A népzenétől jutott el a jazzig, a kortárs művekig, s a rockoperáig is, tavasszal Ruila erdőelvi hercegnőt alakította az Eiffel Műhelyházban a Szörényi Levente és Lezsák Sándor jegyezte Atilla – Isten kardja című produkcióban.

Nagy élményt jelentett ez a koncertszerű előadás, hiszen elképesztő hangú énekesekkel és kedves, régi kollégákkal játszhattam együtt. Novák Péterrel a Honvéd Együttesben dolgoztam sokat a pályám kezdetén, s ez ugyancsak igaz Drucker Péterre, akivel számos közös koncertem volt, amikor a Honvéd Férfikart vezette. Sokszor hívtak, hol beugróként Szvorák Katalin helyére, hol új feladatokra. Számomra mindig öröm volt az éneklés a kórussal.

Kíváncsian vártam az Atillát, a közös munkát, ráadásul most debütáltam a rockoratórium műfajában. Érdekes volt az is, hogy annak idején a Margitszigeten a tömegben, még táncosként vehettem részt a Novák Tata rendezte Egri csillagokban, amelynek Varga Miklós volt az egyik főszereplője. Ha akkor azt mondja nekem valaki, hogy sok év múlva énekes kollégaként állhatok mellette…

Egyébként tényleg igaz rám, hogy számos műfaj érdekel, gyerekkoromtól zenei mindenevő vagyok. A nagyszerűen zongorázó, gitározó nagymamám révén olyan családban nőttem fel, ahol a békeidőkben a vasárnapi ebédek utáni szórakozást a házi muzsikálás jelentette. Nagyon természetes volt a kapcsolatunk a zenével, nem létezett családi ünneplés közös éneklés nélkül. Később a zenész kollégák sem „csak” folkloristaként gondoltak rám, kezdettől fogva hívtak kortárs darabokhoz, jazz- és világzenei produkciókhoz.

Herczku Ágnes Fotó: Földházi Árpád

Akkoriban még a Honvéd Együttes tagja volt.

Táncosként, aki néha énekel is. A próbatermünk mellett volt a Yellow Stúdió, ahová folyton-folyvást jöttek a zenészek lemezfelvételekre, több műfajból, így botlott belém Borbély Mihály vagy Vasvári Pál, később Nikola Parov is. Szinte kézről kézre adtak, bevallom, nem is nagyon értettem, annyira zöldfülű voltam, ráadásul nem is mutattam be magam énekesként.

Ha bárhol megkérdezték, mit csinálok, azt feleltem, néptáncos vagyok a Honvédban, de nagyon szeretek énekelni… Ennek ellenére sorban érkeztek a felkérések.

A legelső kortárs zenei munkámat Georgi Sztojanovval készíthettem, azután rám találtak olyan zeneszerzők, mint Zarándy Ákos, Horváth Balázs, Vajda János. Valamennyi munkában jól éreztem magam.

Hasznát látta történelem–esztétika szakos egyetemi diplomájának?

Számos területen hasznosítom, például ahogyan felépítek egy koncertet. Az összekötőszövegek írásában is nagy segítséget nyújtanak az esztétika szakon szerzett ismeretek. Az ELTE Zenei Tanszékén eltöltött két év is igen sokat adott. Hálás vagyok fantasztikus tanáraimnak, mert óriási háttértudást kaptunk tőlük. Persze családi nyomásra jelentkeztem annak idején egyetemre, nálunk fontos volt, hogy legyen az embernek biztos megélhetést nyújtó hivatása. Úgy vélték, diplomával a zsebben ez meglesz.

Ezeknek az előtanulmányoknak köszönhető az is, hogy hamar elindult gyűjtőutakra?

Nem, viszont rájöttem: ha ez a hivatásom, akkor nem mindegy, hogy mivel és hogyan lépek a közönség elé. Ez már felelősséggel jár. És valóban a forrásnál kell kezdeni. Bartók Béla is kiemeli, a gyűjtőutakon rögzített anyagok csupán pillanatfelvételek. Mintha az ember egy fotóból próbálna hiteles filmet létrehozni: lehetetlen.

Őszinte kíváncsiság kell a népzenéhez. El kell menni falura beszélgetni az emberekkel, meghallgatni újra és újra a dalokat.

Mert akkor más minőséget tudunk létrehozni, mintha csak egyetlen felvételt hallgatnánk meg, Budapesten. Csak így tárulnak fel a néphagyományban, a stílusban rejlő mélységek. Azonkívül hihetetlen élmény! Ezért is igyekszem időt szakítani rá.

