Gazdasági hanyatlás, munkanélküliség, éhség, járványok, forradalmak, polgárháború, általában a civilizáció pusztulása és barbarizmus, egyszóval: halál vár Európára, mert a győztesek gonosz és buta békét kényszerítenek Németországra és Ausztria-Magyarországra Versailles-ban. 

A kontinentális Európa (ebbe az Egyesült Királyság nem tartozik bele) gazdasági egység, sorsa közös. A győztesek, különösen a franciák azonban csak a bosszúval és a jóvátétellel vannak elfoglalva. A háború kirobbantásáért elsősorban Németországot terheli a felelősség, de a németek a wilsoni pontoknak megfelelő békére kapott ígéretben bízva kértek fegyverszünetet. A győztes hatalmaknak viszont eszük ágában sincs az ígéretet betartani. Németországot meg akarják fosztani minden gyarmatától, flottájának és ipari kapacitásának jelentős részétől, valamint negyvenmilliárd dollár megfizetésére akarják kötelezni, de a németek ebből, óriási nehézségek árán, maximum tízmilliárdot képesek fizetni. Ezzel Németország tönkremegy, de a győztesek sem tudják orvosolni gazdaságuk bajait, amelyek a háborús károkból és az USA-nak történt eladósodásból fakadnak. Európa gazdasági rendszere összeomlik a legmélyebb nyomort hagyva maga után, mert élelmiszerből nem bírnak eleget termelni, az egyre dráguló amerikai behozatalt nem képesek megfizetni, az orosz búzára pedig nem számíthatnak, mivel ott a „vérszomjas filozófusok” bolsevik forradalma minden racionális számítást keresztülhúz. A békekonferencia bűnökön készül szegénységet venni. Ezt az ítéletet mondja ki Keynes A békeszerződés gazdasági következményei című pamfletjében.  


/Az 1920-as budapesti kiadás/

A harminchat éves szerző, akadémiai karrierjét megszakítva, a brit pénzügyminisztérium szolgálatában állt, és ennek képviseletében vett részt a békekonferencián 1919. június 7-ig. Akkor nem bírta tovább, lemondott, nyilvánvalóvá vált számára, hogy semmit nem tehet a szerződés aláírásának megakadályozása érdekében. Három hónap múlva megjelent az írás, ami világhírűvé tette. Magyarul 1920-ban, majd 1991-ben adták ki. Keynes matematikusként végzett Cambridge-ben, de közben látogatta édesapja barátjának, Alfred Marshallnak közgazdasági kurzusait is. Az egyetem vezető filozófusa szeretett volna lenni, de egy bécsi mérnök, Ludwig Wittgenstein megelőzte. George Edward Moore etikájára épülő gyakorlati filozófia kiépítése mellett döntött, ennek eredménye lett az 1936-os 

A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete című munka (magyarul 1965-ben jelent meg). John Maynard Keynest A XX. század legbefolyásosabb közgazdászaként tartjuk számon. Hívei szerint nemcsak a nagy gazdasági világválság leküzdéséhez járult hozzá a beruházás és a fogyasztás összehangolására felszólító, állami intervenciót szorgalmazó programja, hanem meg is mentette a Nyugatot a kommunizmustól. Winston Churchill kételkedett a politikájában, de az 1919-es könyv szerzőjéről 1929-ben így nyilatkozott: „Látnoki képességű és határozott hazafiságú férfiú.”  Meghatározó szerepet játszott a Bretton Woods-i konferencián, a háború utáni új világgazdasági rendszer kialakításában, noha elgondolásait az amerikaiak több ponton is felülírták. Jobb híján a briteknek az egyezmények aláírását javasolta. 1946-ban a sokadik szívrohamot már nem élte túl. Tudományos és közgazdaságtani  öröksége egészen az 1970-es évekig uralkodott, amikor a keresletélénkítésre építő gazdaságpolitika megbukott. A 2008-as válság azonban valamelyes reneszánszát hozta el.  Legnagyobb ellenfelei a német ordoliberális és a Mont Pèlerin Társasághoz kötődő neoliberális közgazdászok.

