Külső-Somogyban, a közösségünk által épített monostorban élek. Tizenegy falu lelkipásztori gondozását végezzük. Galbavy Jenő József prior atya még sorkatonai szolgálata alatt érzett rá arra, milyen fontos közösségivé tenni a lelkipásztorkodást. Ez a szándék szülte az egymást segítő lelkipásztorok munkájára építő közösség gondolatát. Amikor őt Somogyba helyezték, akkor határoztuk el közösen, hogy felépítjük ezt a monostort. A szép táj, a természet közelsége mindig megnyitja az ember szívét Isten felé.
A barátaimmal a Bakonyi Természettudományi Múzeumban dolgoztam nyaranta, vizsgáltuk a hegység élővilágát – egy ilyen táborozás alkalmával találkoztam Jenő atyával is. Miután elvégeztem Szegeden a biológus szakot, teológiát kezdtem tanulni a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián. Gimnazista koromtól foglalkoztatott a kérdés, miként lehet a materialista olvasatú evolúciót és a hitemet összeegyeztetni, s nagyon örültem, hogy dogmatikából a doktorátusomat az evolúció keresztény értelmezéséről írhattam.
Mit jelent ez az értelmezés?
Az evolúció szó eredeti jelentésében jelzés volt a papirusztekercsek olvasására: kigöngyölítés, kibontás értelemben. Ha a „kibontakozás” után, az ember felől rácsodálkozva tekintünk vissza a folyamatra, sok mindent rendeződni látunk. Az evolúció definiálásakor sokan csupán az új fajok megjelenésére, leszármazási sorok megállapítására helyezik a hangsúlyt. Sokszor megszemélyesítik a folyamatot, s a „bölcs evolúció” véletlenek által „dobált” csodálatos eredményeiről beszélnek, ahogyan egyre komplexebb szervezetek jönnek létre a törzsfejlődés során.
Az objektivitásra törekvő evolucionisták azt vallják, hogy a legnehezebb az evolúció okairól és mozgatóerőiről kijelentéseket tenni. A véletlenekre hivatkozás valójában lemondás az értelem kereséséről. Hiszen fejlődést, különféle trendek megnyilvánulásait és összefonódásait tapasztalhatjuk az évmilliók során. Nem a problémák megkerülése, ha misztériumról beszélünk. Elnémul az ember, amikor rádöbben, hogy annak teljes megértése az emberi képességeket meghaladja. Az igazi misztériumot nem tudjuk teljesen megérteni, de ha kutatjuk, a mélységeit keressük, mégis sok minden megvilágosodik számunkra. Alázattal el kell ismernünk, hogy van teljesen megismerhetetlen is. Az emberi agy sem ismerheti meg teljesen az emberi agyat.
A könyv egyik kiinduló gondolata az ősrobbanás, amelyet az anyagi világ kezdőpontjaként szoktak definiálni. Teológiai értelmezés alapján mi lehetett ez a kezdőpont?
Mitől lett, honnan származott az a hihetetlenül kicsiny tömegű, óriási energiájú sűrűsödött anyagmennyiség, amely felrobbant, s tágulni kezdett; azután miként alakult a kaotikusnak tűnő világból rend? Miért éppen azok az alapvető fizikai állandók érvényesültek, amelyeket megállapíthatunk? Ha egy jottányit is változott volna valamelyiknek az értéke, a világ nem alakulhatott volna tovább, a fejlődés megakad, s az evolúció meg sem kezdődik – nem is lett volna élet. Hogy mi történt az ősrobbanás utáni tizedmásodpercben, azt kikövetkeztethetjük. De hogy mi volt a Nagy Bumm előtt, arról nem tud nyilatkozni a természettudomány. Ez már a létbe szólítás nagy titkához tartozik.
Az evolúció szó a nagyközönség számára még ma is materialista értelmű kifejezés. A természettudomány kutatja a folyamatok, a jelenségek okát. Éppen a „titkokról” akarja lerántani a leplet.