S mindez meg is mutatkozik, tavasszal Fonogram-díjra jelölték a Hozomány – Magyarvista című albumát is.

Már a jelölésnek is örültem, mert ez már a második darabja a Hozomány sorozatnak, amelyben az eddigi gyűjtőútjainkon talált legszebb dallamokat kívánom bemutatni, az eredeti felvételekkel és stúdiófelvétellel, revival népzenészek közreműködésével. Most egyetlen vistai (Kalotaszeg) asszony, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” dalai köré építettem az albumot. Az évek során elmélyült és egyre meghittebbé vált a kapcsolatunk. A következő albumot is tervezem már, szintén egy olyan asszony köré, akinél sokat jártam. Idén még nem lesz kész, mert

nem könnyítem meg a munkámat, tökéletességre törekszem, lassan és aprólékosan dolgozom, kicsit, mint az aranymosók, nagyot merítve, sok-sok iszapot és üledéket átszitálva, várva, hogy megcsillanjon az aranyrög.

A Hozomány sorozat mellett készülök egy koncertre is. Több mint húsz éve „foglalkoztat” Bartók Béla személyisége, előbb csak folklorista Bartóké, aztán A kékszakállú herceg vára zeneszerzőjéé, 2007 óta pedig a népdalfeldolgozásaiban mindkét énjét felragyogtató zsenié. Akkor énekeltem lemezre, Kelemen László felkérésére, Bartók népdalfeldolgozásainak válogatott darabjait. Ezekből számos koncert született, klasszikus és népzenész társaimmal, Bartók zenéjéből kiindulva fogalmaztuk újra Bartókhoz és a népzenéhez való viszonyunkat. 2025-re tervezzük a legújabb előadást.

 

Kilencévesen szeretett bele az István, a király előadásába Fotó: Földházi Árpád

Erre az alaposságra tanítja a Zeneakadémián a növendékeit is?

Igyekszem. Nagyon szeretek tanítani, családi hagyomány ez is, anyai ágon sok pedagógus felmenőm van. De e téren is válogatós vagyok. Nem vállalok például magántanítványokat. Jobban szeretek közösségben, csoportban dolgozni, így a Zeneakadémia Népzenei Tanszékén is kamarazenét, kamarazene-tanítási módszertant oktatok. Nagyon élvezem, ha valami megszületik. Figyelve, ki milyen karakter, kiből mit lehet kihozni, hogy tanulnak meg a hallgatók egymásra támaszkodva és egymásból inspirálódva egyre jobban kinyílni. Ezt tagadhatatlanul a Honvéd Együttesből és a Magyar Állami Népi Együttesből hozom magammal.

Májusban láttam, visszatért az Állami Népi Együtteshez is, amelynek több mint másfél évtizedig volt szólistája.

Igen, annak idején az Álomidő, illetve Hajnali Hold című előadásokban nemcsak énekeltem, hanem zenét is írtam, szerényebben szólva, igyekeztem folklór anyagokat sajátos megközelítésben, ritmusjátékkal, szövegzenével feldolgozni. S mivel most felújították a Hajnali Holdat, Mihályi Gábor felkért, tanítsam be én a kórusműveket az újaknak. Persze örömmel mentem!

Augusztusban pedig folytatódik a rockopera-sorozat…

Nagyon érdekes az élet, kilencévesen beleszerettem az István, a királyba, már néhány hét elteltével kívülről fújtam az egész darabot. Elvarázsolt Sebestyén Márta hangja, behúzott a népzene bűvkörébe. Ha akkor valaki azt mondja, egyszer majd én is Réka lehetek… Az Istvánt követően már figyeltem, hol énekel Márti, így jött a Muzsikás-szerelem, majd bővült a népzenei kör a Tékával, a Métával.

Sokáig nem voltam hajlandó más népdalénekest hallgatni csak Sebestyén Mártát. Elképesztőnek tartottam, hogy így is lehet énekelni népdalokat, azzal a stílussal, amely addig előttem rejtve volt. Teljesen magával ragadott.

De sosem akartam népdalénekes lenni, a népdaltanulás csupán az egyik hobbim volt. Mégis Szörényi Leventének, Bródy Jánosnak és Sebestyén Mártának köszönhető, hogy erre a pályára kerültem. És hihetetlen, hogy most én is részese leszek ennek a produkciónak augusztus 19-én, dupla előadással az Arénában! Elnyűhetetlen ez a mű, az évtizedek során kulturális örökségünk darabjává vált, az életemnek pedig meghatározó részévé.

Nyitókép: Herczku Ágnes András Jánosné Gergely Erzsivel kalotaszegi viseletben Magyarvistán Fotó: Bácsi Róbert László