Ahogy roptuk a széki táncot, egyre több kíváncsi tekintet szegeződött ránk, rengetegen álltak meg bámészkodni a hatalmas üvegablakok előtt a Liszt Ferenc téren – meséli Timár Böske, aki a Bartók Táncegyüttes tagjaként maga is részt vehetett a legelső táncházesten, 1972 első májusi szombatján. ­– A Vasas, a Bihari és a Vadrózsák együttes tagjai voltak még jelen, Sebő Ferencék húzták a talpalávalót. A társulatok saját, zárt klubjukként szerették volna időről időre megrendezni az összejövetelt. Mivel azonban már az első est hatalmas feltűnést keltett, sokan akartak részt venni rajta a nagyközönségből,

Sebő Ferenc, Halmos Béla és Timár Sándor a nyitást támogatta.

Így nem sokkal később a Fehérvári úti Művelődési Házban sor került az első olyan táncházra, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vártunk a Bartók együttes tagjaival. 

Három nagy kört alakítottunk, én pedig beálltam a közepére tanítani – idézi föl a kezdeteket Timár Sándor, akinek nem csupán az egyre sokasodó fővárosi táncházakban akadt rengeteg tanítanivalója, hanem táncházvezetőket is kellett képeznie. Tömérdek lelkes együttesvezető érkezett a tanfolyamokra, hogy elsajátítsák a módszert. Országszerte nyíltak az újabb és újabb helyszínek, tízezresre nőtt a mozgalom. – Fél óra alatt már bárki el tud sajátítani néhány lépést, forgást, s ezután végigtáncolhatja az estét. Metódusom szerint részekre bontottam egy-egy mozdulatsort, aprólékosan, hogy a kezdők is meg tudják tanulni és össze tudják kapcsolni az egyes lépéseket. Ezzel már mehet is az improvizáció, s ha már bírja valaki a táncnyelvet, következhet a költészet… Már az első táncház-találkozón sem csupán lépéseket gyakoroltunk, hanem énekeket tanultunk, meséltem arról, hogyan terjedtek el a divattáncok, miként jártunk gyűjteni. 

Timár Sándor a Táncház-mozgalom indulásakor

 

Amikor a régi némafilmekről fejtettük vissza az egykori táncokat Martin Györggyel – folytatja a koreográfus, táncpedagógus –, láttuk, hogy a magyar néptánc egyik legfőbb sajátossága az improvizáció. Akinek fölvették a táncát, sosem ismételte kétszer ugyanazt, mindig az adott pillanat, érzés szerint variált. S épp ez mindennek a lényege: a tánc anyanyelv, így is kell tanítani. S azáltal, hogy mindenki kedve, egyénisége szerint alakíthatja, kiváló önmegvalósítási forma, sikerélményt ad. Arról nem is beszélve, hogy milyen nevelő, közösségteremtő erővel bír.

Idősek és fiatalok a táncházban

 
Minden esttel egyre gazdagabb lett a tudásuk, így azok, akik rendszeresen jártak táncházba, igazán magas szintre juthattak – teszi hozzá a táncpedagógus Timár Böske, megemlítve azt is, hogy a táncház-találkozókra minden évben örömmel mennek el, idén is szívesen vettek részt április elején rendezett összejövetelen. – Sanyi volt korábban a Táncház Egyesület elnöke, ma pedig tiszteletbeli elnök.

Nagyon sokrétű a munkássága, ezért is igyekszünk minden szegmensét felvillantani a jubileumi esztendőben, hiszen ebben az évben, októberben ünnepelheti a 95. születésnapját!

Pedagógiai tevékenysége mellett a színpadi néptáncot is megújította, hiszen az ‘anyanyelvi tánctanulásnak’ köszönhetően teljesen másfajta koreográfiák születtek, sokkal autentikusabb, hitelesebb művek, mint előtte.

A Szolnok melletti tanyán született koreográfus-táncpedagógus nagyapai öröksége volt a táncos tehetség. Gyerekként meghatározó élményt jelentett számára a regös cserkészcsapat, s már a gimnáziumi évei alatt egy táncegyüttes vezetője lett. Hiába jelentkezett azonban utána a Színház- és Filmművészeti Főiskola koreográfus szakára, valamint az orvosi egyetemre, kulák származása miatt sehová sem vették fel. Így 1954-től tagja lett a Molnár István vezette SZOT Művészegyüttesnek, a társulat megszüntetése után pedig 1958-ban elvállalta a Bartók Béla Táncegyüttes irányítását. Huszonkét évig állt a társulat élén, s közben olyan barátai, alkotótársai lettek, mint Martin György, a Pesovár testvérek, zenekarában pedig Sebő Ferenc és Halmos Béla muzsikált. Eközben 1971-től az Állami Balett Intézetben a néptánctagozat elindítója és tanszékvezetője volt egészen 1990-ig.

