Családi történetből jött Az unoka alaphelyzete, az Ön nagypapája is hasonló átverés áldozata lett. Gyakori az „unokázós” csalás?
Tudomásom szerint százezres nagyságrendű a próbálkozások száma, a sikeres átveréseké pedig tízezer fölötti. A film kapcsán szinte minden harmadik ismerősöm be tudott számolni személyes esetről, nagyon gyakori ez a típusú bűncselekmény. Én nem ismertem ezt a módszert egészen addig, amíg 2016-ban meg nem történt az én nagyapámmal is. Budapesten az azt követő években annyira elharapózott az „unokázós” csalás módszere, hogy felderítésükre külön nyomozócsoport alakult. Néhány napja pedig arról olvastam egy hírt, hogy az Egyesült Államokban, Long Islanden egy nyugdíjas nagymama csalt csapdába egy „unokázós” csapatot. Szóval a módszer máig él, és nemcsak itthon.
Deák Kristóf rendező és Blahó Gergő. Fotó: Fórum Hungary
A bosszúvágytól fűtött idősek klubja ezzel szemben puszta fikció, vagy a csalásokhoz hasonlóan van némi valóságalapja?
Érdekes módon épp a forgatás idején jött a hír, hogy az egyik budai agglomerációs településen idősekből álló polgárőr csapat alakult, amelyik kimondottan „unokázós” csalókra vadászott. A filmünktől teljesen függetlenül. Úgy látszik, van igény erre a való életben is.
A filmben ábrázolt világból úgy tűnik, idősnek lenni teher a fiatal generációk számára. Ön, hogyan látja?
Ha társadalmi szinten nézek erre a kérdésre, akkor azt látom, hogy kultúránként eltérő az idősek pozíciója. Indiában például nagyon markáns szerepe van a szülők, nagyszülők generációjának a fiatalabbak életében, vagyoni helyzettől függetlenül. Európában az individualizáció és az atomizálódás mellékhatása, hogy egy bizonyos életszakaszban „ciki” a szülőkkel és a nagyszülőkkel jó kapcsolatot ápolni. Ez elég nagy baj, és nem kéne, hogy így legyen. A film is erről a paradox helyzetről szól, ugyanakkor arról is, hogy az ember lélekben gyakran a nagyszüleihez van a legközelebb. A nagyszülők a szülőknél sokszor engedékenyebbek, emiatt is kialakulhat egy bizalmi viszony. Néprajzkutatók is megállapították, hogy sok tradíciót a nagyszülő ad át szóban az unokának, nekem is ez a személyes tapasztalatom. Számomra a nagypapám volt a példakép, egyfajta morális iránytű a családban. Tehát rengeteg pozitívum van ebben a viszonyban, ami a fiatal felnőttkorban gyökeresen az ellenkezőjére vált át a társadalmi nyomás hatására. Engem ez a kettősség érdekelt, ezt szerettük volna belevinni a filmbe is a karaktereken és a köztük lévő viszonyon keresztül.
Jászberényi Gábor (Doma), Hámori Ildikó (Icu néni) és Deák Kristóf a forgatáson. Fotó: Fórum Hungary
Hámori Ildikó, Tordai Teri, Kertész Péter, Papp János, Baranyi László és Mikó István alakítja a „bűnüldöző” idős csapatot. Jelenlétük egyfajta emlékeztető is arra, hogy róluk, mint színészekről se feledkezzünk meg?
Persze, hiszen óriási kincsek élnek közöttünk. Mérhetetlenül sok tudásukat és tapasztalatukat nem lehet szavakkal átadni. Alkotóként nyilván nem az volt a kiindulópontom, hogy felhívjam a figyelmet rájuk. Volt egy történetem, ami idősekről szólt, ehhez próbáltam megtalálni a legjobb színészeket. De örülök, hogy a filmnek ez az aspektusa is az érdeklődés homlokterébe került.
Persze nekem is voltak előítéleteim, féltem, hogy túlságosan színpadiasak lesznek, régimódian játszanak, de például Jordán Tamás és Pogány Judit minden rezdülésében komoly mélységek vannak. Jordánnál aligha van modernebb filmszínész. Naprakész, természetes, visszafogott az eszköztára, tőle mindenki tanulhat.
Jordán Tamás és Deák Kristóf. Fotó: Fórum Hungary
Milyen volt Jordán Tamással dolgozni?
Nemcsak fantasztikus színész, hanem végtelenül nagy tudású, jó ember. Színházigazgatói és rendezői tapasztalataiból pontosan tudta, hogyan érezhetem magam, amikor idős művészeket kell irányítanom, és minden gesztusával próbált könnyíteni a helyzeten. Humorral, kedves öniróniával kezelt engem és az unokáját alakító Blahó Gergőt is. Egyszerre volt pótnagypapánk, gurunk és játszótársunk, csodálatos volt vele dolgozni.
A nagyapával történtek megváltoztatták az egyébként visszahúzódó, kedves unokát. Mit gondol, egy ilyen eset valóban lehet ekkora hatással a személyiségünkre?
Nem gondolom, hogy a főszereplő esetében ez teljes pálfordulás lenne. Rudi inkább rátalál a saját személyiségének lényegére. Bár az elején azt gondolja, bosszúálló angyallá kell változnia, a végére rájön, milyen értékrendet kapott a nagyapjától, mit kell tennie ahhoz, hogy továbbléphessen az életben, és mégis önazonos maradjon. Arra törekedtünk, hogy a néző Rudi karakterén keresztül lásson, vele együtt élje meg a történteket. Az önazonosság volt a végső lépés ebben a karakterívben, ez jelenti a felnövést is. Szerintem kisebb belső fejlődésről szól ez a film, nem óriási változásokról.
Az Oscar-díjas Mindenki és a Foglyok című tévéfilm után ez az első nagyjátékfilmje. Nagy nyomást jelentett a díj?
Inkább a felelősséget érzi ilyenkor az ember, hogy valami fontos és értelmes dologba vágja a fejszéjét, mert oda fognak figyelni rá az emberek. Nem szerettem volna azzal az érzéssel lefeküdni, hogy egy öncélú alkotásra tékozoltunk el sok közpénzt. Persze még mindig ott van a gondolat, most biztos azt várják tőlem, hogy a film ilyen, vagy olyan legyen. De aztán rájövök, most is az önazonosság a legfontosabb. Ha odafigyelek arra, hogy ez egy „deákkristófos” film legyen, ha a Mindenki és a Foglyok kedvelői is látják benne azt a szívet, azt az emberi jóságba vetett hitet, amit én képviselek, akkor tulajdonképpen jól végeztük a dolgunkat. Nem az a nyomás, hogy akkor mostantól minden filmem Oscar-díjas legyen, hanem az, hogy úgy mondjon el dolgokat a világról, ahogy én szeretném.
Ha választhatna, Ön írná a következő filmjét, vagy egy megírt forgatókönyvvel dolgozna?
Én sok mindenben meg tudom találni magam. Nem igazán szeretek egyedül írni, úgyhogy szívesebben dolgoznék írótársakkal. Most, hogy elkészítettem az első, nagyon személyes filmem, semmi akadálya annak, hogy egy olyan anyagot vegyek a kezembe, amelytől nagyobb távolságot tudok tartani.
Borítókép: Jelenet Az unoka című filmből. Blahó Gergő (Rudi, az unoka) és Jordán Tamás (a nagyapa)
