Baksa-Soós János alig több mint két év után hagyta oda együttesét, de amit akkor, 1968 decembere és 1971 között a hazai alternatív populáris zenei életben művelt, azt mindenki megemlegeti, aki átélte – rendőrök, rajongók, kultúrpolitikusok és a zenész-művészeti szakma.
Maga volt a Kex, amely olyannyira üde színfoltként ragyogott a magyar rockcsillagok között, hogy semmi máshoz nem volt hasonlítható. Az együttes a cseppet sem szégyenlős, pikírt megjegyzésektől hemzsegő korabeli stand upokat elegyítette az igencsak formabontó zenével, így nehéz lett volna besorolni bármelyik skatulyába. A Kádár-rendszer pedig ősi ellenséget látott benne, egyrészt mert voltak egyértelmű utalások a koncerteken a politikai hatalom fenntarthatatlanságáról, visszásságairól, másrészt mert a rezsim nagy- és kiskutyái sok mindent nem értettek a szövegeiből, ami felettébb nyugtalanította őket, hiszen az értelmiség egyébként is mindig egy kicsit szálka volt a szemükben. Kisfaludy András, a Kex dobosa, azóta Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező (aki a Kexről is forgatott filmet) kényes helyzetükről, a hatvanas–hetvenes évek fordulóján játszott szerepükről így nyilatkozott: „Eljutottunk oda, hogy a zenekart megállás nélkül, szinte az első fellépéstől kezdve figyelte a Belügyminisztérium. Baksa-Soós János vonzotta a fiatal avantgárd művészeket, a belügyi szervek figyelme pedig egyre élesebbé és agresszívabbá vált irányunkban.” Mint mondta, a Kex Baksa-Soós János által írt szövegeitől ma is megborzong az ember, nem csoda, hogy az egyik ilyen kemény szöveg után az egyik bennfentes rajongójuk azt mondta nekik: „…ez olyan duma volt Baksa részéről, hogy nemcsak Baksát, hanem a közönséget is elviszi a rendőrség.”
Ha akkor még nem is, de volt olyan alkalom, amikor elvitték a rend szigorú őrei a Kex renitens megtestesítőjét, aki a családok széthullásáról éppúgy énekelt, ahogy dallá formálta József Attila Tiszta szívvel és A hetedik című versét, és még azt is kérte egyik dalában, hogy Csillagok, ne ragyogjatok!, amit a kommunista vezetés természetesen nem tudott nem magára venni. Bírósági eljárás viszont a Kassák Klubban lezajlott, a performanszon már jóval túlmutató beszóláshalmazából lett, amikor – miután kutyás rendőrök szállták meg a koncertjüket – Baksa-Soós János nagy közönség előtt meglehetősen vakmerő módon kifejtette, hogy tilos kutyákat hangversenyre vinni. Szemtelenségét azzal tetézte, hogy amikor az egyik rendőr levette a tányérsapkáját, feltette azt a nyilvánvalóan provokatív kérdést, hogy miért nem hordanak az ebek is gazdáikhoz hasonló kalapot. Ezt már nem tűrték tovább a fakabátok, váratlanul megszűnt az áram a klubban, és az embermasszát a zenekarral együtt kihajtották a művelődési ház elé, ahol válogatás nélküli gumibotozásba kezdtek. A bíróságon Baksát hivatalos személy megsértésével vádolták, ám a vádlott nem zavartatta magát, és tárgyalás közben lefeküdt a vádlottak padjára. A vádnak sikerült hamis tanúkat szereznie, mire a bíróság háromhavi fogházbüntetéssel sújtotta. Ezt pénzbírság befizetésével lehetett elkerülni, amit zenésztársai és a rajongók gyorsan összekalapoztak számára.
Noha a hazai könnyűzenei élet sokat köszönhet neki – Cseh Tamás életében először egy Kex-koncert szünetében lépett fel nagy nyilvánosság előtt, Hobo több számukat is feldolgozta –, Baksa-Soós János „karrierjébe” kódolva volt a bukás. Az, hogy az értetlenség fala körbeveszi, és lassan ellehetetlenítik. A sors furcsa fintoraként az eredetileg az Illés-zenekarral tervezett Széplányok, ne sírjatok! című Mészáros Márta-filmben részben ők helyettesítették az akkoriban a BBC-interjúja miatt letiltott együttest, így most már nemcsak az Iparterv klubjába, a Bem rakpartra vagy a Budai Ifjúsági Parkba járó törzsközönség ismerhette meg a nevüket, hanem az egész ország. Ennek ellenére az áttörés nem következett be, nagylemezhez soha nem jutottak, egyetlen kislemezre futotta az erejükből, illetve ennyit engedélyezett nekik a „három T”. Ezen szerepelt a Család mellett az Elszállt egy hajó a szélben című dal is, amely egyfajta védjegyükké vált. Ezenkívül már csak négy rádiófelvétel adatott meg nekik.
A kilövési parancs végül sok-sok ilyen és ehhez hasonló performansz és az azokról szóló belügyi jelentések a levélfelbontások és a telefonlehallgatások hozadéka lett. Nem lacafacáztak az elvtársak, egészen egyszerűen le akarták vadászni az általuk krakélernek tartott énekest. A legdrámaibb pillanat akkor érkezett el, amikor egy katonai terepjáróval a Rózsadomb főutcájának számító Bimbó úton utánaeredtek, Baksa pedig eljátszotta azt, hogy hol lelassított a járdán, hol sietősre fogta, a követői pedig mindig leutánozták a mozgását. Végül szemtelen módon átrohant előttük az úton, megkockáztatva ezzel azt, hogy elütik, amivel nem kis meglepetést okozott az üldözőinek, a túloldalra azonban egy fagyalbokor miatt nem tudták követni, és mire megfordultak a belügyérek, főhősünk a Barsi parkon keresztül elvágtatott. Ennek már fele sem volt tréfa, az énekesnek meg kellett hoznia a döntését: emigrált, vagy ahogy akkoriban mondták, disszidált, hogy életben maradjon.
A magyar rockzenei élet fájóan sokat vesztett ezáltal, nyert viszont a képzőművészet, mert Baksa-Soós János ezután Essenbe ment grafikát tanulni, majd Düsseldorfban festészettel és kerámiaszobrászattal foglalkozott. 1990 után Január Herceg néven publikálta műveit hazai és berlini kiállításokon.
Az emberi gyarlóságnak és butaságnak fityiszt mutató avantgárd művész szervezete hosszú betegség után adta fel a harcot, de alig két év alatt felállított zenei életművét ötven év elteltével is a mai napig ápolják egykori pályatársai. Ezekben a mai előadásokban azonban nincs meg a Baksa-Soós-jelenség sava-borsa: a kesernyés humor, a kivagyi vagányság, a minden fonákságra szamárfület mutató művészet, ami mindannyiunknak hiányzik, és ami mától pótolhatatatlan veszteséggé vált életünkben, mert a Kex énekese elszállt egy hajóval a szélben, hogy egy szebb világban utazzon tovább.
Borítókép: Baksa-Soós János 1971-ben Fortepan/Kende János
