Milyen ihletettségből fogant a Mezőség–Mikrokozmosz című előadás?

Egy néptáncos barátom, Farkas Zoltán, Batyu – akit hosszú ideje hívok tanítani a Színház- és Filmművészeti Egyetemre – keresett meg ezzel a munkával. Korábban volt egy próbálkozása az Állami Népi Együttessel: Bartók Mikrokozmosz gyűjteményének zongoradarabjaira és mezőségi folklórzenére koreografált darabot. Valójában a Covid idején született tanulmány volt, amelyet azután pihentetett. Az ő ötlete nyomán kezdtem mélyebben beleásni magam a témába.

Tágítottuk a zenei anyagot, nemcsak a Mikrokozmoszból, hanem más tanulmányokból is hozzátettünk zongoraműveket.

Szerettem volna irodalmi hátteret találni a műnek. A táncházmozgalom nemzedékének, amelybe én is tartozom, alapműve Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című regénye volt.

Horváth Csaba táncos-koreográfus-rendező

 

Több műfaj – regény, elbeszélés,  szociográfia, napló – keveredik benne. Sütőt, amikor hazaérkezett Pusztakamarásra, a szülőfalujába, a Mezőség kellős közepére, édesanyja megkérte, hogy egyszer róluk is írjon valamit.

Sütő András a családtörténetet vezette vissza, mindez ma is nagyon aktuális témák körül forog. A megmaradás, a kisebbségi lét, a nyelv roncsolódása, változása. Nemcsak a verbális nyelvet értem, hanem a folklórt, a zenét és a táncot.

Azok az élmények kerülnek elő, amelyek a Ceaușescu-érában érték az embereket: gyermekeiket egyedül nevelő anyák, árva gyerekek sorsa, vegyes házasságokból eredő nyelvi zavarok… Számomra elsősorban szociografikus írás. Inspiratívnak és alkalmasnak tartottam arra, hogy színpadra vigyük. A történet köré mozgásképeket, autentikus néptáncblokkokat komponáltam, Bartók zenéjét illesztettem. A szöveganyag a motiváció, amelyből mozaikszerűen kinőnek a különböző koreográfiai részletek. Zeneileg és képzőművészetileg is arról beszél, hogy ennek a mikroközösségnek a diktatúrában mi mindennel kellett megküzdenie a megmaradásért.
 
Visszaköszönnek ma ezek az élethelyzetek?
 
Úgy érzem, ezek a kérdések ma is hangsúlyosan jelen vannak a társadalomban. Igyekeztem úgy gondolkodni, hogy akár képileg, akár mozgás szempontjából kapcsolódjon a mai problémáinkhoz. A szórványmagyarság mikroközösségének az abszurd humortól a mindennapjaik legdrámaibb valóságáig bemutatott jelenetei egy univerzálisabb és időtlenebb valóságba emelnek.

Jelenet a Mezőség–Mikrokozmosz című előadásból  

 

Bukta Imre festőművész is részt vesz az előadásban.

Régóta terveztem, hogy Bukta Imrével együtt dolgozzunk. Nagy rajongója vagyok, sok-sok előadásomat megnézte. Együtt gondolkodásunk határozza meg az előadás tárgyi anyagát.

Sokfelől jönnek az előadók. Hogy válogatta őket?

A Forte társulat négy színésze, a Corvinus táncegyüttesből négy pár, s végzős egyetemista osztályaimból heten játsszák a darabot. Az volt a célom, hogy a különböző előadóművészeti rétegek, az autentikus folklór és a próza olvadjanak össze.

Tervezik-e, hogy utaztatják az előadást, akár a Mezőségbe vendégszerepelni vele?

Szeretnénk Kolozsvárra eljuttatni az előadást, de másfelé is. Mivel magam is néptáncosként kezdtem, ahol lehet, visszanyúlok a néptánchoz. Olyan előadást kívánok létrehozni, amelyben az autentikus folklór zenei és táncos formájában szervesen kapcsolódik ahhoz a fajta absztrakt drámai színházhoz, ami a társulatomra jellemző.

Mezőségi pillanatkép  

 

Régóta rendez prózai színházban. Milyen megvalósítani prózai színészekkel a fizikai színházat?

Nem szeretem sem magamat, sem a műfajt megerőszakolni, keretek közé szorítani. Ennek ellenére a nevem hallatán általában a fizikai színházra vagy a táncra asszociálnak.

Ha a műnek jól áll a testtel kifejezés és a drámai anyaghoz hozzá tud tenni, beszédesebbé teszi, akkor nagy kedvvel csinálom. Nemegyszer előfordult, hogy nem hordozta magában azokat a lehetőségeket, ami a fizikai színházhoz kell, ezért nem is erőltettem.

Igyekszem azon munkálkodni, hogy minél komplexebb legyen az előadói nyelv. Azonban néha éppen a minimalizmus az, ami „betalál”.

Anyaszínháza a Székesfehérvári Vörösmarty Színház, a FORTE társulat a sajátja, közben a Weöres Sándor Színházban Szombathelyen negyedik éve dolgozik. Most Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond művei köré rendeződtek az előadásai.

Nem véletlenül. Két éve a Kivilágos kivirradtig, idén az Úri muri Fehérvárott és A Noszty fiú esete Tóth Marival Szombathelyen következett. Fantasztikus a gondolkodásmódjuk, a leíró dialogikus nyelvezetük. Nagyon komoly társadalmi témákat feszegető művek, és egyre inkább úgy tűnik, hogy mai életünknek is szerves részei. A karakterábrázolásuk nagyszerű. Móricz Zsigmond, akárcsak Mikszáth, mestere volt a jellemábrázolásnak.

Találkozásunkkor felvételiztet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Mit figyel meg a tehetségen kívül a fiatalokon ezeken a rövid találkozásokon?

Fizikai színház szakon végez az osztályom, és a következő prózai színész osztályt felvételiztetem. Az első fordulóban az adottságok alapján érdemes őket válogatni. Közben úgy nézem őket, hogy mit gondolnak igazában arról a versről, amelyet elmondanak. Úgy vélem, ma nem sikerszakma, ha valaki művészszínházban lesz színész. Kíváncsi vagyok a motivációra.  

Örömmel tölt el, ha egy fiatalemberen látni, hogy József Attilát azért szavalja, mert fontos neki.

Ebben a mai világban, amikor a technikai világon, a háborún keresztül ezernyi veszély fenyeget, figyelemreméltó, ha egy fiatalember a költészetben menedéket talál. Azt gondolom, valóban művészalkat. Azt szeretem, ha ezt az affinitást fölfedezem. 

Hogyan látja, közeledik egymáshoz a prózai és a fizikai színház, nagyobb az átjárás?

Ma egyre elfogadottabb, hogy egy fiatal a fizikai színházat és a prózait is képviseli. Jó ideje, idestova húsz éve az egyetem komoly hangsúlyt fektet a mozgásoktatásra.  A világ lett olyan, hogy minél „sűrűbben” kell fogalmaznunk a színpadon: a képiség és a test szintjén is igyekszünk megjeleníteni azt, amit a drámai anyag magában hordoz.

 

Nyitókép: A Mezőség–Mikrokozmosz című előadás május 14-én látható a Müpában
Fotók: Csibi Szilvia/Müpa