Sok éve, hogy megszületett az első elképzelés arról, hogy a fertődi (Eszterháza) Esterházy-kastély egyik szárnya vagy talán az egykori Muzsikaház, egyes ötletek szerint a Kiskastély, a jószágkormányzóság, netán a még ma is megújulásra váró istállóépület otthont adjon egy létrehozandó Haydn kutatóközpontnak. Az ötlet adta magát, hiszen Joseph Haydn 1766-tól 1790-ig élt és alkotott a kastélyban, Esterházy „Fényes” Miklós udvari karmestere, megbecsült zeneszerzője volt. 

A Haydn kutatóközpont tervéről sok szó esett, de a megvalósítás nem ment könnyen. Akkoriban már tavasztól őszig eleinte a kastélyban, utóbb a látványosan restaurált Marionettszínházban régi barokk koncertek hangzottak fel, többek között a Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar emlékezetes előadásában is.

Vashegyi György, az MMA elnöke és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Haydneum sajtótájékoztatóján Fotó:Haydneum
 
Az egykor halvány reménnyel kecsegtető terv most úgy tűnik, valósággá vált: Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vashegyi György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke bejelentette az új állami intézmény, a Haydneum – Magyar Régizenei Központ megalakulását.

A Haydneum a Versailles-i Barokk Zenei Központ (Centre de musique baroque de Versailles, CMBV) és a velencei Palazzetto Bru Zane (Centre de musique romantique française) mintájára jött létre, és azokhoz hasonlóan fog működni. Művészeti vezetője a francia zenetudós Benoît Dratwicki, a zenetudomány doktora, a versailles-i királyi udvari zene és a XVIII. századi francia opera szaktekintélye lesz, aki húsz esztendeje számos zenei műkincs újrafelfedezésében vesz részt. Tevékenységének középpontjában a magyar vonatkozású barokk, bécsi klasszikus és kora romantikus repertoár (1630–1830) újrafelfedezése, megőrzése és terjesztése áll – a régizene-játszást ösztöndíjakkal, mesterkurzusokkal, fesztiválokkal segíti.

Vashegyi György szerint „két arca” lesz a Haydneumnak. Egyrészt támogatja a magyarországi régizene-játszást, másrészt feladatai közé tartozik a hatalmas és jobbára ismeretlen, XVII. és XVIII. századi zeneszerzői hagyatékok tudományos kutatása.

A Haydneum a magyar vonatkozású barokk és bécsi klasszikus zenei élet szakembereit összefogó tudományos bizottság irányításával a kutatást tanulmányi területek, többéves kutatási projektek formájában szervezi meg, és kiegészíti történeti, társadalmi, zenetudományi, s előadói gyakorlattal. Az elképzelések szerint sor kerül majd szemináriumokra, kurzusokra és konferenciákra, valamint a digitálizált források, könyvek és partitúrák kiadására. Szó van régi hangszerek felújításáról és kópiák készítéséről is, ezek utóbb hazai intézményekhez kerülhetnek. 

Fő cél a régizene megismertetése, megszerettetése   Fotó: Haydneum
 
A zenei örökség megőrzése, feltárása érdekében kutatókkal és művészekkel közösen végzett munka igazi, végső célja természetesen, hogy a régizene koncerteken, előadásokon szólaljon meg. A tervek szerint a Haydneum hangversenyeket, fesztiválokat szervez majd Budapesten, Fertőd-Eszterházán és az ország más városaiban. Rezidens együttesei, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar különösen aktívan népszerűsítik a kutatásból és kiadásból származó műveket, de más, magyar és külföldi vendégegyüttesek is részt vesznek ebben a tevékenységben.

A Haydneum nyitófesztiválját 2021. október 4. és 6. között rendezik Budapesten, a hangversenyeknek a Zeneakadémia, a Müpa, a Karmelita rendezvényterem és a belvárosi Egyetemi templom ad otthont.