Zenészként többéves szünet után a Moment’s Notice nevű formációval tért vissza a színpadra 2017-ben. A mű kész, az alkotó pihen, így jut már idő a zenélésre is? Mi késztette a visszatérésre?
Igazából el sem mentem. Nem hagytam abba a harsonázást, de a mindennapi gyakorlás időhiány miatt háttérbe szorult a Budapest Music Centerrel járó elfoglaltságok miatt. Talán 2010-ben volt az egyik ilyen utolsó nagy koncert Kínában. Utána néhány évig csak néha-néha játszottam, vagy inkább gyakoroltam, de hivatalosan nem léptem föl. A Moment’s Notice 2017-ben egy amerikai meghívásra született, ifjabb Kurtág Györggyel együtt New York-i koncertre kértek fel. A trió amerikai tagjának betegsége miatt beugróként csatlakozott Lukács Miklós. Azóta ebben a felállásban hat-nyolc koncertet adunk évente: felléptünk egy amerikai turnén, ahol a Moholy-Nagy László-kiállításhoz kapcsolódva játszottunk. Aztán voltunk Kínában, és Európa szinte valamennyi országban koncerteztünk már. Itthon elég későn, a Zeneakadémián volt az első hangversenyünk, amelyből lemez is készült.
Érdekes kettősség, hogy főképp kortárs improvizatív jazzt játszik, amit leginkább a lazasággal azonosítanék, a BMC építkezése viszont rendkívüli racionalitásról árulkodó, tudatos pályán halad. Vezetőként a rögtönzések embere, vagy inkább precíz üzletemberként dönt?
A BMC-ben nem lehet rögtönözni, az évad szervezése már az azt megelőző években elindul. De kezdjük az elején!
Zenészként rengeteg helyen játszottam a világban, és mindig az volt a vágyam, hogy megteremtsek egy helyet, amelynek egyfajta, általam elképzelt zenei szellemisége van. A BMC Zenei Információs Központ jelentette a kiindulási pontot, ahol kizárólag magyarországi zenészekhez és zeneszerzőkhöz kapcsolódó információk rögzítésével foglalkoztunk.
Ez önmagában nagyon komoly rálátást biztosított a magyar zenei életre. Zenészként abból indultam ki, vajon mire van szüksége egy zeneszerzőnek vagy egy muzsikusnak. A zeneszerzőnek arra, hogy tudjanak a műveiről, a zenésznek pedig, hogy legyen róla információ. Ezt követte a lemezkiadás, amelyben a mű és az előadó akarata valósul meg. Bár jóval később, de elkészült a ház is, ahol már minden együtt volt: koncertterem, jazzklub, könyvtár, stúdiók, vendégszobák, kitűnő akusztika, udvarias légkör, jó kommunikáció, szuper hangszerek és az ügy iránti tisztelet. A Zenei Információs Központ könyvtárában a polcokon mintegy kilencvenezer, többségében XX–XXI. századi magyar zeneszerzőkhöz köthető partitúra, hangfelvétel, könyv, folyóirat sorakozik.
Ahogy nőtt a BMC, biztosítani kellett az anyagi hátteret is. Sok lábon élünk, rendezvényhelyszínként is működünk, vállaljuk külső rendezvények lebonyolítását, támogatásokra pályázunk és nem utolsósorban állami támogatást is kapunk. Ezek mind-mind segítik a BMC fenntartását, és elengedhetetlen elemei a rendszernek.
Álmodni könnyű, megvalósítani már nehezebb, de biztonságosan működtetni a legnagyobb kihívás. Kulturális központot általában az állam hoz létre. Egy kezemen meg tudom számolni, hány hasonló intézmény működik Európában: ez teljesen magánvállalkozás, a működéséért saját maga felel.
Megkeressük vállalkozóként a pénzt a bal kezünkkel, amit aztán a jobbal elköltünk a művészetre. Azt is mondhatjuk, hogy mecénások vagyunk, de a mecénás nem dolgozik az általa támogatott intézményben, csak a „felesleges” pénzét költi a kultúrára. Nekem nincs különösebb vagyonom, van egy ház, egy autó meg egy motor, de ennyi elég a nyugalomhoz. Természetesen a csodálatos munkatársaim nélkül mindez nem működne. A BMC sikeres vállalkozás lett, számos zenemű létrejötte és zenei esemény megszervezése fűződik hozzánk. Otthonra lelt Eötvös Péter kortárs zenei alapítványa, itt lakik és alkot hat éve Kurtág György – ilyesmire huszonhat évvel ezelőtt gondolni se mertem volna.