Minden természettudomány rendszerezettséget, összehangoltságot, ok-okozati összefüggések hálózatát tárja fel. Döbbenetes „finomhangolást” a fizika világában, ugyanígy a biológiában is „minden egybecseng”. A dolgok nyüzsgő sokasága nem anarchia, nem káosz. A görög kozmosz szónak rend, harmónia az eredeti jelentése. Sajnos a részfolyamatok kutatása sok esetben oda vezetett, hogy bonyolultságukban elmerülve sérült az egészre való rálátásunk. Nagy paradoxonként kell megállapítanunk, hogy korunkban a rend konstatálása mellett mekkora tömegek élnek a Rendezőre irányuló rákérdezés nélkül. A világmindenség milliárdnyi csodáját látva ezért én határozottan azt javaslom: a sok hogyan megsejtése után merjük feltenni a miért kérdését is.
Az evolúció nyitott, sokváltozós, megjósolhatatlan folyamat. Oly sok minden „beleszól” a fajok alakulásába, elterjedésébe. Kozmikus katasztrófák többszörösen átrendeztek mindent a földtörténet során, nemegyszer a meglevő élővilág akár kilencven százalékát is megsemmisítve, s ezzel teret nyitottak újabb formák kibontakozásának. Sokszor éppen nem a korábbi életkörülményekhez leginkább alkalmazkodók lettek a továbbfejlődés kiindulópontjai, hanem a kevésbé specializálódott, addig háttérbe szorított túlélők. Konrad Lorenz az embert a specializálatlanság specialistájának nevezte.
Leggyakrabban egészen behatárolt területen, egészen szűk időintervallumban történtek nagyon lényeges, és később már nem megismétlődő változások. Nem keletkezik újra élettelenből élő, korunkban egyetlen emberszabású majom sem hajlandó huzamosabb ideig két lábon járni, egy fajuk sem indul el az emberré válás útján. Ha nem lettek volna, vagy nem akkor földtörténeti múltunk katasztrófái, a megtörtént klimatikus változások, akkor mi sem lehetnénk itt…
Ennyi esetlegességet látva, csak „felülről” nézve, a dolgok felszínén túllátni akaró szemmel ismerhetjük fel a kiszámíthatatlan véletlenek ölén kibontakozó rendet, fejlődést, irányt. Ekkora, felfoghatatlan univerzumban mennyire releváns a könyvben képviselt antropocentrikus magyarázat?
Az ember nélkül érthetetlen az egész folyamat. A fejlődés ténye, az önfelülmúlás, az élet kiemelkedése a szervetlen világból, a tudatosulás többlete. Találó hasonlatot mondott Szentágothai János professzor: az emberi tudat kialakulása nélkül az univerzum „üres padsorok előtt lejátszott dráma” maradna. Az emberré válás a természet legnagyobb titka. A materialista gondolkodás a véletlenek csúcsteljesítményének nevezi a megdöbbentő „előalkalmazkodások” során megvalósuló hominizációt.
Keresztény emberként vallom: egyáltalán nem magától értetődő, hogy az univerzum az évmilliárdok alatt egyre magasabb szintű rend felé halad. A közelről kibogozhatatlan véletlennek tartott jelenségek megfelelő horizonton átértékelődnek. Irányok tűnnek fel, a bonyolódó utak összerendeződnek. A természettudományokban is jártas teológusok a fejlődést lehetővé tevő irányított véletlennek, a fejlődés során tapasztalható önfelülmúlásnak, emelkedő valószínűségnek, a csodálatos „előalkalmazkodásoknak” a magyarázatát keresik. Alázattal a nagy miértekre is próbálnak rákérdezni.
Az élő sejt fölötti szinteken újabb és újabb jelenségek tűnnek elő, amelyek magyarázatához már nem elegendők az alapvetőbb szinteken felismert törvényszerűségek. Vallásos emberként a világmindenség Teremtőjében hinni azt jelenti, hogy őszinte bizalommal merünk igent mondani arra, hogy nem értelmetlenül bukkant fel a semmiből a világmindenség és az ember. Emberré válásunk igazi ismérve a transzcendenciája. Képes reflektálni önmagára, keresni helyét, rendeltetését. A transzcendens lét az embert meghaladó, a világból kiemelkedő valóság.
A könyv gondolatmenete itt elérkezik a vallásosságig?
Igen. Olyan univerzális emberi viselkedési forma a vallás, amelynek különféle változatai bolygónk valamennyi történeti és jelenkori társadalmában előfordulnak. A vallás emberré válásunk megfogható jele. Mióta ember az ember, szeretne szóba is állni az élet és a halál urával. Könyvemmel azt szeretném jelezni: a sok évmilliárdos bonyolódásnak van értelme, rádöbbenhetünk benne saját megszólítottságunkra is, amely válaszra vár…
