◼Harmincéves születésnapját ünneplő együttese újra és újra képes meglepni a közönséget. A Bozsik Yvette Társulat 30 sorozatában lépnek fel a Nemzeti Táncszínházban, emellett prózai és operett-előadások, gyerek-
darabok is szerepelnek a programjukban, az összművészet mindig is jellemző volt produkcióikra.

Kezdettől érdekelt a többfajta megközelítés, szívesen alkalmaztam a film vagy a képzőművészet eszközeit az előadásaimban. S az évek során a tánc, a koreografálás mellett – ahogy egyre több rendezői felkérés érkezett – ezekre a meghívásokra kezdtem a táncosaimat is magammal vinni. Ezért fontos, hogy tudjanak szöveget mondani, énekelni, játszani, hiszen például az általam színre vitt Hegedűs a háztetőn előadásában és a János vitézben is szerepelnek. Sokféle izgalmas feladatunk van ebben az évben, a társulat fellépett januárban a Veszprém–Balaton 2023 nyitóestjének három helyszínén, különleges előadásokban. Emellett a szezon következő részében újra színre kerül a Varázscirkusz a Müpában, és felújítjuk a Lakodalom című koreográfiámat is. Részt veszünk a színházi olimpián a HA DÔ című darabunkkal, amelyben a neves butoh táncművész, Tadashi Endo lép pódiumra, s ő az est koreográfusa is. Idén a Médeiát rendezem még Pécsett, ősztől pedig két új premierre is készülünk: remélem, bemutathatjuk nagy álmomat, a Jelenések könyvét a Müpában, decemberben pedig Győrött a Valahol Európábant állítom színpadra.

◼A születésnapi sorozatban pedig, február közepén ismét színre kerül az ugyancsak összművészeti, különleges látványvilágú produkció, a Tayos. Hogyan találta meg ezt a rendhagyó témát, amely az ecuadori Táltosok barlangjába viszi el a nézőket?

Olvastam Golenya Ágnes könyvét és a felfedező, Móricz János levelezéseit, láttam a vele készült tévéinterjúkat, ő találta meg a rovásírásos aranylemezeket, melyekre a suár indián törzs vigyáz a Tayos barlang bejáratánál.
A helyszínt még Neil Armstrong is felkereste egy expedíció során, ősi civilizációk után kutatva. Máig nem tudni, mi is rejlik ott pontosan. A történelem mindig több nézőpontból érdekel, hiszen izgalmas annak a keresése, hogy mi a valódi és mi az illúzió.
S persze a barlang mint szimbólum többfajta jelentése is foglalkoztat. Az, hogy hogyan ásunk le az énünk mélyrétegeibe, alkotóként mindig érdekelt. Arra törekedtem, hogy olyan utakat járjak, olyan dolgokat mutassak, amelyeket mások nem, és nem is tartoznak a divatirányzatok közé. Akkor készítettem előadást a családon belüli erőszakról, amikor ez még tabutémának számított, akkor állítottam színpadra a Vagina monológokat, amikor minderről még nem volt szokás beszélni. Folytonosan a felfedezés vágya hajtott, és szeretném is megőrizni a gyermeki kíváncsiságomat.

◼Ez jelenik meg a csecsemőszínházi vagy a kicsiknek szóló előadásaiban is, amelyekben akadnak szemtelen poloskák és akrobatikus pókok…

Nagyobbik fiam, Milán érkezését követően születtek ezek a produkciók, ő volt az első közönségem, és a próbákon is nagy segítséget jelentettek a reakciói.
A csecsemőszínházi előadásunk, a Négy évszak Párizstól Tallinnig mindenütt nagy sikert aratott. A Négy évszakkal és a Bogarakkal járjuk az országot, tavasszal pedig szlovák turnéra is indulunk. Azért készültek ezek a művek, hogy megmutassuk a kicsiknek a tánc szépségét, játékosságát, akrobatikusságát. Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház korábbi vezetője vetette fel, vigyem színre A varázsfuvolát gyerekközönségnek. Először megrémültem, de hamar rájöttem, milyen sokféle olvasata lehet egy műnek, s ahogy én magam is változom, fejlődöm, úgy veszek észre újabb és újabb változatokat. A Varázscirkusz után megszületett az öt mesét feldolgozó Magyar népmesék estje, valamint a Rozsda lovag-trilógia is, ennek utolsó darabját legutóbb az Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában játszottuk. Sokfelé elvisszük a kicsiknek szóló produkciókat, többek között Tápiószelére is, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Az előadásokon azt vettem észre magamon, hogy olyan vagyok, mint egy gyerek. Együtt örülök a kicsikkel, amikor táncolnak és énekelnek, s akkor vagyok szomorú, hogyha rájuk szólnak, hogy maradjanak csendben.