Egyik interjújában arról beszélt, hogy Bartókkal a zene nagyon előrerohant, eltávolodott a közönségtől. Akkor úgy fogalmazott, hogy azt a célt tűzte ki annak idején, hogy újra közel hozza egymáshoz a mai zenét és a közönséget. Megvalósult ez az álma?
A magyar művek, muzsikusok világszerte kivívják az elismerést. Eötvös Péter számos operáját és zeneművét játsszák rendszeresen, Kurtág György operáját, A játszma végét éppen most adták elő Párizsban, kilenc előadás ment le telt házzal az Opera Garnier-ben. Az európai közönség kíváncsi a mai zenére, de itthon ezen még dolgozni kell. Évi négyszáz-négyszázötven koncert van a házban, átlagosan száz ember jön el egy hangversenyre, szerintem ez komoly szám, tekintve, hogy a mi programjaink nem igazán mainstream-programok. Izgalmas és állandó feladat, hiszen az új dolgok megszokásához idő kell. Budapesten sok zenei intézmény van, a Zeneakadémia, a Müpa, a Magyar Zene Háza, az Operaház… Így, együtt nagyjából minden műfajt érintünk, és mindegyikünk koncepciójában benne van a közönség „meghódításának” állandó gondolata: a kortárs zene megszerettetése közönségszervezés szempontjából talán a legnehezebb, de mindenesetre gyönyörű feladat.
A lemezkiadót 1997-ben indította. Azóta az internet átformálta ezt az iparágat. A streaming korában ez „mission impossible”?
Ha üzleti alapon nézzük, a lemezkiadás ma már veszteséges. Ugyanakkor az egész világon mégis megbecsülést és ismertséget hoz, kicsit hasonlít a művészfilm helyzetéhez. Az a rengeteg díj – akár művészeknek, akár lemezfelvételeknek szóló, amelyekből nekünk ötven–hatvan jutott – nagyon sokat számít, hisz ezáltal vált ismertté a határon túl is a BMC. Bár a zene terjesztése átköltözött az internetre, a zeneművek felvételét továbbra sem akarjuk abbahagyni. Évi százötven-kétszáz koncertfelvételt készítünk, amelyet archiválunk is, ezek közül a kiemelkedő színvonalú produkciók kikerülhetnek az internetre. Ez a vonat megy előre, és mi rajta ülünk. Kiszállni nem akarunk, mert van száz-százhúszezer CD a raktárunkban, s ezek gondozást igényelnek. De nem veszítettük el a lelkesedésünket, a BMC Records szerkesztőjével folyamatosan vesszük föl a lemezeket, egyébként évi tíz-tizenkét lemeznél többet soha nem jelentettünk meg. A zenészeknek pedig szükségük van arra, hogy a műveik vagy az előadásaik megjelenjenek, és tovább tudjanak lépni, éppúgy, ahogy az író, amikor befejezve a könyvét ráírja az utolsó oldalra: Vége.
Kit látna szívesen a BMC színpadain, mi szerepel még az álmok között?
Ez egy állandóan fejlődő terület, mindig jönnek új darabok, új előadók, és mindennap van valami, ami az embert lázba hozza, amiért lelkesedni tud. Ami most igazán nagy kaland lesz, az a BMC következő projektje, a ház bővítése. Egy új tér, számunkra új zenei terület, egy opera-előadásokra is alkalmas terem.
Nagy kihívásnak hangzik!
Valószínűleg az is lesz. A megépítés és annak finanszírozása komoly kihívás, ráadásul Európa gazdasági helyzete sem ideális ilyen méretű magánberuházás elkezdésére. Amikor annak idején, a BMC tervezésekor a Kurtág házaspár megkérdezte, miért van erre szükség, akkor azzal érveltem, hogy semmi sincs olyan formában jelen a zenei életben, ahogy az én elképzeléseimben létezik, és kell egy ilyen „hely”. Gyenge érvek, de most sem tudok okosabbat mondani. Ilyen voltam világ életemben, ezt az utat kell járnom.
Nyitókép: Gőz László hangszerével Fotó: Sioreti Gábor/BMC