1981 őszén zárult le a Bartók-korszak, amikor kinevezték az Állami Népi Együttes művészeti vezetőjének, és ezt a posztot másfél évtizeden át töltötte be. 1993-ban feleségével, Timár Böskével megalapította a Csillagszemű gyermektáncegyüttest, amely ma is nagy sikerrel működik. Néptáncnyelven című könyve 1999-ben látott napvilágot a Püski Kiadó gondozásában. 

A tánc öröme

 
S ahogy Timár Böske felsorolásából is kiderül, művészete minden szegmenséből kínál ízelítőt az idei többhónapos ünnepségsorozat. Március elején a Néptáncantológia esten, amelyen az amatőr világ legjobb együttesei szerepeltek, Diószegi László idézte meg Timár munkásságát, s egy koreográfiáiból válogató filmet is láthattak a nézők. Ezt követte az áprilisi táncháztalálkozó, ahol szintén az életéről szóló, de egy másik filmet vetítettek az egybegyűlteknek. Május közepén a Pesti Vigadóban az MMA akadémikusai láthatták az életmű összegzését, három nappal később pedig a Magyar Táncművészeti Egyetemnek adott ajándékot az ünnepelt.

A Timár-archívum újabb ötvenperces darabbal gazdagodik, a Kalotaszegivel. A film a Timár Sándor gyűjtései alapján született koreográfiákat gyűjti csokorba, s ezekből a darabokból a Timár Együttes is előadást tart az egyetem színháztermében.

Októberben a születésnapon a Pesti Vigadó Dísztermében gálaestet rendeznek, amelyhez fotókiállítás is társul. Az eseményre hívják-várják a Bartók Táncegyüttes egykori tagjait, zenészeket, valamint mindazokat, akik Timár Sándor irányításával kezdték tanulmányaikat. A jubileumi sorozat lezárásaként a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet szervez tudományos konferenciát, amely Timár Sándor életművének a magyar néptáncművészetre gyakorolt hatását mutatja be.
 

Timár Sándor tanítványai között

 

Persze az életmű nem zárult le, hiszen a Csillagszemű mellett 2016-ban megszületett az Timár Akadémia, majd életre hívták a Timár Táncegyüttest is, ahol a felnőttkorba lépett Csillagszeműek táncolnak.

Munkásságát a család is továbbviszi. Legidősebb fia, ifjabb Timár Sándor a Kolompos együttes frontembere, Böskével közös öt gyermekük mindegyike más és más területen segíti a művészi életmű továbbélését.

Gyerekkoruktól mindannyian táncoltak, s Mihály az, aki két évvel ezelőtt átvette tőlem az Akadémia és az együttesek vezetését – meséli Timár Böske. – Mátyás filmes, rendező-vágó, ő készíti a rólunk szóló alkotásokat. Sárika fotóművész, András bőgős és táncos. S talán a legkisebb, Gergely viszi tovább igazán a papa örökségét, hiszen elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, négy évig az Ifú szívek táncegyüttessel dolgozott Pozsonyban, s mióta hazajött, a Timár Együttes vezetője, számos koreográfia alkotója. Valamennyi feleség, menyasszony részt vesz a munkánkban, táncosként, tanárként. De akad még ifjabb nemzedék is, hiszen az ötéves ikrek, a dédunokák már a Csillagszeműben ropják boldogan.

Az oszakai világkiállításon is szerepelnek táncosaink – teszi hozzá –, s ez azért is nagy öröm számomra, mert Japán szinte a második otthonunk, 1979-től kezdve évente kétszer-háromszor is tanítottunk a szigetországban, s működnek ott együtteseink is. Mátyás dokumentumfilmet készített a Japánban látható, élő magyar néptáncról, ezt vetítik majd a világkiállításon is. Nagyon sokféle néptáncot sajátíthatnak el az ott élők, de azt mondják, a magyar a legkedvesebb számukra, mert olyan életérzést ad, ami semmi máshoz nem fogható.

 

A szerző zenei újságíró

Nyitókép: Táncház a hetvenes évek derekán. A kör közepén Timár Sándor 
Fotók: Timár Sándor archívumából/Urbán Tamás