Egy interjúban azt mondta: az én hangom se nem túl nagy, se nem túl kicsi, pedig egy Wagner-zenekart át kell énekelni…

A zenedrámák esetében mindenki azonnal hangkolosszusokra gondol, pedig nem kell hatalmas hang, csak el kell sajátítani a Wagner-stílust. S ha az ember szépen énekel, akkor a hallgatók is ösztönösen koncentrálni kezdenek, hallani akarják. Nem kell üvöltözni, hangosnak lenni.

Ha átérzem a szöveget, ha valóban mesélem a történetet, akkor tényleg rám figyel a publikum, s a figyelem fenntartása a lényeg, nem a hang mérete.

Fontos, hogy az ember rendelkezzen bizonyos hangszínnel, s a némettudás sem árt, mert akkor tudja magáévá tenni a szöveget, érteni, érezni, átélni. Érdemes végiggondolni, miért azt a szót használta Wagner és miért nem egy másikat. Ezeknek a daraboknak nagyon érdekes a poétikája is. Szeretem ezt a mitológiát és zenei világot. Az ember a próbaidőszakban a szerepével kel és fekszik, így a szöveg, a figura beleég a fejébe.

Az utóbbi években a Budapesti Wagner-napok rendszeres fellépőjévé vált. Máshol énekelte már a német zeneszerző darabjait?

Kis szerepekre felkértek korábban, voltam Viráglány, rajnai sellő, walkür, norna, s ezekben az előadásokban a legnevesebb Wagner-énekesekkel szerepelhettem, így megtanultam, hogyan csinálják a nagyok. Az igazán nagy szerepeket itthon kezdtem el énekelni. Mindez egy dalesttel kezdődött 2017-ben, azután következett Brangäne, Waltraute, a Rienzi Adrianója. A fellépéseknek köszönhetően pedig ma már sorra érkeztek, érkeznek a külföldi Wagner-meghívások is. Örömmel készültem most a Tannhäuser Vénuszára, hiszen ebben a szerepben a Budapesti Wagner-napokon debütáltam. Nagyon jólesik egy istennőt életre kelteni, s azt is szeretem a figurában, hogy igazi női reakciói vannak, szinte hitvesi összeveszést követően átkozza el a partnerét. Ráadásul

Vénusszal kezdődik a darab, én adom meg az előadás felütését, ami nagy felelősség.

Minden szerepnek megvan a maga kihívása, még a legkisebbnek is, Vénusz szólama magasabb, mint a megszokott mezzoszerepek. S nemcsak a június 6-i és 29-i előadáson énekeltemem, hanem 30-án a Hősök és hősnők című koncerten is előadtam belőle egy részletet, emellett Erda áriáját A Rajna kincséből, Fischer Ádám vezényletével. A Müpa a zenei otthonom, szép előadások várnak minden szezonban. Az első meghívást Bátor Tamásnak köszönhettem, aki egy előéneklést követően figyelt fel a hangomra, és egész itthoni pályámat egyengette.

Meglepett, amikor kiderült, hogy az utóbbi években Budapesten él, azt gondoltam, járja a világot.

Járom, de Budapest a bázisom. Sokan gondolják, hogy külföldön élek, s ebben a tanulmányaim és a pályakezdésem is szerepet játszik. Véletleneken múlt, hogy a zene lett a hívásom. Mindig szerettem énekelni, de sosem gondoltam rá komolyan. Hallás után tanultam meg például Pamina szerepét tizenhét évesen, László Margit felvételét hallgatva, erre figyelt fel Kármán Emese énektanárnő, aki felkészített a zeneakadémiai és a bécsi akadémiai felvételire. Ez utóbbi eredménye született meg előbb, fölvettek.

Láng Dorottya
Fotó: Sárosi Zotán/A művész engedélyével archívumából

 

A családom nem is akarta elhinni. Olyannyira nem, hogy a nagypapám megkérte a Bécsben élő barátnőjét, menjen már el, nézze meg, milyen iskolába kerültem… Rengeteget lehetett az akadémián tanulni, már másodikosként Jancsi lehettem Humperdinck operájában, a produkciónak a schönbrunni kastély adott otthont. Arról nem is beszélve, hogy milyen premiereket és kikkel láttam állójeggyel a Staatsoperben… Volt, hogy egy hétig csengett a fülemben az ott hallott hang… A következő évben pedig Cherubinót keltettem életre a Figaro házasságában, olyan sikerrel, hogy fölfigyeltek rám, elküldtek a Volksoperbe előéneklésre, ahová felvettek társulati tagnak.
 
Három év után ment tovább Mannheimbe, majd Hamburg következett. Szépen, tudatosan építkezett.
 

