Aki olvasta, akár évtizedekkel ezelőtt, akár tegnap Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényét, ha megnézi Ranódy László 1966. október 27-én a budapesti mozikban bemutatott Aranysárkány című, színes, „valódi cinemascope” filmjét, ne a magyar költő, író, esszéista 1924-ben írott remekművének részleteit kérje számon a filmrendezőtől.
Költői kérdés: mikor volt, mikor van régi világ? A századelőn, még a nagy háború előtt élt a magyar vidéki városban, Sárszegen a talpig becsületes gimnáziumi matematika–fizika szakos tanár úr, Novák Antal. Trianon gyalázata után néhány évvel írta meg ifjúkorára, a Szabadkán történtekre emlékezve Kosztolányi Dezső a tanár úr életének, halálának keserű históriáját. A magyar forradalom és szabadságharc eltiprása, vérbe fojtása után tíz évvel, 1966-ban forgatta a filmet Ranódy László Baján és Budapesten. Házimozinkban megnézhetjük 2022 nyarán a filmet, a harmadik világháború ránk vetülő árnyékában emlékezhetünk az első világháború előtti, utolsó boldog békeévekre.
Pereg a film. Múlt idő: Magyarországon megbecsült, tisztességes fizetéssel honorált, rangos polgár a gimnáziumi tanár; az érettségi vizsga sikeres teljesítése tudást, szellemi rangot jelent, belépőt az értelmiségi életminőségbe; a tehetséges, okos kereskedő fűszer- és csemegeboltjára büszke, az elbűvölően szép és okos társasági dáma simulékony modorára, pompázatosan gyönyörű kalapjaira, a gimnáziumi tanár hivatására, műveltségére, tudására, kultúrát teremtő-őrző polgári életére. Érték a fűszer- és csemegekereskedés: gazdasági érték; érték a széles karimájú, tollakkal díszített selyemkalap: társasági és társalgási érték; érték az egyetemi diploma: kulturális, szellemi érték – a századelőn, 1903-ban, egy vidéki magyar kisvárosban.
Pereg a film. Mikor volt, mikor van régi világ?
Kosztolányi Dezső szívében soha be nem gyógyuló, örökké sajgó seb 1924-ben a Magyarországot halálra ítélő trianoni békediktátum: a nagyhatalmak egy tollvonással szakították el hazájától szülővárosát, Szabadkát, területének kétharmadától, lakosságának egyharmadától, történelmének keserédes ezer évétől fosztották meg Hunniát…
A mozinézők számára 1966-ban már csak emlékeikben halványan élő, eltűnt múlt idő a fűszer- és csemegeboltjáért, féltve őrzött tulajdonáért éjt nappallá téve dolgozó kereskedő, a bárhol, bármikor megvásárolható banán, datolya, szalámi, márkás ital, letagadott múlt idő a hölgyeket koronázó pompás kalap, a gimnáziumi tanárok hajdani szellemi rangja, megbecsülése, tisztelete…
Már senki nem áll sorban banánért karácsony előtt 2022-ben, a nők lyukas, szakadt farmerban érzik magukat korszerűnek, a tanárok értelmiségi létük méltó megbecsüléséért hadakoznak…
Aranysárkány: régi film, régi világ. Kosztolányi Dezsőné 1966-ban egy alkalommal részt vett a film forgatásán: „Ezek a régi dolgok, régi figurák hallatlanul erősen élnek bennem. Tisztán kirajzolódnak előttem a diákok, a szabadkai gimnázium egykori tanulói. Mi az Aranysárkány? Úgy gondolom, a libegő, tovaszálló ifjúság, amely azonban lecsap egy szürke, öregedő tanárra. Talán azt szimbolizálja, hogy az a fiatalság, ha élni akar, megöli vagy megszenvedteti az idősebbeket.” (Film Színház Muzsika, 1966. március 25.)
Lebilincselően múlt időnkbe sodró mozidarab 2022-ben az 1966-ban forgatott Aranysárkány: lebilincselően tehetséges színészek hitelesítik az elmesélt régi történet minden pillanatát. Remekművet olvastunk, most remek filmet nézünk: a régi világ bennünk van – jelen időben.
Férfiként csodáljuk, nőként irigyeljük Flóri néni (Bara Margit) gyönyörű kalapját, selyem suhogású délutáni toalettjét. Szótlanul, némán, rosszkedvűen, a sarokba visszahúzódva üldögélünk – mint a sötét szemüvege mögé rejtőző Fóris tanár úr (Latinovits Zoltán) – a tanári kar áporodottan „csevegős” uzsonnadélutánján. A fűszer- és csemegebolt jószívű, lelkes tulajdonosával (Pécsi Sándor) együtt kínáljuk a kuncsaftoknak a frissen érkezett, pompás szalámit. Gyermekünket imádó édesapaként bámuljuk Novák Antal tanár úrral (Mensáros László) az elbűvölően vonzó, riasztóan hazudozó nagykamasz lányt (Béres Ilona), és apjával együtt aggódva figyeljük vad hintázását, a kerítés fölött hol itt, hol ott felbukkanó fehér cipős lábát, lobogó szőke hajával övezett bájos arcocskáját – Jaj, csak le ne essen!
