Metropolis, Ben Hur, Becstelen Brigantik, A feleségem története – csak néhány film, melyet a német jelmezkölcsönző, a Theaterkunst jelmezeiben forgattak. A Paulay Ede utcai bemutatóüzlet egy kis időkapszula, ahol néhány különleges haute couture- – Chanel-, Versace-, Hugo Boss- – darabon kívül egy olyan századfordulós kreáció is található, amelyet Helen Mirren színésznőre szabtak.

Egykor így szállították a Theaterkunst jelmezeit Berlinben  Fotó: Theaterkunst

Ugorjunk vissza az időben, a Theaterkunst történetére.

A színházi előadásokra és operákra szakosodott jelmezházat Hermann J. Kaufmann 1907-ben alapította. Az elkötelezett és precíz munka meghozta a gyümölcsét, a Theaterkunst egyre több és nagyobb hazai filmet látott el jelmezzel, majd az 1920-as és 1930-as évek epikus, kosztümös filmjeivel a cég nemzetközi méretűvé nőtt. A második világháború idején súlyosan megsérült gyűjteményt a háború befejezése után restaurálták. A cég két részre oszlott – volt egy irodánk Nyugat-Berlinben és egy másik Kelet-Berlinben.

A hetvenes–nyolcvanas években a Theaterkunstnak fontos szerepe lett a német filmezés és televíziózás történetében olyan projektekkel, mint az 1979-es Das Boot és a Fassbinder-filmek, köztük a Berlin Alexanderplatz 1980-ban. A magántelevíziós műsorszolgáltatók fejlődésével új piac nyílt, amely nagyobb igényt teremtett a modern jelmezek és az aktuális divat iránt.

A piaci változásokra reagálva 2019-ben Varsóban és Kölnben nyitottunk fiókot, ezt követte Budapest. Izgatottan várjuk, mit hoz még a jelmeztervezés jövője.

Varsó és Köln után miért éppen Budapestet választották?

Budapest nagyszerű város! Mindig szeretünk itt lenni, de természetesen nem ez a döntés egyetlen oka. A magyar főváros az elmúlt években fontossá vált az európai és a nemzetközi filmipar számára. A kedvező adóvisszatérítési rendszer miatt sok produkció választja Magyarországot más helyszínekkel szemben. Mi pedig ott akarunk lenni, ahol szükség van a jelmezeinkre. Számos német és nemzetközi filmet forgatnak külföldön, a budapesti bemutatótermünkkel és a varsói irodánkkal lehetővé válik, hogy a megszokott módon dolgozhassanak velünk. Külföldi irodáink nemzetközi produkciók rendelkezésére állnak, a következő években ez lesz a Theaterkunst egyik fő iránya.

Budapesti bemutatótermünk külön előnye, hogy privát teret biztosít a jelmeztervezőknek, amikor a színészekkel dolgoznak.

Úgy gondolom, nagyszerű döntés volt, hogy kiterjesszük üzletünket Magyarországon.

Andrea Peters, a budapesti iroda és bemutatóterem ügyvezetője.  Fotó: Catherine Lieser/Theaterkunst
 
Milyen időszakot ölel fel a budapesti gyűjtemény?
 
A jelmezek választéka a historikus koroktól a modern időkig terjed. Bár jelenleg a fő készletünk Berlinben található, budapesti bemutatótermünkbe is el tudjuk szállítani a kért jelmezeket. A tervezőinket meghívjuk, hogy látogassák meg két berlini raktárunkat, ahol több kilométer hosszú, különböző korszakokat idéző ruhák sora várja őket.

Hogyan épül fel egy ilyen hatalmas gyűjtemény? Milyen módon lehet beszerezni ezeket a darabokat?

Tízmilliót számláló gyűjteményünk darabjai nagyon sokféle módon kerültek hozzánk az idők során. A Theaterkunst tulajdonosai és ügyvezetői számos jelmezt vásároltak meg színházaktól, filmgyáraktól és magántervezőktől. Varrodánk is készített rengeteg jelmezt, melyek a forgatás után gyűjteményünk részévé váltak. Manapság egyedi jelmezeket vásárolunk jelmeztervezőktől, illetve járunk olyan lakásvásárokra, ahol jó eséllyel régebbi évtizedek ruháit is megtaláljuk. Ezeken a különleges alkalmakon mindig igazi kincsekre lelünk.

Számos régi, nagyon értékes ruhát őrizhet a kollekció. Kölcsönözhetők az antik darabok is?

Szinte minden bérelhető, gyűjteményünk nagy része minden filmhez és sorozathoz elérhető – ez a mi üzleti modellünk. De azért természetesen vannak olyan híresebb darabok, amelyek kizárólag múzeumi kiállításokra kerülnek.

