? E csoporthoz tartozik például Raymond Burke és Gerhard Müller, ők azonban nem „papabilisek”.

Előfordulhat – mint sok konklávén történt –

átmenetinek gondolt, kompromisszumos személy megválasztása, mint XXIII. János, aki azonban a zsinat meghirdetésével korszakváltó egyházfővé vált.

Kora miatt a hetvenhét éves ghánai Peter Turkson lehet ilyen jelölt. Emlegették korábban Luis Tagle manilai bíborost, mint Ázsia jelöltjét. Louis Sako iraki káld bíboros e kompromisszumot jelentő csoport legmeggyőzőbb egyénisége.

Ám ne felejtsük a régi római mondást: A következő pápa talán még nem is bíboros.

 

Nyitókép: Bíborosok miséznek a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2013. március 12-én, a konklávé előtt (MTI/EPA/Guido Montani)