1989-ben jelent meg első nagylemezük, és ezzel új fejezetet nyitottak a hazai popzene történetében. A Bonanza Banzai kirobbanó sikerére keresünk választ, miközben felidézünk egy emlékezetes koncertepizódot.

A harminc évvel ezelőtt lezajlott rendszerváltás kedvezett a hazai populáris zenének. Eltűnt a cenzúra, nem voltak olyan állami hivatalok, amelyek bürokratikus akadályokkal nehezítették volna a zenekaralapítást, az új világslágerek szinte egy időben lettek ismertek Nyugaton és nálunk. A piacgazdaság törvényei szerint azok az előadók maradtak talpon, akik fenn tudták tartani a folyamatos érdeklődést. Kovács Ákos és együttese, a Bonanza Banzai ezek közé tartozott. Slágereik a rendszerváltás körüli idők popkultúrájának érdekes dokumentumai. 1994-ben a zenekar megszűnt, de a frontember pályája a Kossuth-díjig ívelt, és Ákos ma az egyik legnépszerűbb zeneszerző-előadó Magyarországon. A Bonanza-trió 1987-ben, a Csillag születik nevű tehetségkutatón tűnt fel, példaképük bevallottan a Depeche Mode volt. Hangzás- és szövegvilágukat gondosan a brit együtteshez igazították, és ez hatalmas sikert hozott. A Bonanzának a szintipop stílusban sokáig nem akadt hazai riválisa.

Az együttes a hasonló stílusú nyugati világslágerekből néhol szinte változtatás nélkül emelt át hangszerelési megoldásokat, de ezeket egyéni és a rendszerváltás idején rendhagyónak számító borús szövegekkel ötvözte. A politikai-társadalmi változások gazdasági következményei valóban nem adtak okot az örömre: a felpörgő infláció, a meredeken emelkedő munkanélküliség és az elszegényedés a tehetetlenség érzésével párosult. Mindebben a „dark” vagyis sötét szintipop hazai művelői valós témákra akadtak. A bűn és bűnhődés, a szorongás, reménytelenség témája is borússá tette a „magyar Depeche Mode” számait. „Várom, hogy egy angyal érkezzen, és fizessen a bűnért, ha vétkeztem…” „Ha százszor születnék, akkor sem lehetnék boldogabb / Ha százszor születnék, akkor is félnék néhanap / De ha százszor születnék, akkor az idő lenne a cinkosom / Ha százszor születnék, nem kéne folyton, folyton játszanom…”


/Bonanza Banzai – Menczel Gábor, Kovács Ákos, Hauber Zsolt, Fotó: wikimedia/

Ami a mai napig figyelemre méltó a Bonanza Banzai pályáján, a siker íve, hőfoka és a produkció alaphangulata közötti kontraszt. Hideg – szintetizátorok és dobgépek által dominált – zenéjével, rejtélyes-komor szövegeivel és kissé szenvtelen előadásával az együttes elképesztő gyorsasággal sok tízezres, fanatikus rajongótábort vonzott maga köré. Jól szemlélteti stílusukat az országos ismertséget hozó első lemezük címadó dala, az Induljon a banzáj! és a hozzá forgatott fekete-fehér klip. A dal rendszerváltó számnak is tekinthető, hiszen az „Essen szét a ház!” az 1989-es politikai-gazdasági szisztémára is vonatkozhat. E különös felszólítás nemcsak refrén maradt. 1991-ben a Kertészeti Egyetem Klubjában adott koncertet a Bonanza, amikor a hatodik szám közben a menedzserük jelezte, hagyják abba a zenélést. Kiderült: a 70-es, 80-as évek óriási igénybevétele miatt a KEK épülete már nem volt alkalmas arra, hogy a zene és az őrjöngő tömeg dübörgését befogadja. Menczel Gábor, a csapat egyik billentyűse szerint a földszinten már omladozott a fal, Kovács Ákos pedig úgy emlékszik vissza, hogy az egyik beton tartógerenda is elmozdult. „Induljon a banzáj, essen szét a ház!” – a harsogó zenének az épület szót fogadott, és omlani kezdett. A statikusok bizonygatták, ha még fél órát tart a koncert, valóban összeomlik a ház. Bonanzáék négynaposra tervezett programja így hatszámosra zsugorodott.

A zenekar azonban kárpótolta közönségét: a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán 1991. június 2-án fergeteges teltházas bulit csaptak hatezer néző előtt. Ekkor hagyták el a klubszintű zenélést, és a nagyszínpadok felé léptek. Még ebben az évben, 1991. november 15-én telt házas koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban, több mint tizenkétezer rajongónak, amit meg is örökítettek első koncertlemezükön. 1992-ben jelent meg az együttes legsikeresebb lemeze, Elmondatott címmel, ami már a százezres eladási határt közelítette. A Bonanza pályája zenitjén megvalósította minden magyar zenekar álmát: 1992 novemberében úgy adtak kétszer egymás után koncertet a BS-ben, hogy a második meghirdetett pótnapra huszonnégy óra alatt elfogytak a belépőjegyek. Ezt 1993-ban megismételték, de ekkor már nem volt egységes a trió: Hauber Zsolt és Menczel Gábor billentyűs ragaszkodott az addig jól bevált zenei recepthez, Kovács Ákos viszont a rock irányába mozdult. A frontember új irányát az 1993 márciusában kiadott Karcolatok című lemez, különösen a Hello című szám jelzi, ami egyben szólókarrierje kezdete is.

A következő Bonanza Banzai-lemez már csak felerészben hozott új számokat. 1994-ben a két billentyűs Németországban jelentetett meg lemezt, miközben Ákos első önálló koncertjét adta a BS-ben, ismét telt ház előtt. Még ugyanebben az évben jelentették meg utolsó lemezüket Jóslat címen, majd a BS-ben, fergeteges hangulatú koncerten búcsúztak el a közönségüktől. Valósággá vált három évvel korábbi nagy slágerük címe: Valami véget ért...

/Indulókép: Bonanza Banzai – Menczel Gábor, Kovács Ákos, Hauber Zsolt, Fotó: wikimedia/