Tavaly decemberben játszott gyerekelőadásuk apokaliptikus jövőbe vitt, ahol a klímaváltozás következtében már elfogyott a hó, így nincsen tél, s munkanélkülivé vált a Mikulás. De hogy ne veszítse el a gyerekeket, kukásnak áll, akit szeretnek a kicsik, s arról mesél nekik, hogy a Mikulásra és karácsonyra kapott sok műanyag játék mind-mind a szeméttelepen végzi. Nem biztos hát, hogy ezeket kellene gyűjtögetni, ezért új mozgalmat indít… Az együttes művészeti vezetőjének történetéhez Ott Rezső komponált zenét, s az Álkukás Mikulás meséje Hámori Máté vezényletével és előadásában elevenedett meg. Idén december 3-án pedig a zenekar kamaraegyütteseinek ünnepváró egyvelegével várják a közönséget.
◼A Danubia Zenekar ezenkívül is számos rendhagyó programot kínál a kisebbeknek és a nagyobbaknak, dirigensük ugyanis kezdő karmester kora óta különös figyelemmel fordul a gyerekközönség felé.
Meggyőződésem – mondja Hámori Máté –, hogy a művészetre legfogékonyabb publikumot jelentik a kicsik, hiszen előítélet-mentesen tekintenek minden produkcióra. Olyanok, akár a fehér papír, bármit lehet rájuk írni, de épp ez jelent óriási felelősséget. Kodály Zoltán szerint a gyerekeknek a legjobb is éppen csak jó – ezt tartjuk szem előtt minden kicsiknek szóló programnál. Gyerekként ugyanis magam is szembesültem azzal, milyen az az ifjúsági koncert, amelyen nem veszik figyelembe a hallgatóság életkorát, és a minőség sem a legmagasabb. Ha pedig nem olyan jót és nem jól adunk, azzal hosszú időre el lehet rontani a viszonyt
a klasszikus zenével.
◼Épp ezért Hámori Máté már húsz évvel ezelőtt, amikor pályakezdő karmesterként gyakorta vezényelt ifjúsági koncerteket, igyekezett úgy felépíteni az előadásokat, hogy a gyerekek élményekkel távozzanak. Mozart Bastien és Bastienne című kisoperájánál például rendezőként, szövegíróként és showmanként is fellépett, s bár akadtak tévedései, hamar megtanulta, mire van szükség ahhoz, hogy a hangversenyek sikert arassanak.
Nagyon igazak Kodály Zoltán szavai, a zeneszerző-zenepedagógus szerint sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, mint az, hogy ki az Operaház igazgatója. A zene iránti szenvedélyt kell átadni a gyerekeknek. Erre törekszünk mi is a Danubia Zenekarral. Majd egy évtizede irányítom az együttest, s a társulatnál fontosnak tarjuk a sztármuzsikusokkal rendezett hangversenyeket, de százszor lényegesebbnek azt, hogyan találkoznak a gyerekek a klasszikus műfajjal. A Danubia rendezte az első olyan zenei és családi fesztivált, a Kalandra Fül címűt, amely még Európában is egyedülálló, de említhetem a Mozart, a csokigolyók sztárja sorozatot, a Bélamesét, a Roll over Beethovent vagy a Szimfonikus táncházat. Az összes társművészetet igyekszünk bevonni előadásainkba. Sosem csak a zene van, mindig tartozik hozzá történet, dráma. Játszunk az iskolák torna-
termében, ott vagyunk a gyerekek közegében, a saját világukban is igyekszünk élményt nyújtani, és emellett részt vehetnek koncerttermi előadásainkon is.
◼Az újszerű sorozatok, produkciók kitalálója Hámori Máté, aki nemcsak megírja a különböző történeteket, hanem számos esetben elő is adja a pódiumon, legyen szó kicsiknek vagy felnőtteknek szóló koncertekről.
Fontos nekünk az a közönség is, amelyik esetleg fenntartással viseltetik a klasszikus zene iránt, úgy érzi, botfülű, nem elég képzett, s számára lényeges, amikor közvetlen hangulatban mesélek egy-egy műről. Persze a túl sok beszéd sem jó, érezni kell, hogy az adott publikumnak mire van szüksége. E téren missziós szándék vezet, hiszen a zene összekötő kapocs az emberek között. A felnőtteknél is ugyanolyan fontos, hogy élményt adjunk. Az ismeretterjesztő szót mindig kerülöm, mert úgy vélem, az érzelmekre kell hatni. A tudás másodlagos – ha be tudjuk vonni a hallgatóságot érzelmileg egy-egy előadásba, ha megérinti a zene, attól kezdve másképp viszonyul a klasszikus műfajhoz. Célzott közönségünket elsősorban azok alkotják, akik szeretik a klasszikus zenét, csak eddig nem tudtak róla.
