A millennium esztendejében május elsején, ahogy a korabeli krónikákból kiderül, előkelő hintók érkeztek az új, elegáns, kupolás épülethez. A kocsifelhajtón a portás piros kabátban, kezében ezüstfejű bottal, hajlongva üdvözölte és tessékelte beljebb az érkező előkelőségeket, akik elfoglalva helyüket a nagyvonalú, kényelmes nézőtéren Kozma Andor Prológja után Jókai Mór erre az alkalomra írt vígjátékát nézhették meg. Bent minden varázslatosan fényes volt és ragyogó. Kint külvárosi környezet, szemközt a Lipót körúton, amely nemrég még a Fegyvergyár utca nevet viselte, hatalmas malom, a közelben deszkapalánkkal körülvett faraktárak, üres telkek.
A különös kontraszt jól érzékelteti a város fejlődését, terjeszkedését. Az új színház szellemi és gazdasági tervezése 1894-ben kezdődött, ötletét Fekete József hírlapíró vetette fel, akihez lelkesen csatlakozott Silberstein Ötvös Adolf a Pester Lloyd színikritikusa – erről már a színház első igazgatója, Ditrói Mór írt emlékezéseiben. Ők fáradoztak a színházért, s olyan gazdag arisztokratákat nyertek meg többek között, mint gróf Keglevich István, gróf Andrássy Tivadar, és a Vígszínházért megalakult részvénytársaságban ott volt Hatvani–Deutsch Sándor, Weiss Berthold, Lánczy Leó, Széll Kálmán, Herczeg Ferenc, Faludi Gábor, dr. Szécsi Ferenc is. Nyolcszázezer arany forint gyűlt össze, a megbízást a neves bécsi színházépítész páros, Fellner és Helmer kapta. A munka 1895 áprilisában kezdődött, az első olvasópróbára éppen egy év múlva kerülhetett sor. Varázslatosan gyorsan épült fel az ország első magánszínháza.
Első igazgatója, Ditrói Mór, aki korábban a kolozsvári Nemzeti Színház művészeti vezetője volt, új színjátszási stílust teremtett itt meg, azt írták, szédületes tempót diktált, eszménye a természetesség, a közvetlenség volt. Gyűlölte a túlzó teatralitást, vele kezdődött a modern magyar színjátszás. „Belülről kell kipattannia mindennek” – fogalmazta meg eszményét.
Ditrói Mór húsz évig volt direktor, ezalatt megteremtette a „vígszínházi stílust”, amelyhez legjobb utódai, természetesen igazodva a világ alakulásához, a korszellemhez, mind a mai napig ragaszkodnak.
A társadalmi, politikai változások a százhuszonöt év során persze nem mindig kedveztek a stílusnak, s ha voltak is nehéz évei, megpróbáltatásai, a Vígszínház mégis mindig megőrizte önmagát. Legendás írók, dramaturgok, alkotóművészek – rendezők, színészek, díszlet- és jelmeztervezők –, a teátrumért hittel dolgozó műszakiak tették jeles intézménnyé.
A Vígszínház a jubileumi esztendőben, abban a reményben, hogy lassan véget ér a bezártság, a jelen helyzethez kényszerűen igazodva május elsejétől egyhetes vetítéssorozattal idézi fel az elmúlt évtizedek előadásait.
Igó Éva és Kern András a Körmagyarban Fotó: Vígszínház
Az üvegcipő: Pap Vera és Benkő Gyula Fotó: Vígszínház
Mert kell egy a hely... A padlás Fotó: Vígszínház
A jubileumi közvetítéssorozat minden este 19 órától a Vígszínház online felületén követhető.