Színészi remeklés az ostobaságtól tompa, betonszürke tekintetű diák (Tahi-Tóth László) Dögölj meg!-indulatú, bokacsattogtató „elvonulása” a tanári
kar előtt a bukott érettségi vizsga után. Színészi remeklés az öreg, kicsit már kótyagos történelemtanár (Gózon Gyula) egykedvűen lemondó vállrándítása, amikor – mert pad alá bújtak a diákok – azt hiszi, hogy üres a tanterem. Színészi remeklés az elporladt életű, részeges kisvárosi zugújságíró (Sinkovits Imre) akaratlanul őszinte sóhajtása: Budapest! Budapest, az más… az minden… ott még egy pofonnak is más szaga van… Színészi remeklés a kisvárosi hatalma kényelmébe belehájasodott gimnáziumi igazgató (Tompa Sándor) kenetteljes, álszent, hazug „atyáskodása”…
Fogva tartja tekintetünk a százhúsz évvel ezelőtti magyar hétköznapok megidézett kultúrája: kehely formájú, metszett pezsgőspohár, ezüstfogantyús sétapálca, öreg könyvektől roskadozó könyvespolc, Sárszeg főterén átrobogó cifra batár, átzötyögő kopott parasztszekér, Novák tanár úr gondozott, hatalmas kertjében a régi, faragott kőpad, csinos hölgyek feje fölött táncoló, csipkeszegélyes napernyők, terített asztalon kecsesen vékony (Altwien?) porceláncsészék…
Felejthetetlen pillanatok…
Latinovits Zoltán a zajos, lelkes érettségi banketten egykedvűen üldögél a kertvendéglőben, s amikor kezében pohárral már mindenki állva ünnepel, ő megfontolt kívülállóként székébe ragadva, óvatosan, kampós botjával húzza magához közelebb pezsgőspoharát.
A fizikaszertárba lépő kedélyes, öreg iskolaszolga (Makláry Zoltán), megpillantva a földön fekvő, halott Novák Antalt, riadtan, dermedten meghajol, öntudatlanul szakad ki belőle a szomorú búcsúszó: Tanár úr!… tanár úr?…
A film megrázó jelenetének születésére így emlékezett a film rendezője: „Azt hiszem, Mensáros László ma a legideálisabb Novák tanár úr. És szenvedélyesen érdekelte a téma. Gyermekkorában filmrendezőnek készült, és első terve az Aranysárkány megfilmesítése volt. Megmondtam, ő lesz Novák. Azóta valóságos alkotótársává vált a filmnek, ő kérte például, hogy a tanár öngyilkossága teljes csöndben történjék a fizikai szertárban és még a halála előtt is rendezgesse a következő óra kísérleti anyagát. Ha ő nem is él már, a tanításnak folytatódnia kell.” (Film Színház Muzsika, 1966. március 25.)
A filmben ez a mozdulat fegyelmezettebb, pontosabb: Novák tanár úr nem rendezgeti a következő óra kísérleti anyagát, hanem egy asztalon felejtett tárgyat határozott mozdulattal visszarak a szekrénybe. Aki mindennapi életében a tízparancsolat szellemében él (1903-ban, 1924-ben, 1966-ban, 2022-ben), az tudja: halálunk után is rendnek kell lenni a világban.
A film megrendítő, felejthetetlen jelenete: Mensáros László – a megalázott, megcsalt, mindenkitől elhagyott becsületes Novák tanár úr – mozdulatlanul áll mindennapjai megszokott életterében, a gimnáziumi fizikaszertárban. Szótlanul, hosszan néz ránk, mindennel számot vetve búcsúzik az élettől. Szívszorító pillanat (filmidő: húsz másodperc): üresedő tekintettel Mensáros László 1966-ban a budapesti filmgyárban, Novák tanár úr 1903-ban a sárszegi gimnázium fizikaszertárában rezzenéstelen arccal farkasszemet néz a halállal.
Novák tanár úr 1903-ban, 1924-ben és 1966-ban sziklaszilárdan hitt az emberi méltóságban, becsületességben, jóságban. Gyűlölte az erőszakot, szép szóval, megértéssel, megbocsátással akarta tanítványait, a lányát a tisztesség, a becsületesség, a jóakarat vallására nevelni. Megbukott: tanítványa megverte, lánya elhagyta, a zugújságíró kipellengérezte.
1903-ban a valóságban, 1924-ben Kosztolányi Dezső regényében, 1966-ban Ranódy László filmjében a megalázott, megszégyenített, magára maradt Novák tanár úr a túlvilágra menekült.
2022-ben töprenghetünk: korunkban a becsület és a becstelenség, a jóakarat és az erőszak, a szeretet és
a gyűlölet határokat nem ismerő párviadalában…?
A szerző író, rendező, színháztörténész
