1969 nyarán Nagykanizsa mellett a sormási laktanyában sorkatonaként teljesítettem szolgálatot. Utat építettünk a laktanya és a lokátoros állomás között. Néhány hónap alatt olyan jó bajtársi kapcsolatba kerültem társaimmal, hogy rám való tekintettel, anélkül, hogy tudták volna, mit tesznek, este befogták a Vatikáni Rádió adását, ahol azokban a hetekben számukra és számomra is egy addig ismeretlen jezsuita atya, Szabó Ferenc tartott rövid előadásokat a keresztény ember személyes kapcsolatairól, szerelemről, jegyességről, házasságról. Katonatársaim az életre készültek, nyersek voltak, de érdeklődők is. Nemcsak számomra tették hallhatóvá az adást, hanem ők is meghallgatták, az emberi hang és a mondanivaló megragadta őket. 
Másnap, harmadnap is, míg együtt voltunk, figyelmesen, „minőségi csenddel”, ami egy laktanyában ismeretlen, vagy nagyon ritka, elismerően hallgatták Szabó páter házassági katekézisét. Nemcsak dicsérték, meg is köszönték nekem, hogy ilyesmit hallhattak. Mai ismerettel azt is hozzáfűzhetném kommentárként ehhez a történethez, hogy a zalai dombok szülötte, az egykori kálócfai fiú, a vatikáni dombról tanította egy későbbi magyar nemzedék fiataljait. Nekünk kamatoztatta talentumait. 
Sormás hatvan kilométerre van Kálócfától, ahol Szabó Ferenc 1931. február 4-én megszületett. Ez a távolság 1969-ben fényéveket jelentett Európa és hazánk, és a nemzedékek gondolkodása között is. Mindketten Magyarországon születtünk ugyan, de két történeti korban. Mindketten egyházi pályát választottunk, itthon azonban személyesen nem is ismerhettük egymást, ismeretségünk így hát akkoriban egyoldalú volt, a kapcsolatot az éter hullámai és a becsempészett Szabó Ferenc-írások, -könyvek jelentették. Fontos és életmentő volt sokunknak a „magyar ugaron” az a lelki és szellemi nyitottság, amelyre Szabó Ferenc atya szert tett a számunkra tiltott Nyugaton, és amelyet mostanáig kamatoztat, közvetít.
Emlékeim szerint a már visszakapott szabadság örömében találkoztunk 1989 után Rómában, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségében, és a római Triznya kocsmában is együtt élvezhettük Triznya Mátyás festőművésznek és feleségének, Szőnyi Zsuzsának vendégszeretetét, az ott hetente összegyűlő magyar értelmiségiek, művészek, papok és szerzetesek társaságát. Találkoztunk Budapesten, Pannonhalmán, különféle egyháztörténeti konferenciákon, szerzeteséletünk alkalmain, a mindennapi élet számos területén.
Szabó Ferenc gazdag élete a mi gazdagságunk is. Amikor kilencvenedik születésnapján köszöntjük őt, érdemes felfedezni általa és vele Isten gazdag és csodálatos világát még akkor is, ha az olykor fájdalmas. Munkássága, közvetítése révén mi is megnyílhattunk Isten szavának, a teológiának, a teológusoknak, az irodalomnak. Szabó Ferenc Istenre nyitottsága, érzékenysége, sokoldalú írásai, versei minőségi ajándék. Élete kilenc évtizede hű tükre a magyar valóságnak mind a társadalom, az egyház- és a szerzetestörténet vonatkozásában, s korszakok, eszmék, küzdelmek hűséges tükre is, amelyből tanulni kell. 
Élete kommunikáció, mert ő az értékek közlésének, közvetítésének mestere. Elég csupán arra gondolni, hogy a napjainkban megjelenő Viharban – Egyházunk az ezredforduló után című könyve milyen kiváló kalauz, amely VI. Pál pápától Ferenc pápáig tárja fel őszintén azt a valós külső és belső küzdelmet, szellemi harcot, amelyet Péter utódai a gyorsan változó világ kihívásai közepette megéltek, megélnek, elszenvednek. Őszinte írás, ezt külön szeretném kiemelni, mert nagyon fontosnak tartom, különösen napjainkban az őszinteséget. Elegánsan, megfelelő módon beszél az egyház fájdalmairól, botrányairól, az eltussolás szándéka nélkül. Nem könnyű olvasmány, de megéri, hogy tisztábban lássuk és értsük saját közösségünket, az egyházat. Minden bizonnyal kritikát is kap majd e könyvéért, de erről csak így szabad írni felnőtt keresztények között és számára.
Mivel ismerem Szabó Ferenc kitűnő humorérzékét, arra gondoltam, megkockáztatom a kérdést: Feri, jó dolog-e, megéri-e, hogy egy jezsuitát egy bencés köszöntsön, netán értékelje munkáját? Helyetted válaszolok is: csak így jó. A másik mindig tárgyilagosabb, és nem fél kimutatni barátságát, szeretetét sem. Evvel az elismerő, tisztelő barátsággal köszöntelek kilencvenedik születésnapodon. Isten éltessen, Lelke vezessen, adjon neked bölcs szívet!