Elsőgenerációs értelmiségi családban született 1957-ben Budapesten. Népzenetudós édesapja, Víg Rudolf megszállottan gyűjtötte az eredeti cigány énekes hagyomány darabjait. Mentora nehéz időkben Kodály Zoltán volt, legjobb barátai közé tartozott Nagy László és testvéröccse, Ágh István, B. Nagy László, Csurka István, Sára Sándor és az egykori népi kollégista társak, hiszen ezek a NÉKOSZ-os népifik összetartottak – emlékezik szeretettel Víg Mihály, s hozzáteszi: B. Nagy sokat volt nálunk, szeretett minket, ő volt az első kemény élményem, amikor öngyilkos lett. Nagyon sírtam. Feleségem halálos lépésekor gyermekeink felnevelésének föladata mentett meg az összeroppanástól.

Titokzatos együttállása a történéseknek, hogy akkor egymásról még mit sem tudva Cseh Tamás azt írta feljegyzéseiben, hogy néhány héttel …a DAL nélkül Huszonötödik Színház-beli márciusi bemutatója után B. Nagy április 12-én megnézte az előadást: „Köszönöm nektek ezt – mondta utána –, én egész életemben a spúrom után mentem, nem hagyatkozhattam semmire, csak a spúromra.” Ez volt az első jelzés, amiket mondott a dalokról, mert valahogy a többiekre nem nagyon adtam. Bereményi Gézának is könnyes volt a szeme. „Boldog vagyok, hogy még van valami, ami van. Én ezt három hét múlva megírom az Élet és Irodalomban.” A hetilap legtekintélyesebb recenzense volt, s írása az akkor még lemez nélküli fiúknak jelentős érv lehetett volna az addig – és még négy évig folyamatosan – elutasító, mindenható slágerbizottságnál. Eltelt néhány nap és 1973. április 20-án rövid hírben írták a lapok: B. Nagy László kritikus és irodalomtörténész, április 18-án, életének 46. évében tragikus körülmények között meghalt.

B.Nagy László cikke helyett megszületett a nevezetes Cseh–Bereményi-dal, In memoriam B. Nagy László (részlet): … Kis Nagy Ember mén a töltés mentén, / mert ő addig fente ösztönét, / míg az ösztön azt súgta fülébe / játsszuk azt, hogy semmi más a tét. / …addig-addig mén a töltés mentén, / míg a vonat rajta átszalad.

Sokan jártak Víg Mihályékhoz Budaligetre, volt kert és elég nagy lakás, úgyhogy voltak bulik. Apámnak volt két rádiója, az egyiket a Szabad Európára hangolta, a másikat a komolyzenei adóra. Két hatalmas hangfal, tehát a klasszikus zenét jó minőségben hallgatta, a Szabad Európát pedig sercegve egy táskarádión, mert azon lehetett befogni. Volt egy csomó könyvünk, szüleim sokat olvastak, rengeteg zenét hallgattunk. Ismertem Mozartot meg Beethovent, Sztravinszkijt, meg a moderneket is. Aztán jött az az időszak, amikor a jazz virágzott Magyarországon, az Interbrass, a Syrius, meg Csík Gusztáv, Szabados György, Kovács Gyula. Az akkoriban divatos Piramis meg a P. Mobil már nem érdekelt. Bereményi az I love You so-ban mondja pontosan azt, amit éreztünk: „Valami híres énekes valami angol szöveget énekelt. /… mégis azt hittük, hogy ami belénk szorult, / ez kimondja angolul. /… és mi azt hittük, hogy ami nincsen meg magyarul, / megírták helyettünk angolul. / …Óh az az énekes, miért nem énekelt minekünk /…bárhogyan, akárhogy, valahogy magyarul…”

Bereményi Géza és Cseh Tamás
Fotó: Novák Emil/A szerző archívumából engedélyével

 
 
