Mióta 2011-ben óriási sikert arattak az Életrevalókkal, Nakache és Toledano sorra forgatja filmjeit olyan témákról, melyeket hallva első pillanatban senki sem gondolná, hogy ebből akár közönségbarát, könnyen fogyasztható mozi is születhet. Készítettek már filmet az Afrikából bevándorlók európai viszontagságairól és olyan ápolókról is, akik autizmus spektrumzavarral diagnosztizált fiatalokon próbálnak segíteni. A könnyes-mosolygós mozik igazi specialistái ők, akik ügyesen vegyítik munkáikban az európai érzékenységet az amerikai műfaj filmes technikáival és némi giccsel, de még éppen elfogadható mértékben. Egész pályájuk kötéltánc, márpedig kötéltánc közben nagyon könnyű rossz helyre lépni. De ha nem egységesen magas színvonalú is minden munkájuk, igazán nagyot még sosem rontottak. Viszont az is igaz, hogy az Életrevalók tökéletességéhez nem tudtak fölérni, pedig a film bemutatása óta már lassan tizennégy év telt el.

S ez valószínűleg a két rendezőnél sokkal jobban zavarja a nézőket és a kritikusokat, akik minden új filmjüknél az új Életrevalókat várják.

Szögezzük le az elején, mielőtt túl nagyra nőne a várakozás: az Ennél csak jobb jöhet (érdekes a pozitív kicsengésű magyar fordítás, lévén az eredeti cím – Une année difficile – Egy nehéz évet jelent) nem lett az új Életrevalók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének bőven értékei az új mozidarabnak.

A két főhős, Albert és Bruno a fogyasztói társadalom tökéletes mintapéldányai: vásárlásfüggők. Ők azok, akik a hitel hitelére is hitelt vesznek fel, csakhogy megvehessék maguknak a legújabb iPhone-t,

vagy épp megrendeljék a Teleshopról a legtutibb késkészletet, amelytől az életük egy csapásra csodálatossá válik a konyhában. Borítékolható a hitelcsapda, amelyből persze tanácsadók segítségével próbálnak kikecmeregni, bár egyikük sem épp az akaraterejéről híres. Véletlenül kerülnek kapcsolatba egy klímaharcos csoportosulással, melynek tagjai mindenben ellene vannak az általuk képviselt túlfogyasztásnak. Csakhogy vezetőjük, a csinos Cactus megtetszik a fiúknak, sőt a sört is ingyen adják, ráadásul micsoda ötlet beférkőzni a világuktól távol eső csapatba, ahol természetesen másfajtának adják ki magukat. Csak pislognak kettőt, és máris extrém környezetvédő tüntetéseken vesznek lelkesen részt.

Jelenet a filmből

 

Nakache és Toledano egyfelől elintézi a túlfogyasztás problémáját és maró kritikát ad a fogyasztói társadalomról – a film elején egy áruházi Black Friday-közelharcot nézhetünk végig a maga rémisztő és egyben komikus valójában. Másfelől bemutatja azt a frusztrációt, amelyet a bolygónk tönkretétele okoz a fiatalokban, akik erős eszközökkel próbálják a többiek figyelmét fölkelteni, hiszen érzik, hogy a vesztünkbe rohanunk. Gyorsan hozzáteszem: az Ennél csak jobb jöhet nem üzenetfilm. Nem kínál megoldást a problémákra, nem is ez a célja. Két emberről szól, akik sokáig önző módon, csak magukra gondolva élték az életüket, aztán különféle találkozások és élethelyzetek hatására kinyílik a szemük, és nyitottá válnak az őket körülvevő világra.

Tény, Albert és Bruno eleinte nem túl rokonszenves figura. Mindent a maguk ironikus szűrőjén át mérnek, másokkal rendkívül kritikusak, míg önmagukat nem nézik kritikus szemmel.

Egyértelműen a kontraszt adja a film humorát, ahogy a két fiú szembekerül olyan emberekkel, akik az életüket egész másképpen élik, mint ők.

A film egyik legkomikusabb jelenetében meglátják a környezetvédő Cactus minimalistábbnál is minimalistább, szinte berendezés nélküli lakását, és a maguk sajátos módján reagálnak rá. Olivier Nakache és Éric Toledano hívószavára a francia film jelenleg legkeresettebb színészei álltak kötélnek, a filmben olyan hazájukban most felkapott aktorok játszanak, mint Pio Marmaï (Albert), Jonathan Cohen (Bruno), Noémie Merlant (Cactus) és Mathieu Amalric (Henri). Az Ennél csak jobb jöhet korántsem olyan tökéletes keveréke humornak, szívnek és érzékenységnek, mint az Életrevalók volt, de közismert, hogy nagyon nehéz nem egyszer, hanem többször is fölérni a csúcsra.

Az Ennél csak jobb jöhet a Max kínálatában látható.

Nyitókép: Jonathan Cohen (Bruno), Noémie Merlant (Cactus) és Pio Marmaï (Albert) az Ennél csak jobb jöhet című filmben