Másodszor, immár nemzetközi versenyként rendezte meg nyáron a Musicum Laudét Nagyváradon. Mire a legbüszkébb az idei seregszemle kapcsán?

Arra, hogy sok fiatal talált itt feladatra. A Musicum Laudéval kezdettől az a célom, hogy segítsem a találkozásokat, a fiatal énekesek elindulását, s hogy mestereket, menedzsereket ismerjenek meg. A megmérettetésen jelen lévő impresszárióktól fölkéréseket, bemutatkozási lehetőséget kaptak, szóval valóban börzeként működött az énekverseny, úgy, ahogy elképzeltem. Rengeteg köszönőüzenet érkezik azóta is, s szintén fontos visszajelzés, hogy a neves zsűritagok mindegyike közölte, bármikor örömmel tér vissza. Sőt, többen még a tiszteletdíjukról is lemondtak, olyan jól érezték magukat, s kiválónak tartották a versenyt, amelyen nagyon jó hangokat ismertek meg.

Hogyan alakult eddig a Musicum Laude élete?

Bocskor-Salló Lóránt barátommal és a Co-Opera csapatával az én ötletem alapján született az első seregszemle, amelyen főleg magyar résztvevők voltak. Mivel most végzett az első évfolyamom Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem ének szakán, arra gondoltam, érdemes volna ismét megrendezni ezt a versenyt. Idén már az egyetemmel közösen szerveztem. Három kategóriában: opera, dal, oratórium, több korosztályból léptek pódiumra az énekesek, kilenc országból százhuszonöten. A zsűri elnöki tisztét Ioan Holander, a Wiener Staatsoper egykori igazgatója vállalta, mellette a grémiumban számos művészeti menedzser, castingigazgató ült, továbbá olyan kiváló művészek, mint Lukács Gyöngyi, Alexandru Agache operaénekesek, Kesselyák Gergely karmester.

A helység kalapácsa előadásában 
Fotó: Markos Kristóf

 

A rangos bírálóbizottság sok énekest vonzott. Félszáz neves szakember jött el a világ különböző pontjairól, hogy feladatokat kínáljon, s a tíznapos versenyen számos tehetségre figyeltek fel. Úgy érzem, erre szükségük van a Kárpát-medencei fiataloknak, mert bátortalanok, nehezen találják meg, hogyan induljanak el a pályán. Nagyon nagy öröm, hogy akad olyan 2021-es díjazottunk, aki ma már nemzetközileg elismert művész, és azt mondja, nekünk és a versenynek köszönheti a karrierjét. Az egyik idei győztes nemrég telefonált, hogy elmesélje, máris milyen felkéréseket kapott, és tanácsot kért, mit gondolok a felajánlott szerepekről. Ezek az igazi nyereségek. Hiszen az a cél, hogy egy operaénekes minél több helyen mutathassa be a tudását.

Minek az alapján döntöttek a díjakról?

Igyekeztem igazságos megmérettetést teremteni, ahol a figyelem a tehetségre összpontosul. A hang a lényeg, és az, hogy az énekes mennyire tud bánni vele. Az operaszínpadon persze fontos a figura megjelenítése, a stílusismeret. Örömömre szinte valamennyi diákom az élmezőnyben végzett, döntős vagy különdíjas lett.

Fontos szerepet kapott az életében a tanítás…

Magam is Nagyváradon végeztem annak idején, a román ének szakon, s amikor már nemzetközi sikereket arattam, mindig áldoztam arra pénzt, időt és energiát, hogy segítsem az utánam jövőket. Rendszeresen tartottam mesterkurzusokat, szerettem volna továbbadni mindazt, amit tanultam és megéltem. Sajnos egy idő után azt tapasztaltam, hogy szerencsétlen változások történtek Váradon, romlott az énekoktatás, a jó tanárok távoztak. Miután a kisebbségek – a törvény szerint – jogosultak arra, hogy saját anyanyelvükön tanuljanak, mindent megtettem a magyar nyelvű énektagozat létrejöttéért. Fölkerestem a Partiumi Keresztény Egyetem rektorát az elképzelésemmel, aki nagyon jónak tartotta az ötletet.