Akkoriban jelent meg számomra meghatározó módon Cseh Tamás, egy gitárral, komoly szövegekkel. Felvillanyozott – folytatja Víg Mihály –, hogy lehet magyarul érdekes dolgokról énekelni, nagyon egyszerűen, és nem kell hozzá többmilliós felszerelés és lenyűgöző virtuozitás. Ő tizenöt-tizenhat éves koromtól ott van azok között, akik rám a legnagyobb hatással voltak, pontosabban arra, amit csinálok. Azt, hogy Cseh Tamás a barátom lett volna, nem merném mondani. Tudta persze, hogy ki vagyok, Mihálynak szólított, nagyon kedves volt, érezte, hogy én szeretem és tisztelem. Tartása volt, lehetett érezni, hogy erőteljes fickó. És én már tudtam egy pár akkordot gitáron, játszottam Cseh Tamás-dalokat is kirándulásokon meg házibulikon. Találkoztam egy lánnyal Kőbánya-külsőn egy korai, téglából épült lakótelepi lakásban, volt egy magnófelvételük Cseh Tamás-koncerttel és azon kívül, hogy jól éreztem magam, azért is jártam hozzájuk, hogy meg tudjam ezt hallgatni. Ezek a dalok nekem nagyon nagy lökést adtak, olyasmi volt, mint Bartók Béla Gyermekeknek című, apró zongoradarabokból álló sorozata kezdő zongorázók számára. Számomra bevezetés volt a könnyűzenébe, hitet, reményt adott, hogy próbáljak szöveget írni, tanuljak meg minél jobban gitározni.

Cseh Tamást először a New York kávéház mögött, az Osvát utcai Új Tükör pinceklubban láttam. Szerdánként fél hatkor kultúrpolitikai kiselőadás volt, utána Cseh Tamás műsora, öt forint volt a belépőjegy. Kalmár György, az Új Tükör hetilap főszerkesztő-helyettese a világpolitikáról beszélt, máskor a kultúra kérdéseit kellett meghallgatni a gitáros programja előtt. 1976 végétől ott alig két tucatszor lépett fel Tamás. Ma már felfoghatatlanul fiatal, sármos férfi, aki tanulgatta a saját számait, válogatta, szétszórta az asztalon a dalszövegeket. Ott állt nagyon szerényen, füst a szemében, pislogott és kérdezgette, hogy mit játsszon. Ezt eltanultam tőle, azóta én is mindig megkérdezem. Az ember, amíg tart a szám, addig csinálja, utána viszont tulajdonképpen visszalép, magánember lesz belőle, vége az átváltozásnak, addig „meg akarom mondani”, de utána kisgyermek vagyok… Az egész nagyon közvetlen volt és nagyon-nagyon tetszett, de néha összepakolt, bocsánatot kérve dal nélkül távozott…

Az első dal amire emlékszem, valahogy így szólt, „Kezem is van, és lábam is van...”, később kiderült, A Vízöntő jegyében a címe, a hetvenes évek legelején írták, közösen ünnepelt születésnapjukra – Cseh Tamás január 22-én, Bereményi Géza 25-én született – más híján ajándék gyanánt. Akkoriban az Egyetem téren, a Vén Diák épületének padlásterében péntekenként Pauer Gyulánál hatalmas társaság, úgynevezett második nyilvánosság gyűlt össze. Oda járt Cseh Tamás és Bereményi is. Először ott beszélgettünk. Nem messze volt a Kecskeméti utca elején egy Városkapu nevű hely, ahol gyakran előfordultunk. Ott ücsörgött Gödrös Frici, Bódy Gábor, Dobai Péter, Cseh Tamás, Erdély Miklós. Szóval elég jó társaság.

Cseh Tamás
Fotó: Czimbal Gyula/A szerző archívumából engedélyével

 

 
Volt, amikor Kővágóörsön találkoztunk, mert Dönci barátommal, Dénes Józseffel elmentünk az ottani csárdába gitározni, és már leszállt az éj, csak halvány parázs meg gyertya lobogott. Alig néztem fel, mert elmélyülten nyomtuk Döncivel a műsort. És akkor látom, ott ül Cserhalmi (Tyutyu) György meg Cseh Tamás hajnali kettőkor! Jól játszottunk, nagyon szerették.