Berlinben hatalmas könyvtáruk van. Ez a belső munkatársak munkáját segíti, vagy a tervezők kutatását is támogatja?

Valójában mindkettőt. Történelmi könyvtárunkban több mint négyezer kötet van a jelmeztervezésről, különböző korszakokról, egyenruhákról és kiegészítőkről. A könyvtár az elmúlt három évszázad illusztrációit tartalmazó könyv- és katalógusgyűjteményt kínál, és a világ minden tájáról származó, kézzel színezett képeink és folyóirataink is vannak. A Theaterkunst munkatársai évtizedeken át gyűjtöttek különféle magazinokból képeket, ez is ügyfeleink rendelkezésére áll.

Múlt századi kosztümök és korabeli kiegészítők  Fotó: Theaterkunst
 
Ebben az évben Enyedi Ildikó A feleségem története és Wes Anderson A francia kiadás című filmjéhez kölcsönöztek jelmezeket. Milyen lépésekből áll a munkafolyamat egy ilyen produkció során?

Először is, nagyon szorosan együttműködünk a jelmeztervezőkkel.

Mindig nagy előny, ha jól ismerjük egymást, akad tervező, akivel már negyven éve dolgozunk együtt, jó az is, ha előzetes elképzelésünk van az igényekről.  

A munka mindig a tájékozódással kezdődik. Melyik korszakban játszódik a történet? Hány karakterben, főszereplőben, mellékszereplőben gondolkozzunk? Ezt követően a jelmeztervező munkatársaink segítségével megkezdi munkáját a raktárban, miközben van lehetőség ruhapróbára a színészekkel is. Végül kiválasztják a jelmezeket, és kilencven napra vagy akár hosszabb időre bérlik őket.  

Magánemberként hogyan néz filmet, felfigyel rá, ha a jelmez nem elég korhű, nem elég hiteles?

Abszolút így van, a jelenlét a szakmában a filmek és sorozatok más szempontú nézéséhez vezet. Mielőtt a Theaterkunst ügyvezetője lettem, az én érdeklődésem középpontjában is a film cselekménye és szereplői álltak. Mára ezt egyértelműen megelőzte a jelmeztervezés és a jelmezek használata. Az is érdekel, hogy ki a jelmeztervező, és persze nem kerüli el a figyelmemet, hogy a Theaterkunst részt vett-e filmben.

Általában filmes produkciókkal, reklámokkal és tévésorozatokkal dolgoznak. Szakmán kívüliek is kölcsönözhetnek?

Civil érdeklődők számára 2020 márciusáig volt bérelhető a kollekció, a koronavírus okozta korlátozások miatt ezt sajnos le kellett állítanunk. A privát kérések nagyon időigényesek, és magas kutatási és tisztítási költségekkel járnak. Ennek ellenére még keressük a módját, hogy visszatérjünk hozzá, mert van igény rá.

Ön szerint melyik a Theaterkunst legértékesebb darabja?

Rengeteg értékes darabunk van, nehéz kiválasztani egyet. Van néhány elképesztően különleges ruhánk az 1900-as évekből, meg ott vannak az 1920-as évek gyöngyszemei, ezeket legutóbb a népszerű Babylon Berlin című sorozathoz használták. Kollekciónkban megtalálhatók olyan ikonikus ruhák is, amelyeket Marlene Dietrich A kék angyalban és Romy Schneider a Die schöne Lügnerinben viselt. Ezen kívül Fritz Lang Metropolis című klasszikusában is részt vettünk, később pedig a Ben Hur szereplői hajón érkeztek hozzánk Amerikából a ruhapróbára.

A Dark-sorozatban viselték  Fotó: Theaterkunst
 

Van-e személyes kedvence?

Őszintén szólva, amikor a raktárunkban sétálok, nehéz levennem a kezem ezekről a csodálatos ruhákról. Imádom az 1950-es évek divatját, azt az időszakot, amikor a ruhák mintha azért készültek volna, hogy a nők ragyogjanak általuk. Előfordult, hogy nem tudtam megállni, és magam is kölcsönöztem egy-két darabot filmes eseményekre.

Számos népszerű kosztümös tévésorozat, a Downton Abbey, a Bridgerton, A korona készült az utóbbi időben. Újra felívelőben van a korabeli kosztümös filmek csillaga?

Így van, nagyon sok kosztümös alkotás forgott mostanában. 2021-ben azt tapasztaltuk, hogy a mindig divatos „dübörgő 1920-as évek” mellett az 1970-es, 1980-as évek ruháira is nagy volt az igény. Azt gondolom, hogy számos izgalmas produkció vár ránk 2022-ben.