/John Maynard Keynes üdvözli Harry Dexter White-ot a Bretton Woods-i konferencián, 1946-ban Fotó: Wikimedia Commons/

A két világháború között a vezető akadémiai közgazdászok, Heller Farkas és Navratil Ákos, de főként az új nemzedék, Boér Elek, Nötel Rudolf és Theiss Ede nagy figyelmet fordítottak a keynesi elméletre, mert az az államnak jóval szélesebb cselekvési területet jelölt ki. 1943-ban a pénzügyminisztérium is tárgyalta az angol közgazdász valutajavaslatait, már a háború utáni időkre készülve.

Az Általános elmélet centrumában az Adam Smithtől származó tétel áll, mely szerint a fogyasztás minden gazdasági tevékenység végső célja és értelme. Ám ez Keynesnél nem azt jelenti, hogy a gazdaság határozna meg mindent, mint a marxistáknál, és azt sem, hogy a fogyasztás lenne az emberi élet értelme. Az viszont következik a tételből, hogy a gazdaság legerősebb motorja nem a megtakarítás, illetve a beruházás, hanem a fogyasztás. A fogyasztási hajlandóság történelmi elemzésével találkozunk civilizációkritikai keretbe illesztve már A békeszerződésben is. Bár a szerző ekkor még nem szakít látványosan a klasszikus közgazdaságtan szabadpiaci dogmáival, de tagadja a Vae victis! ősrégi, megkövült elvét. 1914-ben véget ért egy hosszú és viszonylag békés korszak, ami száz éve tartott. A gazdasági-társadalmi eredmények legkésőbb 1870 után mindenki számára szembetűnőek lettek. A népesség növekedett, ahogyan az élelmiszerekhez egyre könnyebben hozzá lehetett férni, és ez átmenetileg hatályon kívül helyezte Malthus tételét. Az ipar, a kereskedelem és az urbanizáció átalakította Európát. A pozitív változások két tényezőnek voltak köszönhetőek: a finoman kiegyensúlyozott világkereskedelmi rendszernek és a társadalmi harmónia látszatának. Az utóbbi, mint Keynes írja, „kettős blöffön vagy megtévesztésen alapult”. Egyfelől a munkások megelégedtek az általuk termelt javak kis részével, másfelől a tőkések megkapták a javak túlnyomó részét, de nem fogyasztották el azt, hanem visszaforgatták a termelésbe.

Mindkét mechanizmusban nagy szerepe volt a protestáns valláserkölcsnek. Így a torta egyre nőtt, „értéke abban rejlett, hogy tudták, sohasem fogják elfogyasztani, sem önmaguk, sem a következő nemzedékek gyermekei”. Feláldozták a jelent a haladás, a mindenkori jövő oltárán. Németország, a legdinamikusabban fejlődő gazdaság kirobbantotta a háborút, amelynek óriási költségei miatt a torta hirtelen elfogyott, a blöff véresen lelepleződött. A békekonferencia ezzel az élet-halál kérdéssel nem tudott mit kezdeni, mert fel sem ismerte. Az újjáépítéshez fogyasztásbővülésre van szükség, nemcsak a felső rétegekben, hanem össztársadalmi mértékben is. Ehhez elengedhetetlen egy új európai terv, aminek négy elemét sorolja fel Keynes: a békeszerződés revízióját, az államok eladósodásának rendezését, a nemzetközi kölcsön- és valutareformot s végül Közép-Európa Oroszországhoz fűződő élelmiszer-kereskedelmének beindítását. 

Keynes keveset írt Magyarországról, pedig 1912-ben meglátogatta cambridge-i diáktársát és jó barátját, a költő 
Békássy Ferencet, aki huszártisztként 1915 júniusában hősi halált halt. 1919 nyarán viszont a német szerződés volt napirenden Versailles-ban, a magyar ügyeket rá egy évre zárták le, tudomást sem véve Keynes érveléséről. Nem hatotta meg őket sem a közgazdasági logika, sem a szövegnek a legszebb angol hagyományokhoz méltó virtuóz retorikája. Azóta is tart a kontrafaktuális történeti gondolkodás, hogy mi lett volna, ha igen. 

/Indulókép: Keynes. David Low karikatúrája 1934-ből/