Idősebb Keresztes Sándorral két interjúkötet is készült. Az első 2008-ban jelent meg a Kairosz Kiadónál: A kiegyezés reményével. Keresztes Sándorral beszélget Elmer István. A másik törzsanyagát Javorniczky István 1988 szeptemberében, a politikai átmenethez vezető erjedés időszakában vette föl, ennek második, rövidebb részét pedig 1994-ben, amelyben az átmenetről és a szentszéki nagyköveti szolgálatról faggatta őt. 2019–2020-ban Keresztes Sándor fia, Keresztes András szerkesztette kötetbe és látta el jegyzetekkel, valamint névmutatóval. Zombori István fáradhatatlan szervezőmunkájának eredményeképpen 2021-ben jelent meg nyomtatásban, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, a KDNP elnökének ajánlásával.
Ez az életinterjú színes olvasmány, amely bevezet minket az 1940 előtti Erdély mindennapjaiba és az 1940–1944 közötti Kolozsvár életébe. Szülőfaluja és környéke, Kalotaszeg népesedését figyelve éleslátón vont párhuzamot a székelység demográfiai stratégiája és a dél-dunántúli sváboké között: számos gyermeket vállaltak, és igyekeztek őket kitaníttatni. Fennmaradásuk egyik kulcsa volt ez, nem úgy, mint a mezőségi, többségükben protestáns magyaroknak, akik tudvalevőleg nagyrészt kihaltak.
Az izgalmas olvasókönyv az ellenálló kereszténydemokrata politikus életének és a katolikus egyház második vonalának hétköznapjaiba is betekintést nyújt, hiszen Keresztes Sándor személye sajátos összekötőkapcsot jelent az 1949 februárjában kényszerűen feloszlatott Demokrata Néppárt és az átmenet esztendejében újjáalakult KDNP mint jogutód között.
Az Új Ember Kiadóhivatal mindeneseként részese volt az egyházi eseményeknek, a Karitász-segélyek több száz vagonjának sorsát ő rendezte el. 1957-ben őt is internálták, de némi kompromisszummal szabadult. A hatvanas évektől ismét hazajárt Erdélybe, felfrissítette személyes kapcsolatát Márton Áronnal, akit évente meglátogatott. A hetvenes években sikerült meggyőznie az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét arról, hogy a határon túli területeken a magyar könyveknek nemzetpolitikai jelentőségük van, így jóváhagyásával el tudta juttatni Erdélybe a magyar nyelvű misekönyv háromezer példányát, továbbá ezerhatszáz teljes Szentírást, a magyar plébániák számára.
1984-ben többek részvételével tájékoztató összefoglalást készített az erdélyi kisebbségi magyarság és az egyház helyzetéről, amelyet lengyel közvetítéssel juttatott el II. János Pál pápához.
1987-ben Szűrös Mátyással, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának és az Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnökének segítségével készült el annak a százharminc oldalas összefoglaló jelentésnek francia nyelvű fordítása az erdélyi helyzetről, amelyet Roger Etchegaray bíborosnak, a Justitia et Pax Pápai Bizottság elnökének ifjabb Entz Gézával együtt személyesen adott át. Ennek az akciónak is része volt abban, hogy a pápa az 1989. január 1-jei béke világnapon a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban fejtette ki a katolikus egyház álláspontját. Magyarország szentszéki nagyköveteként (1990–1994) jelentős szerepet játszott abban, hogy a Szentatya a Gyulafehérvári Egyházmegyét érseki rangra emelte.
Szülőfalujában, Magyarókerekén 2014. október 5-én a Barankovics Alapítvány a református templom falára emléktáblát helyezett el, melyen ez áll: „Magyarókerekén született Keresztes Sándor (1919. márc. 9. – Budapest 2013. aug. 14.) magyar kereszténydemokrata politikus, az 1944–1949 között működött, a kommunisták által ellehetetlenített Demokrata Néppárt alapító tagja, az 1989-ben újjáalakult rendszerváltó Kereszténydemokrata Néppárt első elnöke. Édesapja, Keresztes Károly a falu tanítója volt.”
Lénárd Ödön piarista pap tanár nyomán a Mindszenty fémjelezte kompromisszummentes vonalat hűségcentrikusnak, a megegyezést kereső irányt pedig túléléscentrikusnak szokás nevezni. Keresztes Sándor esetében fölsejlik egy újabb alternatíva: a feltétel nélküli kollaboráció versus kényszerű együttműködésé. Más szavakkal: tudjuk, mit kellene tenni, és tesszük, amit az adott körülmények lehetővé tesznek. Keresztes úgy fogalmazott: Mindszenty a mindent vagy semmit álláspontján állt, és ez nem diplomatikus magatartás. Barankovics nyomán hangoztatta, hogy a politika a lehetőségek művészete. Ő maga, született diplomata lévén, elveinek feladása nélkül kereste az együttműködés lehetőségeit, úgy, hogy a rábízottaknak javát szolgálta – eredményesen.