◼Munkájuk eredménye már mutatkozik is, hiszen a Danubia Zenekar jelentős törzsközönséget épített, s a gyerekek közül is sokan lettek visszatérő hallgatók.
Számos iskolába járunk rendszeresen, s a kicsik már felismerik a társulatunkat, a hangszereket – a közösségükben megjelent a klasszikus zene. Ha meglátnak bennünket, mosoly ül ki az arcukra és nem az unalom. Családi koncertjeinken pedig a szülőknek is igyekszünk kellemes szórakozást kínálni, hogy szívesen jöjjenek el ismét. Ez azért sem könnyű, mert a törzsközönségünk minden alkalommal újdonságra számít, nekünk azonban azokra is gondolnunk kell, akik első alkalommal járnak hangversenyen. A következő esztendőben is számos rendhagyó programra készülünk, tavasszal több bemutatónk lenne, de az már látszik, nem lesz könnyű ez a szezon, kérdés, hogyan tudunk nulla forintból csodát varázsolni.
◼Mindenképp törekednek arra, hogy a megszokott programokat megrendezzék. Szép ívet alakítottak ki, hiszen a legkisebbek mellett a kamaszokat és a fiatal felnőtteket is várják a sorozataikra. Főképp ez utóbbi korosztálynak szól A zenegyűlölő.
Rengetegen vannak, akik vagy gyerekkorukban szereztek rossz élményeket, vagy különböző téveszmékkel bírnak, s azt gondolják, avítt és nagyon mesterkélt a mi műfajunk. A sorozat egy E. T. A. Hoffmann-novella nyomán kapta a címét, amelynek főszereplője nem tud egyetlen koncertet sem végigülni, azután azonban kiderül, hogy ő a legnagyobb zeneértő, ezért nem bírja a hangversenyeket. Arra gondoltam, érdemes más szcénát és közönséget is bevonni, ehhez kiváló partnernek bizonyult Janklovics Péter színész-humorista. Szórakoztató módon állítja pellengérre a műfajt, engem is mint karmestert. Végig nagyon jókat lehet nevetni, közben pedig olyan emberek, akik Verdi- vagy Rossini-estre sosem vennének jegyet, végighallgatják a hangversenyt. Ráadásul alig várják, hogy jöhessenek a következő előadásra, az Opera-sokkra, amely olyan hatalmas siker, hogy az érdeklődők legutóbb megtöltötték az Erkel Színházat. Köztük sok kamasz is volt, akiket a klasszikus zenével elérni szinte lehetetlen küldetés. Ezeken az esteken ők is csillogó szemmel ülnek.
◼S hogy milyen nehéz, azt háromgyerekes apaként maga is tudja. Meséli, hogy a két nagyobb, a tizenegy és tizenhárom éves néha-néha elmegy a koncertekre, de nem lett zenerajongó, a legkisebbet, a négy és fél évest pedig a tánc érdekli leginkább. Nem rajtuk kísérletezte hát ki sikeres módszertanát.
Most már van tapasztalatom abban, hogyan érjük el a kívánt hatás. Sok humorra van szükség, kellenek meghökkentő epizódok, s persze interakció, egy történet, amelybe beágyazódik a zene. Szép vagy megható pillanatok is elengedhetetlenül szükségek, hogy a gyerekek érezzék, nem csupán színes, szórakoztató dolog a zene. Meg kell mutatni, megvillantani a mélységét, amit még a legkisebbek is éreznek, értenek. A Háry János-dalműből is elkészítettem a saját verziómat Nagyotmondó obsitos címmel, s parasztgúnyában, öreg Háryként vezényelek, mesélek. Sokat nevetünk, de a végén csak annyit mondok: Mindez olyan régen volt már, hogy az én Örzsém sírjára is nagy diófa nőtt… Mindegy, hogy kisiskolások vagy gimnazisták ülnek a nézőtéren, ebben a percben néma csend lesz. Lehet tehát mély mondandót is mutatni, csak nem szabad, hogy az előadás egésze erről szóljon. Az az élmény maradjon meg bennük, hogy jól érezték magukat, nevettek, hiszen a zene a lélek öröméről szól.
