Káldi György (1573–1634) jezsuita szerzetes négyszáz évvel ezelőtt, 1626-ban adta ki a latin Vulgata alapján készült teljes bibliafordítását. Munkájának magyar nyelvre tett hatását a közbeszédben elhomályosítja a protestáns Károli (Radics) Gáspár 1590-ben kiadott bibliafordítása, amely a protestáns magyar gyülekezeti nyelvet meghatározta.

Középkori iratok tanúsága szerint a nemesi Káldi családnak Vas, Nógrád, Pest, Sopron, Veszprém és Zala vármegyékben voltak birtokaik. A Nagyszombatban született György és testvére, Márton is a Jézus Társaságának tagja lett. Édesapjuk halála után György félárvaként Kutassy János esztergomi prépost, később érsek gondnoksága alá került. Nagyszombatban valószínűleg

Pázmány Péter szentelte pappá. Bécsi teológiai tanulmányai után az ő támogatásával 1598-ban Rómába ment, ahol a jezsuita noviciátusba lépett.

Ez indította el papi és bibliafordítói pályáját. Ebben az időben a római jezsuita kollégiumban a Biblia-magyarázatot ugyan a Vulgata latin szövegéből oktatták, de a püspök-bíboros jezsuita Bellarmin Róbert által készített héber–latin szótár segítségével a katolikus teológiákon elsőként vizsgálták a héber szövegeket is. György később Olmützben tanított, majd 1625-től a pozsonyi jezsuita kollégium rektora lett.

Káldi György portréja; Dörre Tivadar grafikája korabeli festmény alapján, 1896 (forrás: Tivadar Dörre, Public domain, Wikimedia Commons)

 

Bibliafordításának kronológiáját saját jegyzeteiből ismerjük: az egyes könyvek átültetésének befejezését napra pontosan feljegyezte. A nyersfordítást 1605. október 11-én Erdélyben kezdte, és 1607. március 25-én Olmützben fejezte be. Összesen ötszázharminc nap alatt fordította le a teljes Szentírást. A százötven zsoltárt mindössze tizenhét nap alatt, Tóbiás könyvét egyetlen nap alatt magyarította. Többen feltételezték, hogy az első nyersfordításhoz Szántó Arator, a hittérítő jezsuita szerzetes bibliafordítását használta fel, ennek azonban ellentmond saját szövege:

„A mi rendünkön való Istenben elnyugodott Pater Stephanus Arator sok esztendeig nagy munkával fáradott a Bibliának magyar nyelvre való fordításában: én azt nem tudván, hanem látván, hogy a Keresztyének a’ Sz. Irásnak, a’ vagy Bibliának méltóságos nevét kedvelvén, válogatás nélkül olvassák a’ tévelygő Újítóknak hamisan fordított Bibliáját; és által-látván, hogy abból az orvosság-helyett, mérget; az üdvösség-helyett, kárhozatot találhatnának: Erdélyben Gyula Fehérvárat, a’ Bochkai István támadásakor, 1606. Esztendőben, Mind-szent havának tizenegyedik napján, az igaz Bibliának fordításához kezdettem, és Istennek kegyelméből végbe vittem. És noha akkor nem is alítottam, hogy valaha ki-nyomtattassam: mindazonáltal az előttem-járóknak hagyásából, és azoknak, akikhez illett, engedelméből,

egynéhány tudós emberek kezébe adtam, hogy által olvasván, ha-mi fogyatkozást találnának benne, helyére hoznák. Azután sok fő-emberek kívánságára kinyomattattam:

a’ végre, hogy a’ Magyarok megvetvén Károlyinak hamisan fordított Bibliáját, ha kívánnák a’ Sz. Irást olvasni, annak igaz fordítását olvassák.” (Oktató Intés 14. hasáb)

Bár az első kézirat 1607 márciusában elkészült, a nyomtatott kiadás csak 1626-ban jelent meg Bécsben, Formika Máté nyomdájában, kétezer példányban. A bécsi kiadás költségeit Bethlen Gábor fejedelem, Pázmány Péter és a királyi kamara fedezte, Némethi Jakab tipográfus segédkezett a nyomtatásnál.

Bethlen Gábor református erdélyi fejedelem, Pázmány Péter jezsuita püspök és a királyi kamara közösen fedezte a bécsi első kiadás költségeit (forrás: Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tára, Public domain, Wikimedia Commons)

 

Kérdés, mi történt a közbeeső tizenkilenc évben, és ezt hogyan lehet dokumentálni. A budapesti Egyetemi Könyvtár őrzi Káldi György fordításának manuscriptumát (ELTE Egyetemi Könyvtár, jelzet: Inc. Lat. 183). Az autográf (saját kezű) kézirat egészét Káldi saját kezűleg javította, számos stiláris és teológiai finomhangolások korrekcióival (pontos számát a források nem adják meg, de gyakran élnek a „sűrűn átjavított” és a „számos javítás” kifejezésekkel). A nyomtatott verzió ezek többségét átvette, de a Váci töredék, a nyomdai előkészítő kézirat további módosításokat jelez. Ennek ellenére eléggé letisztult, nyomtatásra előkészített kéziratnak értékelhetjük ezt a szöveget. A nyomtatott kiadás előszavában maga Káldi így nyilatkozik a szöveggondozásról: „...azt [a fordítást] rendi atyáimmal megvizsgáltattam, és a' hol kellett, megjavítottattam…” vagy hasonlóan:

„Rendi superiorimnak és atyafiimnak megmutattam, kik azt jónak ítélték, és némely helyeken megjavították.”