Így utólag már nem vagyok biztos benne, hogy ez volt a helyes út, hiszen mindenütt nagyon jelentős repertoárt kellett vinni. Kicsit el is fáradtam mindebben, s amikor hazaköltöztem 2018-ban, volt olyan időszakom, amikor azt éreztem, talán nem kellene tovább erőltetni az éneklést. Ekkor találkoztam Bikfalvy Júliával – ma is heti rendszerességgel járok hozzá –, ő volt, aki mellém állt és segített abban, hogy ne hagyjam abba. Rengeteget kaptam tőle,

Bikfalvy Júlia készített fel A kékszakállú herceg vára Juditjára is, amely egy időben a kenyeremet jelentette. Fischer Ádám kért fel először a szerepre, aztán kezdtek özönleni a Judit-meghívások.

S ebben a mostani szabadúszó életformában kiteljesedtem. Már nem is tudnám másképp elképzelni az életem. Már nem akarok sehová szerződni. Művészként nagyon sok hatás ér, fantasztikus muzsikusokkal, énekesekkel találkozom, és azt érzem, erre van szükségem.

Opera vagy inkább koncert?

Mindkettőt nagyon szeretem, a hangversenyt annyival jobban, hogy ott nagyon szabadnak érzem magam. Csak én vagyok meg a zene. Ezért egy kicsit ebbe az irányba húz a szívem, bár az operaszínpadon is szeretek karaktereket formálni. A legjobb az, ha az ember a kettőt egyensúlyban tartja.

Vénusz előtt is izgalmas feladata volt, hiszen a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, Mahler Dal a Földről című művének szólistájaként.

Életmegváltoztató élményt jelentett ez a három koncert, Berlin mellett az Amszterdami Concertgebouw-ban adtuk még elő. Sajnos Daniel Barenboimnak, aki a hangverseny dirigense lett volna, le kellett mondania az előadást, de a finn Sakari Oramo is fantasztikus volt.

Hangversenyen szabadnak érzi magát
Fotó: Steirer Máté/A művész engedélyével archívumából

 

Akad még a nyárra is különleges feladat, hiszen a BBC Promson a Kékszakállú Juditját éneklem a Fesztiválzenekarral és Fischer Iván vezényletével, majd itthon a Nemzeti Filharmonikusokkal, Vashegyi György dirigálásával is fellépek a Bartók-operában. Ez a szerep a Dán Nemzeti Zenekarral és az Izraeli Filharmonikusokkal szintén vár. Majd debütálok a Zürichi Operaházban is, egy Hindemith-darabban. A Bregenzi Fesztiválon Alma Mahler-dalokat énekelek. Tele a naptáram a következő két évre. S az underground kamarazenei szcénának is részese vagyok. Nemrég volt egy ötnapos németországi fesztivál, Sylt szigetén, ahol Thomas Adès volt a rezidens komponista, aki írt egy magyar dalciklust Növények címmel. Nagyon jól fogadta a közönség. Fontos eleme a pályámnak, hogy ilyen helyeken is inspirálódhatom.

 

A meghívásait tekintve, szépen halad tovább a karrierje…

Nem volt mindig rózsaszín, és most sem az. Ez egy állandó harc, hiszen küzdeni kell azért, hogy az ember formában maradjon, hogy stresszhelyzetben is tudjon produkálni. Nehéz pálya, főként nőként. Az utóbbi években megtanultam magamnak megbocsátani, hiszen az egyik legnehezebb hivatást választottam, és akkor sincs semmi baj, ha valami nem úgy sikerül, ahogy terveztem.

Sosem voltam egyébként az a típus, aki eldönti, hogy a következő öt esztendő alatt hová kellene eljutnia. Addig csinálom, amíg tudom.

Boldog vagyok, amíg az emberek hallani akarják a hangomat, és meg is élek belőle. Ha nem, akkor lesz más. S úgy vélem, boldog leszek akkor is, ha már mindez csupán emlék lesz, hiszen az számít, hogy megadatott mindez, a felkérések, az előadások – neves pódiumokon, dalszínházakban, kivételes partnerekkel. S bár a hangfajom hosszabb pályát feltételez, kacérkodom a tanítás gondolatával is. Jelenleg azonban annyira kiszámíthatatlan az életem, hogy nem merem vállalni, de néhány év múlva szívesen dolgoznék fiatalokkal vagy mindazokkal, akik hangot akarnak képezni, építeni.

 

Nyitókép: Jelenet Engelbert Humperdinck Hänsel und Gretel (Jancsi és Juliska) előadásából, Láng Dorottya Jancsi alakjában 
Fotóforrás: Láng Dorottya engedélyével archívumábó (https://dorottyalang.com)