Káel Csaba fotó: Csibi Szilvia

 

Miként változtatta meg a pandémia az együttesek és az intézmények életét?
Az előadó-művészet kétirányú, művészek és befogadók közötti élő viszony, s ez a kapcsolat tavaly hirtelen megszűnt. Hatalmas érvágást jelentett az előadóknak, hiszen nem kapták meg a publikum visszajelzését, és a megélhetésük is bizonytalanná vált. A régió vezető kulturális intézményeként az volt a feladatunk, hogy biztonságban tudjuk a közönségünket, a művészeinket és a Müpa csapatát, ám közben egyfajta védőhálót is feszítsünk az alkotók köré. Hiszek abban, hogy minden krízis egyben lehetőség a kreatív gondolkodásra. Azért találtuk ki az élő közvetítéseket, hogyha közönség előtt nem is, de fellépési lehetőséget kapjanak a művészek, bár mindenkinek hiányoztak azok a feszültséggel teli pillanatok, amikor az előadás végén, a zsúfolásig telt teremben a produkció ereje a székbe szögezi a publikumot, és néhány szívverésnyi csönd után kirobban a tapsvihar. Mégis fontosnak tartottuk az élmény megteremtését, így született meg a Müpa Home online sorozat és az autós koncertmozi.

Majd következett a streamelt produkciók sora…
A Covid ennek az ágazatnak a berobbanását hozta szerte a világon. A Müpa kezdettől fogva kiváló saját stúdióval és szakembergárdával rendelkezik: mi már tíz évvel ezelőtt is streameltünk, volt hát tudásunk erről. Korábban is közzétettük a felvett produkciókat, és régóta gondolkodtunk azon, ezt hogyan tudnánk intézményesíteni. Akad sok jó példa a világban, elég a Berlini Filharmonikusok Digitális Hangversenytermét említeni. A Müpa stúdiója eredetileg azért jött létre, hogy dokumentálja a koncerteket, 2013-ban azonban már azt terveztem, hogyan lehetne szervezetten megosztani ezt
a rendkívüli anyagot a közönséggel is. Szerződtünk a közszolgálati médiával, így született meg a MüpArt sorozata. Majd SD-ről HD formátumra váltottunk, még kiválóbb hangminőséggel, s a felvételeink egy részét közkinccsé tettük, hogy azok is élvezhessék, akik nem tudtak jelen lenni az előadásokon. Az elmúlt év során a meglévő videótárunkat olyan koncertekkel bővítettük, amelyeket eddig nem mutattunk be, majd létrehoztuk a Müpa Home-ot, s hétről hétre különleges felvételeket sugároztunk ingyenesen, azután pedig következtek az élő streamek. Mi erre a technikára készen álltunk, hiszen az Európai Hangversenytermek Szövetségével (ECHO) – amely a kontinens huszonkét leghíresebb hangversenytermét fogja össze - három éve tervezzük egy közös stream-csatorna életre hívását, amely mindennap más és más produkciót sugározna. Ez az elképzelés most részben megvalósult, hiszen egymás hangversenyeit is közvetítettük, igaz, nem saját platformon.

Meg tudták szólítani a publikumot az online produkciókkal?
Az előadásaink több mint felére olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy nem is fértek volna el a Müpa nézőterén. Akadtak többezres nézőcsúcsok,
s elképesztően szép levelek érkeztek a nézőinktől, melyben megírták, milyen fontos volt számukra, hogy legalább ily módon velünk lehettek, és mennyi erőt adtak az előadások ebben a nehéz időszakban. Bennünket is meghatott, hogy volt, aki öltönyt, nyakkendőt viselve ült a képernyő elé, éppúgy, mintha élő koncertre érkezett volna hozzánk. Azonban az eltelt időszak azt is bebizonyította, hogy az élő koncertek semmivel sem helyettesíthetők.

Májusban még egy stream-fesztivált is rendeztek.
A szükség hozta. Eredetileg azt terveztük, hogy az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetekre felkért művészek, együttesek Budapesten lépnek pódiumra. Aztán úgy módosítottuk a szerződéseket, hogy az előadásokon nem lesz közönség, de közvetítjük a produkciókat. Majd kiderült, hogy nem utazhatnak ide a művészek. Akkor elkezdtünk azon dolgozni, hogyan tudjuk bevonni a nemzetközi koncerttermeket, hogy a rangos együttesek a saját városukban léphessenek fel, és onnan köszönthessék
a Bartók Tavasz nézőit. Azt szoktam mondani, hogy a Covid miatt olyanok vagyunk, mint a GPS, folyamatosan újratervezünk azért, hogy a koncerteket valamilyen módon eljuttassuk a publikumhoz. Sokan azt gondolják, hogy amikor be kellett zárni a kulturális intézményeket, nem volt teendőnk. Ezzel szemben háromszor annyit dolgoztunk, mint korábban, mert minden állandóan változott.

Mi lesz a Budapesti Wagner-napokkal?
Itt már a stream mellett megjelennek az élő előadások is. Tavaly látott napvilágot a Ring DVD, most ezt a tetralógiát vetítjük le. Két Wagner-estet is rendezünk, amelyeken a legkiválóbb énekesek, köztük például Iréne Theorin előadásában hangzanak fel részletek Fischer Ádám vezényletével, s ezeket a koncerteket élőben közvetítjük. Ha minden jól megy, ezt követően indul el a közönség előtti produkciók sora. Mindez egy olyan méretű intézményben, mint a Müpa, körültekintő előkészítést igényel, az aktuális szakmai iránymutatásokhoz igazodva az újranyitással kapcsolatos hírekről, a nyitás lépéseiről online felületeinken folyamatosan tájékoztatjuk a nézőket.

Nem tart attól, hogy nehéz lesz visszacsábítani a közönséget a hangversenyterembe?
Optimista vagyok ezen a téren. Az emberek már ki vannak éhezve az élő élményekre. Az előadó-művészet egyszeri, megismételhetetlen varázsát nem tudja átadni a legjobb felvétel sem. Jó visszanézni egy koncertet, főleg akkor, ha az ember maga is jelen volt az előadáson, s az online közvetítésekkel azokhoz is eljutunk, akik valamiért nem jöhetnek a Müpába. De bízom abban, hogy a huszonháromezres törzsközönségünk jelentős része – ez már egy focicsapat esetében is szép számot jelentene – hamar vissza fog térni. Mert nemcsak az előadásokat, hanem a teljes Müpa-élményt szeretik: az érkezést, a kávézást, az együtt töltött pillanatokat, a találkozás lehetőségét.

Ha elindul a szezon, továbbra is lesznek online előadások?
Természetesen, egy-egy produkciót továbbra is felveszünk, közvetítünk. A későbbi cél, hogy felépítsünk egy önálló, nemzetközi szinten is jól működő platformot, de az még temérdek munkát jelent. Az évadokat továbbra is két-három évre előre tervezzük, ahogy eddig, csak most már eleve több verzióra készülünk. Furcsa esztendőn vagyunk túl, sok hangversenyünk maradt el, számos neves vendégművészről kellett lemondanunk. Viszont a Müpa tizenötödik születésnapjára meghirdetett zeneszerzői pályázatunk tavaly sokkal nagyobb léptékű lett, mint terveztük. Ilyen nagyszabású komponista seregszemle még nem volt itthon, minden műfajban születtek alkotások. A győztes darabokból évekre akad bemutatnivalónk. A leállás így válik új kezdetté…