Ennek nyomát találhatta meg 1980-ban Erdő Péter, amikor a Káldi György bibliafordításához tartozó esztergomi kézirattöredékeket az Esztergomi Szeminárium könyvtárában kutatta. A töredékek egy 1522-es Szent Atanáz-művet borító pergamenkódex kötéstáblájában rejtőztek, és tartalmazzák Káldi javításait, valamint Pázmány Péterhez köthető bejegyzéseket. Ezek a nyomdai kézirat részei, amelyek a bécsi 1626-os kiadáshoz készültek, és stilisztikai átdolgozásokat mutatnak. Vagyis Káldi György nyersfordítása után egy redakciós stáb átvizsgálta és stilisztikailag is javította a szöveget.

Kazinczy a Károli-fordítást magasabbra értékelte archaikus, költői szépsége miatt, míg Káldiét kevésbé gördülékenynek, nehezebben érthetőnek tartotta a XIX. századi közönség számára. Például a zsoltárokban Károli héber ritmusát dicsérte, szemben Káldi latin jellegű prózájával.

Ballagi Mór (1814–1897) ortodox rabbiból lett neves református lelkész és biblikus, a XIX. század második felében foglalkozott Károli és Káldi fordításának összehasonlításával és kritikájával, elsősorban nyelvészeti, stilisztikai és teológiai pontatlanságok alapján. Ballagi nagyra tartotta a Károli-szöveget eredetisége, költői nyelve és a héber-görög forrásokhoz való hűsége miatt, de bírálta a régies kifejezéseket és a kisebb-nagyobb pontatlanságokat. Az „Úr az én jó pásztorom” (Zsolt 23,1) költőiségét dicsérte, ám néhol kifogásolta az eredetihez túlságosan ragaszkodó fordítást.

Ballagi Mór (Zsigmond Pollák, Public domain, Wikimedia Commons)

 

Káldi Vulgata-alapú szövegét Ballagi kevésbé gördülékenynek, latin jellegűnek és kisebb irodalmi értékkel bírónak minősítette; hozzátéve, hogy a katolikus dogmatikai hangsúlyok miatt teológiailag elfogult (például Máté 6,13: „kísértésbe ne vigyél”), nyelvezete pedig kevésbé gyökerezett meg a magyar irodalomban. Összességében Károlit a nemzeti bibliafordítás csúcsaként, Káldit pedig annak halvány ellenpólusaként látta. Talán ez a két kritika alapozta meg a közbeszédben Káldi György fordításának leértékelését.

Református értelmiségiek, élükön Szőts Farkassal, dicsérték Ballagi tudományos alaposságát és pedagógiai optimizmusát, amely a bibliakritikában is megmutatkozott; őt „törhetetlen erős akaratú meteornak” nevezték, akinek munkái segítették a protestáns fordítások revízióját. A nyelvújítók és a liberális protestánsok (például a Magyar Nyelvőr vezérszereplői) polémiába keveredtek Ballagival nyelvészeti nézetkülönbségek miatt, de biblia-specifikus kritikáit kevésbé támadták.

Pázmány, akit a magyar próza megteremtőjeként tisztelünk, az előszóban kijelenti: „Káldi György… nagy buzgalommal és műveltséggel fordítá le a’ Szentírást…” Szabó Károly irodalomtörténész sem fukarkodik a dicsérettel:

„Nyelve oly könnyű folyású, hogy az olvasó észre sem veszi, ha itt-ott idegenszerű fordulatot lop be a magyar beszédbe.”

Az 1822-es pozsonyi zsinat utasítására Szepesy Ignác pécsi püspök felügyelete alatt több szerző (például Végh István, Guzmics Izidor) dolgozott a revízión, amely hat kötetben jelent meg 1834–1835-ben, de nem vált közkedveltté. Szabó József esztergomi pap 1851-ben adta ki átdolgozott változatát, majd Tárkányi Béla a Szepesy-revízió nyomán javította tovább, ennek kiadása 1865-ben jelent meg először, majd háromszor újranyomták, s egészen a XX. század közepéig használták.

A XX. századi Káldi-biblia kiadásainak (Neovulgáta-alapú revíziók, Szent István Társulat 1950-es évekbeli újranyomtatásai) méltatói főként katolikus egyházi személyiségek és irodalomtörténészek voltak, akik a fordítás tartós irodalmi és lelki értékét emelték ki. Beszédes, hogy

miközben Károli fordítását számtalanszor átdolgozták, Káldi György fordítása 1626-tól 1820-ig nem szorult javításra.

Bár fordítása rengeteg nyelvtörténeti zárványt őriz, még mindig közelebb áll a ma beszélt köznyelvhez. A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat legújabb Káldi-Neovulgáta-fordításban tett korrekciók pedig egyáltalán nem hangzanak régies nyelvnek.

 

Nyitókép: Káldi-Biblia 1926-ból a Csíki Székely Múzeumban (forrás: Csanády, Public domain, Wikimedia Commons)