Tudja meg az egész világ! – ezt a címet adta maratoni koncertsorozatának a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB), amelynek keretében május első három napján Kelemen Barnabás hegedűművész kilenc koncerten hét nagyzenekarral tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet szólaltat meg a Zeneakadémia Nagytermében. A hangversenymaraton célja, hogy megmutassa, a magyar hegedűiskola nem csupán a zenetörténet egyik fontos fejezete, hanem maga is formálta a zenetörténetet.

Minden egyes mű kötődik valamilyen módon a magyar hegedűiskola hét kiemelkedő művészének – Geyer Stefi, Arányi Jelly, Székely Zoltán, Szigeti József, Joachim József, Auer Lipót, Vecsey Ferenc – egyikéhez.

Joachim József karmester és zeneszerző a XIX. századi európai hegedűművészet kiemelkedő alakja és a modern hegedűjátszás egyik megalapozója volt. Számos zeneszerző támaszkodott tudására, amikor hegedűversenyt komponált, s többen ajánlották neki concertójukat. Weimarban ismerte meg és került baráti viszonyba a Schumann házaspárral, illetve Brahmsszal, aki hegedűre és csellóra írt a-moll kettősversenyét is neki szánta, Dvořák neki szentelte a-moll hegedűversenyét. Joachim szellemiségét tanítványaként többek között Auer Lipót vitte tovább, akiért karrierjének csúcsán országok és uralkodók versengtek. Szentpétervárott a cári udvar egyik vezető művésze, a konzervatórium legendás tanára lett. Csak Oroszországban több mint 300 kiváló hegedűs került ki iskolájából. Több zeneművet dedikáltak számára, például Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét.

Kelemen Barnabás
Fotó: Herman Péter/Fesztivál Akadémia Budapest sajtóközlemény

 

Hubay Jenő tanítványa, Geyer Stefi Bartók Béla I.  hegedűversenyét ihlette, a szerző annak idején a versenymű kéziratát neki küldte el, mely végül mindkettőjük halála után került csak a nyilvánosság elé, míg Bartók 2. hegedűversenye Székely Zoltán felkérésre készült, így a bemutatón is természetesen ő játszotta a szólót. Arányi Jelly – aki Székelyhez és Geyerhez hasonlóan szintén Hubay-tanítvány – Londonban telepedett le, Ravel neki dedikálta Tzigane című művét. Ugyancsak Hubay Jenő növendéke volt Szigeti József és Vecsey Ferenc. Szigeti a klasszikusok mellett a modern művek egyik legismertebb interpretátora lett, Vecsey tehetsége olyan zeneszerzőket érintett meg, mint Sibelius, aki neki ajánlotta egyetlen hegedűversenyét.

A versenyművek a Concerto Budapest, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, a Pannon Filharmonikusok, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Debreceni Kodály Filharmonikusok, a Szent István Filharmonikusok és a Nemzeti Filharmonikusok előadásában szólalnak meg, a hangversenyeken a karmesteri pulpitusra lép Michael Stern, Andreas Ottensamer, Keller András, Vashegyi György, Madaras Gergely, Hamar Zsolt és Káli Gábor. 

Ehhez a különleges vállaláshoz készült el a Tudja meg az egész világ! című kisfilm, amely azokhoz is szól, akik csak ritkán találkoznak komolyzenével. Arra keresi a választ, hogyan képes egy dallam, egy motívum, egy zenei gondolat országokon, nyelveken és generációkon átívelve eljutni az emberekhez. A film kreatív koncepcióját Bekker Péter, a FAB kommunikációs és stratégiai feladataiért felelős alkotója dolgozta ki. Szerepel benne Kelemen Barnabás mellett a Fesztivál Akadémia Budapest állandó vendége, Berecz István Örökös Aranysarkantyús táncos, megidézve a magyar hagyomány és a közösségi élmény erejét. A fiatal generációt Kokas Lénárd csellista képviseli. A film egyik legkülönlegesebb szereplője Arató András villamosmérnök, aki a Hide the Pain Harold internetes mémnek köszönheti ismertségét, jelenléte azt üzeni, hogy ezek a dallamok mindenkit elérhetnek, függetlenül attól, hogy a koncerttermek világából érkezik, vagy más közegből.

 

Nyitókép: A Concerto Budapest hangversenyén
Fotó: Valuska Gábor/Fesztivál Akadémia Budapest sajtóközlemény