Egy kitüntetés értékét gyakran a díjazottak személye, munkássága mutatja, emeli meg. Így van ez a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva immár huszonnegyedik alkalommal megítélt elismerés esetében is. A korábbi díjazottak között olyan, túlzás nélkül legendának számító egyéniségek szerepelnek, mint a Gulagon is az áldozatos szeretet apostolának megmaradt Olofsson Placid bencés szerzetes, László Gábor, a Regnum Marianum többszörösen börtön-
viselt patere, Punk M. Gemma, aki az illegalitás idején is megszervezte a ciszterci nővérek közösségét, Regőczi István, „Isten vándora”, templom- és közösségépítő a legsötétebb időkben vagy Balás Béla püspök, Beton atya, aki talán maga csodálkozott legjobban, hogy többszöri kihallgatása ellenére nem lett vádlott a harmadik Regnum-perben.

Idővel lassan távoznak a börtönviselt hitvallók, így az utóbbi évek kitüntetettjei azok közül kerültek ki, akik hirdették az Igét, akár alkalmas volt az számukra, akár alkalmatlan, akik a karrier és megalkuvás csábításának ellenállva, feltűnés nélkül munkálkodva keltettek feltűnést. Mert az ilyen egyéniségek mindig maguk köré vonzották a jobbra törekvőket, a keresőket, a közösség után vágyódókat.

Bábel Balázs, a gyóni parasztfiú, aki hitének megerősödését és papi hivatását a kecskeméti piarista nevelésnek köszönheti, váci egyházmegyés papként Pest környéki falvak és pesti peremkerületek minden előmenetelből kizárt, örökös káplánjának ígérkezett, kiváltképp miután a nyolcvanas évek elején csatlakozott az illegális regnumi közösséghez, amelyre korábban, ötévenként, háromszor is lecsapott a „dolgozó nép államának” büntető karja.

A most őt méltató volt regnumi paptárs, barát, egykori titkos szemináriumi önképzőkörük tagja, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes szavaival „Bábel Balázs könyveiben, tanításaiban, egész életében tanúságot tesz arról, hogy a hite adja az erőt minden nehézség közepette, hogy a nagyobb jóhoz, mindannyiunk nagyobb javához hű legyen, bármilyen nehézség, ellenszél vagy megpróbáltatás éri”.

Közvetlenségét, derűs nyitottságát, humorérzékét az egyházkormányzás nehéz terhét viselve sem veszítette el. „Bármennyi gondja, baja volt és van Bábel Balázsnak, lelkének békéjét, derűjét nem tudják elvenni, hite, reménye, szeretete nem ebben a világban gyökerezik, ezért ez a világ nem is tudja elvenni.”

Kecskeméten, a Piarista Gimnázium dísztermében gyűltek össze a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye papjai, hívei, barátok az ország minden szegletéből, köztük számos piarista öregdiák, amit az ünnepségen felhangzó piarista himnusz érces férfikari hangzása is mutatott. A kitüntetett meghatottan elevenítette föl a jó piarista atyák alakját, élükön Lukács Lászlóval, akitől többek között az irodalom és a művészetek szeretetét is tanulta. Prédikációit, hitoktatását azóta is mindig versekkel, irodalmi idézetekkel gazdagítja.

Rövid beszédében Bábel Balázs felidézte gimnáziumi egyháztörténelmi tanulmányait, amelyből bizonyságot nyert az egyház isteni eredetéről. „Most, amikor annyi baja, sebe van a mi egyházunknak, is bizonyítja, hogy isteni eredetű, hiszen nem szűnt meg.” Ezért az emberi voltában esendő, isteni alapítása révén időtlen egyházért dolgozott egyszerű falusi lelkészként, ifjúsági vezetőként, szemináriumi elöljáróként és érsekként; embertársai felé mindvégig figyelmes jóindulattal, barátaihoz derűs közvetlenséggel fordulva Bábel Balázs. Mindent megcselekedve az Ő Országáért, ahogy püspöki jelmondata hirdeti: Pro Regno Dei.•