Kalandos iskolaévek, tragikus, nehéz életút; Víg Mihály művelődéstörténet szakon felnőttfejjel szerzett diplomát, és mindeközben 1979-ben Hunyadi Károllyal megalapította a ma is működő Balaton-zenekart. Meghatározó alakja volt a nevezetes Trabant formációnak is. 1977 körül a Bercsényi Klubban, a Kassák Klubban léptek föl. A magyarországi új hullám, úgy mondják, 1980. szeptember 13-án kezdődött egy URH – Balaton koncerttel, az akkori Kulich Gyula (ma Kálvária) téren lévő pszichiátriai klinika udvarán. Megteremtették a magyar zenei újhullám, az underground emblematikus dalait. Ők is a dallamra alakították a szöveget, ahogy Bereményi Géza is Cseh Tamás dallamára írt. Költők alkottak így, száz évvel korábban például Arany János is, akinek – visszaemlékezése szerint – a fejében egy-egy népdal foszlány volt, amikor balladáit írta.

Ahogy a dalok mellett a mozi is sorsformáló volt Cseh Tamás pályáján, elsősorban Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Maár Gyula, Fábry Péter, Grunwalsky Ferenc, Gothár Péter, András Ferenc, Novák János, Bereményi Géza, Tímár Péter  filmjeiben szerepelt és/vagy zenét szerzett, úgy Víg Mihály is ír filmzenét, időnként részt vesz Müller Péter Sziámi, Szabó Ildikó, Szirtes András, Xantus János, Gothár Péter filmjeiben.

Tarr Bélával a sors hozta össze. 1983-ban az első közös munka az Őszi almanach volt, majd jött a Kárhozat, a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi, A torinói ló. Ahogy meséli: Tarr Béla egyre jobb filmeket csinált és én ezen az úton vele tudtam menni, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak. A Tarr-filmek alapjául Krasznahorkai László művei szolgáltak, s az ő Nobel-díja tovább erősíti a Tarr Béla-csapat világhírét. Így vannak külföldi munkáim is, hála Istennek, tulajdonképpen ezekből élek. Él a Balaton zenekar, havonta kettő-három fellépéssel itt, ott, amott. A koncertekből egy hétig tudnék élni, a másik három hétre marad a filmzenék honoráriuma. Az a módszerem, hogyha nincs pénzem, akkor nem költök.

Mindvégig nagy hatással volt mindkettőjükre Erdély Miklós. Ő a Ganz-MÁVAG-ban tartott kreativitás kört, ahol nem festőket képzett, hanem arra tanított, hogy az ember gondolkodjon. Cseh Tamás is mondhatná, ahogy őt említette Víg Mihály: Ha Erdély Miklós nem lett volna, talán én sem lettem volna dalszerző-énekes. Ő biztatta, segítette az első lépések megtételében. Erdélyék Virágárok-beli házában született a hatvanas évek végén az első dal, a textilművész feleség, Szenes Zsuzsa zongorakíséretével, francia szöveggel, az Étienne, mely később Désire lett, végül Bereményi Gézával ebből a dallamból született az Ócska cipő.

Ötvenhat éve már, hogy Cseh Tamás és a most nyolcvanesztendős Bereményi Géza megírta az első dalt, azután a többit, az idők változnak, és mi is bennük változunk, de a dalok maradnak, őrző Víg Mihályok éltetik a kultuszt. Azzal a hittel, ahogy emlegeti: Tamás emelt fővel és tiszta szívvel élte végig a korszakot, bátor volt és jó volt rá nézni. Ha belépett, akkor mindenki tudta, hogy Cseh Tamás érkezett.

 

Nyitókép: Víg Mihály
Fotó: A szerző felvétele