A Tragédia első premierjének centenáriumán az Írószövetség ajánlására lett szeptember huszonegyedike a magyar dráma napja. A magyar drámáé és vele együtt a színházé, a színházi alkotóké. Hiszen elismerten, vagy máskor be nem vallottan, az igazi, a hiteles színház mindig fontos szerepet játszott és játszik ma is a művészeti, a szellemi életben, ereje, kisugárzása komoly.

Manapság a színházak nincsenek könnyű helyzetben, kimaradt életükből másfél évad, amelyet streamelőadásokkal itt-ott, amennyire lehetett, igyekeztek feledtetni, de a színházi előadás igazi varázsát, színész és néző együtt lélegzését semmi nem pótolja.

Most, amikor reménykedhetünk, hogy van, lesz visszatérés a színházba, újra meg kell találni a közös hangot.

Hogyan szólal meg a színész a színpadon, hogyan találja meg újra önmagát, hogyan fogadja a közönség, mi az, amire szívesen bemegy a teátrumba.

S ránk köszöntött itt a magyar dráma napja. Az évad még alig kezdődött el. Merre lépnek a színházak, egyáltalán észreveszik-e még, hogy ünnepnapra ébredtünk? Van-e mit ünnepelni?

Különös bogarászni a műsort, és tudomásul venni, hogy a kőszínházak jelentős része a fővárosban és azon kívül, vagy meg sem nyit még, vagy bár megnyitott, nem játszik semmit ezen az estén. Vajon miért? Feleletet, magyarázatot nehéz találni. Magyar dráma híján? Tényleg úgy érzik, talán okkal, hogy most nincs mit ünnepelni? Vagy egyszerűen csak elveszett az ünnep értéke is. 

Kinek az ég alatt már senkije sincsen, Pesti Színház  Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház
 
De talán a színház meg a magyar dráma is magára talál, csak idő kell hozzá, elszántság és akarat. Hiszen akadnak példák, ki így, ki úgy ünnepel. A Vígszínház zárva, de ifjú csapata a Pestiben Arany Jánosra, Petőfi Sándorra emlékezik. Kinek az ég alatt már senkije sincsen, a Toldiból vett idézet a címe Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila az egykori diákszínjátszást idéző darabjának, amely a nyugodt, csöndes, visszahúzódó Arany és az örökké izzó, szenvedélyes, hitét és szabadságeszményét egy pillanatra sem föladó Petőfi levelezése nyomán született. A Katona József Kamrája ezekben a napokban mutatja be Térey János Káli holtak című regényéből született drámáját, a miskolciak a Mágnás Miska mára hangolt változatát játsszák a nagyszínházban, míg a stúdióban Vinnai András a megkésett felnőtté válásról szóló darabját, a Vojágert. A szolnoki Szigligeti Színház a Nézőművészeti Kft.-t invitálta meg erre az estére a Rejtő Jenő olvasásra szólító A piszkosakkal. Két magyar bemutatót is tart a hónapban a szombathelyi Weöres Sándor Színház: Visky András Pornóját adják elő, és felolvasó színházi estje lesz Kovács Dániel Gábor Az ígéret földje című történelmi játékának.
 
Az ember tragédiája 2.0, Délfrancia szín, Ádám-Picasso egy galériatulajdonosnővel, Gáspár Sándor és Ballér Bianka
Fotó: Kiss László/Vörösmarty Színház
 
És százharmincnyolc évvel Az ember tragédiája első bemutatója után színre kerül a hét végén a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Az ember tragédiája 2.0. Ez a dráma és ez az előadás is elkészült már tavaly, csakhogy jött a járvány, és a premier tolódott. De mi ez ahhoz képest, hogy annak idején Az ember tragédiája kéziratának majd negyedszázadot kellett várnia az első bemutatóig.

A tét a XIX. század második felében sem volt csekély, bár Madách Imre valószínűleg álmában sem remélte, hogy a Magyar Drámát írta meg, de most talán még komolyabb a kérdés: születhet-e négy kortárs író világlátásából, gondolkodásából érvényes, méltó folytatása Madách klasszikusának.

Márton Lászlót, Tasnádi Istvánt, Térey Jánost és Závada Pált kérte fel a színház, hogy írja meg a Tragédia folytatását négy színben, az eredeti formához hűen keretjátékkal. Térey fájdalmasan korai halála után helyére Darvasi László lépett. Négy legújabb kori történelmi színt fog közre a keretjáték a XX. és a XXI. századból. Arról beszélnek, merre vezet tovább az út London és Madách utópisztikus világa után, ha Ádám és Éva az új, pompás gyümölcseit kínáló bolygó helyett követi Lucifert az Úr felkínálta négy „féregjáraton” át… A kortárs dráma kiemelkedő pillanata jöhet el az új Tragédiával Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János rendezésében a székesfehérvári színházban.

Törőcsik Mari a csavargó Luka szerepét játszotta 2014-ben a Nemzeti Színházban Az Éjjeli menedékhely Viktor Rizsakov rendezte előadásában
Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház
 

Ahogy a magyar színház fontos gesztusa, nagy vállalása lehet a mai estén a Nemzeti Színházban a MITEM keretében a Bérczes László rendezte Törőcsik Mari-emlékest, amely a „Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié” Pilinszky-verssor nyomán a „senkié és mindenkié” címet kapta. Az előadás nem egyszerűen a különleges művészre, a rendkívüli emberre emlékezik felidézve varázslatos alakját, másra, többre is vállalkozik. Ahogy a rendező Bérczes László fogalmazta:

„…egyszerűsége, hitelessége, életszeretete példa lehet: ezen az esten ezt a példát szeretnénk követni, sőt Mariba kapaszkodva naiv hittel példát is mutatni nagyvonalúságból, felülemelkedésből. Hogy ebben a közös hazában, ha csak egy este erejéig is, Törőcsik Mari iránti szeretetünk és tiszteletünk jeléül nyitott szívvel és tiszta szándékkal forduljunk egymás felé.”

Mert ezen az estén együtt lép a Nemzeti Színház színpadára Alföldi Róbert, Básti Juli, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Dés László, Érdi Tamás, Jordán Tamás, Kiss István, Kolonits Klára, Kozma András, László Zsolt, Molnár Piroska, Oláh Ibolya, Rozs Tamás, Stohl András, Söptei Andrea, Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Udvaros Dorottya, Uhrik Dóra, Anatolij Vasziljev, Vidnyánszky Attila, Voith Ági, Zsótér Sándor, a Sztalker Csoport, az Óbudai Danubia Zenekar, a Törőcsik Mari-ösztöndíjasok és a Nemzeti Színház Társulata.

És ha ezek a művészek ott állnak együtt a színpadon, ha valóban és őszintén képesek arra, hogy kezet nyújtsanak egymásnak, bízhatunk benne, hogy nem volt hiábavaló a magyar dráma, a magyar színház napja. Van mit ünnepelni.

Borítókép: Az ember tragédiája 2.0, A keretjáték eleje: Ádám - Sághy Tamás és Lucifer - Imre Krisztián Fotó: Kiss László/Vörösmarty Színház