A tragikusan korán elhunyt Járdányi Pál (1920-1966) négy jelentős zenekari művében (Divertimento concertante, Tisza mentén, Vörösmarty-szimfónia és Vivente e moriente) folytatta a Bartók és Kodály által kialakított modern magyar szimfonikus stílust. Előszeretettel elevenítette fel régi korok műfajait, amelyeket kortárs tartalommal töltött meg. Így a formailag a Galántai táncokra emlékeztető Tisza mentént (1951) szimfonikus költeménynek nevezi, ám annak programját nem közli; az csupán sejthető a kulcstémának választott a „Bujdosik az árva madár” és a „Nem kapálok” kezdetű népdalokból. A rejtett programról sokat elmond, hogy a szomorú dallam az uralkodó, sőt még a végkicsengést is meghatározza. Ennek következtében az erőteljes finálé jól hallhatóan nem a kor államát élteti, hanem az elbujdosni vágyó társadalmat siratja. A Tisza mentént az említett dramaturgián túl egyedivé teszi a harmóniai készlete és – a középrész – keserű hangulatú klarinétszólója. A szimfonikus költeményt 1952. június 11-én mutatta be Ferencsik János a Rádiózenekar élén, majd az átdolgozott változatot az Állami Hangversenyzenekarral 1956. január 7-én és április 7-én. 

 

 

Szintén összetett jellegű a Divertimento concertante (1949), a szerző diplomadarabja. A háromtételes alkotásban sorjáznak a népzenei ihletésű témák anélkül, hogy egyetlen konkrét idézet is elhangzana. A mű dallamait a pentaton alapréteg határozza meg, hangszerelését Bartók Táncszvitje, dramaturgiáját Kodály Concerto-ja. A fiatal Járdányi az 1949-es munkálatai során elég érett volt ahhoz, hogy a három eltérő nyelvi regisztert ötvözni tudja. Az első tétel (Allegro vivace) erős feszültséggel indul, majd a pentaton főtéma és a klarinéton felbúgó szomorú melléktéma ütközik össze egymással.
 

A második tétel (Larghetto) jellegzetes „éjszaka zenéje”, ami  siratódallamot bont ki. A rondó szerkezetű utolsó tétel (Allegro molto) pedig szándékoltan kelt kétséget a finálé derűjével kapcsolatban. A tétel zárlata előtt ugyanis felharsan egy primitív (sőt, barbár) téma a basszus-szekcióban, amiről mindenki felismerte, hogy kikre utal. A mű magyar zenetörténeti súlyát mutatja, hogy az 1951-es előadását követően nyílt politikai támadást kapott érte a szerző. Csak a lélekjelenléte mentette meg attól, hogy kitelepítsék.  
 

 


Mindkét darab felvétele 2016. október 11-én készült a Pesti Vigadóban újra bemutatásuk alkalmával. Az előadást a Járdányi-család, az EMMI és az MMA támogatta. 

Dr. Bartal László, az Operaház korrepetitor-karmestere vezényli az Art’s Phil-Harmony Zenekart. A felvétel élő előadást rögzít – annak előnyeivel és hanghibáival.