◼Évek óta tanít a Táncművészeti Egyetemen, a koreográfiai tanszék vezetője. Gondolta volna egykor, hogy az örök lázadót, az üvegkalitkában táncoló lányt kérik majd fel erre a feladatra?

Nagy visszaigazolást jelentett, s ma is hálás vagyok érte dr. Fodor Antalnak, aki Imre Zoltán mellett a mentorom volt, s rengeteget segített nekem. Ő is mindig új utakat keresett, ezért szeretném megőrizni az emlékét, tisztelegni előtte, így a terem, ahol dolgozunk, ma már az
ő nevét viseli. A növendékeimet is mindig arra bátorítom, hogy ne másokhoz akarjanak hasonlítani, ne divatosak akarjanak lenni, hanem találják meg az egyéni hangjukat. Aki belesimul az aktuális trendbe, valószínűleg nem fog maradandó műveket létrehozni.

A bátor, kísérletező előadások mindig megosztják az embereket. Mégis merni kell kockáztatni… Fontos számomra a mentorálás, szeretném továbbadni mindazt a tudást, segítséget, amit annak idején a főiskolán kaptam. Lehetőséghez is juttatom a fiatalokat, a társulatom táncosai és a tanítványaim gyakran terveznek koreográfiákat az együttesemnek. Szerencsére mindig akadnak kiemelkedő tehetségek, s olyan növendékek, akiknél érzem, hogy jó társulat-
vezetőkké válhatnak. Ehhez a feladathoz azonban kevés, ha valaki jó koreográfus, emberileg is alkalmasnak kell lenni egy együttes irányítására, s erre már a felvételinél is hangsúlyt helyezek. Az pedig nagy öröm, hogy elindult végre a mesterszakunk is, s olyan kiváló alkotók tanulnak, mint ifjabb Zsuráfszky Zoltán, Fodor Zoltán, Feledi János, Tókos Attila, Fülöp Tímea és Lukács Ádám.

◼A Bozsik Yvette Társulat 1993 májusában azért született, hogy népszerűsítse a kortárs táncot, és új utakat keressen. Hogyan változott mindez az évek során?

Ha csak a tavalyi Bohóc kerestetik előadásunkra gondolok, ugyanúgy az avantgárd vonal jellemzi, mint a korábbi darabjaimat, s megjelenik benne korunk társadalomkritikája, az, hogy hogyan bánunk az idősekkel. De persze az évek múlásával más lett a színvonal, mint az első produkciók esetében, s egyre szélesebb közönséghez jutunk el. Változunk, ahogy a világ is. Az emberek félnek ettől, pedig nem kellene, hiszek abban, hogy minden okkal változik meg. Az egyetlen biztos dolog az életben a változás. Épp ezért kell rugalmasnak maradni. A társulatommal is így dolgozunk, és erre tanítom a fiatalokat. Az előadásaimmal pedig próbálom magamat is meglepni, nem szokványos témákat választva, rendhagyó eszközöket használva. S mindegy, hogy az embernek hány és milyen díja van, napi szinten megmérettetik, mint tanár, alkotó vagy előadó. Újabb és újabb feladatokat kell megoldani, és jelen lenni abban a csodában, ami a tánc, a művészet. Egyébként olyan színes mára már a repertoárunk, annyi darabot tartunk műsoron, hogy jó lenne akár egy héten keresztül minden este játszani. Jó volna ehhez egy saját játszóhely, ez még egy megvalósulatlan terv, álom… Most, a veszprémi nyitógálán szerepelt Milán fiam is, aki a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Gimnázium dráma szakán végzett, és Vati Lucával – az egyik legrégebbi táncosom, Vati Tamás lányával, táncszakos hallgatóval – alakították a vőlegényt és a menyasszonyt. Sok esztendővel ezelőtt, kétéves korukban is ők szerepeltek a Tüzes angyal című darabhoz készült némafilmben, valamint
az előadás plakátjain, ugyanezekben a szerepekben. Ez a körforgás
nagyon szép!◼

A szerző zenei újságíró