1944-ben járunk, egy dél-dunántúli faluban orosz katonák szedik össze az embereket. Elsősorban a svábok közül válogatnak – persze vittek el mást is, mert kellett az ingyen munkaerő –, mert őket tartották bűnösnek a háborúban kioltott orosz emberéletekért és a németek betöréséért az országukba. A pletyka szerint csak néhány heti munkatáborozásról van szó, és utána már lehet is hazajönni, de már az odautazás körülményei is jelzik, hogy ebben vajmi kevés igazság rejlik. Hosszú caplatás a nagy semmiben katonák kíséretében, majd tömeges bevagonírozás és hosszú, erőltetett menet az örök tél birodalmába, ahol aztán egy lágerben mindenki elmorfondírozhat azon, hogy vajon az elképesztő hideg fogja megölni, a bánya szörnyű munkakörülményeibe hal bele, simán csak éhen pusztul vagy valamelyik kórság végez majd vele. Mivel a Magyarországról keleti munkatáborokba elhurcolt negyedmillió emberből nagyjából százezren nem tértek haza, nyugodtan mondhatjuk, hogy a túlélési esélyek arrafelé nem voltak túl ígéretesek.
A sztori főhőse Irén, a családos sváb nő, aki kilátástalan helyzetben találja magát. Gera Marina alakításában azt a legizgalmasabb figyelni, hogy a karakter hogyan veszíti el lépésről lépésre az emberségét ebben a földi pokolban – és hogy amikor már úgy tűnik, nincs visszaút, mégis egy emberi kapcsolat lesz az, ami megtartja őt, és nem engedi, hogy elessen a lágerlét szörnyűségei közepette. Gera igazi filmszínésznő. Nagyon finom eszközökkel játszik – a film addig a legerősebb, amíg őt állítja középpontba, meg azokat a nőket (többek között
Döbrösi Laura és
Farkas Franciska alakításában), akikkel osztozik a sorsában.
Szász Attila nem egy stílusbravúrokban utazó rendező, klasszikus filmnyelven beszél, azon viszont magas szinten, és mivel tudja, hogy jól választott színészeket, megbízik bennük és nagyrészt az arcokra bízza a filmjét. Ezt pedig nagyon jól teszi, ugyanis a színészei a lelküket is kidolgozzák érte. Az Örök tél sokáig lebilincselő dráma, a második felében azonban megjelenik egy szerelmi szál is
Csányi Sándor személyéhez kapcsolódva, innentől pedig a film is kicsit könnyedebbé válik, ami nem feltétlenül tesz jót neki. A hollywoodias mellékíz ugyan a nagyközönség számára fogyaszthatóbbá varázsolja az Örök telet, nézőként mégis azt éreztem, hogy a romantika még ilyen visszafogott formában is kissé idegen mindattól, amit korábban láttam. Szerencsére Szász és majdhogynem állandó forgatókönyvírója,
Köbli Norbert jó ízlésű alkotók, akik nem vetik el a sulykot, ugyanakkor már egy enyhe kibicsaklás is feltűnővé válik, ha egy film első fele majdhogynem tökéletes élményt kínál. Az Örök tél leginkább a Schindler listájával megkezdett vonal folytatója a lágerfilmek között, nem a nyersebb, nagyobb nézői igénybevételben utazó Saul fiával rokon. Ugyan számos ismerős elemet tartalmaz, ám bőven van benne annyi újdonság, hogy az is érdekesnek találja, aki jól ismeri a műfajt. Ezúttal érdemes hinni a hype-nak.