A Krisztus.oratórium hangversenyén, középen Molnár Levente  
Fotó: A művész archívumából/Cservölgyi Zsófia
 
 
Azért esett a választásom erre az intézményre, mert itt már korábban is kiváló zenepedagógiai szak működött, nagyszerű zeneelméletet oktató tanárokkal, erre lehetett építeni. Sokat küszködtünk a bürokráciával, de végül megkaptuk az engedélyt. Két évbe telt, mire elindulhatott az egyetemen az ének tanszak. A diákjaink száma már negyven fölött van. Idehívtam a kitűnő román énektanárnőt, Lavinia Kerekest, akinek a növendékei a New York-i MET-ben, a londoni Covent Gardenben is szerepelnek. Óraadóként tanít az én régi mesterem is. A pedagóguskar garanciát jelent az érdemi munkára, s igazán családias, jó hangulat uralkodik nálunk, nyitott ajtóval várjuk a diákokat. Jönnek is a székely fiatalok, most már sorban állnak, hogy bekerülhessenek.

A fiatal énekesek rendszeresen bemutatkoznak, ősszel például az Óbudai Egyetemen lépnek fel.

Harmadik alkalommal adunk műsort az óbudai évadnyitón, áriákkal, dalokkal lépünk színpadra. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok minél többet szerepeljenek, rutint szerezzenek. Engem sokfelé hívnak énekelni, s mindig hangsúlyozom, hogy vannak diákjaim, és ha lehet, viszem őket magammal. Ősszel például János vitéz-turnénk lesz, többek között föllépünk Budatétényben és Fóton is. A fiatalok örülnek, hogy fizetős felkéréseket kapnak. Magam is folyamatosan figyelem, mi történik a zenei életben, milyen munka folyik az egyetemeken, járom a Kárpát-medencét, s mindenütt fülelek. Jócskán érnek meglepetések. Az énekversenyünkre jelentkezőknél csodálkozva tapasztaltam, hogy egy-egy diáknak még a hangfaja sem az, amit tanítanak neki, hiányzik a megfelelő repertoárja is.

Gondolom, iskolateremtő munkájáért is vehette át nyáron a Magyar Művészetért Díjat. Mi a helyzet a saját énekesi karrierjével? Új utakon indult el? A Mária evangéliumában Heródest, egy kortárs oratóriumban pedig Krisztust alakította az utóbbi hónapokban.

Emellett a Kékszakállút is énekeltem a Kesselyák Gergely vezényelte Bartók-operában, Törökországban. Nagyon élveztem, hogy egy rockoperában rappelnem kellett, a mai darabokat mindig szerettem, régóta meggyőződésem, hogy új műveket kell színpadra vinni, s megismertetni a közönséggel. Megtisztelő, hogy sok külföldi felkérést kapok – készülök egy kínai Kékszakállú-turnéra –, de megkerestek Berlinből, a milánói Scalából is, csak megtanultam nemet mondani. Már nem akarok egy-egy premierre készülve hónapokat külföldön tölteni. Sok rangos helyen léphettem fel sikerrel, most szeretnék többet foglalkozni a hazai dolgaimmal. A diákjaimat sem hagyhatom hetekre magukra, s tudom, ahhoz, hogy ez a tanszak olyan legyen, amilyennek látni szeretném, az első évtizedben nagyon oda kell figyelni a művészeti vezetésre. Egyébként a hangomat is frissen tartja a tanítás. Én is mindig tanulok valami újat. Csak olyan felkérésekre mondok igent, mint a debreceni Gianni Schicchi, illetve a Co-Operával folytatjuk a kortárs opera, A helység kalapácsa sorozatát. Saját zenekart is alapítottam, Fényerő a neve. Érdekes hangszerpárosítások találhatók benne, hiszen a vonósnégyes mellett a cimbalom, a zongora is megszólal, és a kíséretükkel énekelek rockballadákat meg különleges, magam írta darabokat. Jó volna, ha az énekversenyünk is fejlődhetne a jövőben, még több támogatóra találna, s így még nagyobb segítséget nyújtana a fiataloknak. Rengeteg tervem van még a Kárpát-medencében! Annak ellenére, hogy azt tapasztalom, külföldön, számos helyen, ahol ismernek, könnyebb lenne a dolgom, én itthon szeretném megtalálni a helyem.

Nyitókép: Jelenet A helység kalapácsa előadásából, Fejenagy, a kovács szerepében Molnár Levente (a képen balra) Fotó: Co-Opera