Olvassa el a Bódy-életműről készült sorozatunk első, majd a második részét is!
Az Amerikai anzix több szempontból is különleges darabja a magyar filmtörténetnek. Egyfelől érdekes a film születésének sajátos története. A forgatókönyv első változatát Bódy Gábor 1974-ben nyújtotta be a Filmművészeti Főiskolán, mivel ezt tervezte diplomafilmjének. A forgatókönyv egy másik változatát a Balázs Béla Stúdióhoz adta be, hogy támogatást szerezzen. Ez önmagában is rendhagyó, hiszen az akkori főiskolai feltételek szerint csak olyan filmet fogadtak el diplomafilmként, amely az intézmény keretein belül készült. Lehet, hogy Bódy erről nem tudott, de az is elképzelhető, hogy csak a film elkészítése érdekelte. Hogy ez okozott problémát a film főiskolai elfogadásakor, vagy az volt a gond, hogy a döntéshozók értetlenséggel fogadták a film újszerűségét, ma már nehezen megítélhető a fennmaradt írásos dokumentumok alapján. Csupán annyi bizonyos, a főiskola először nem akarta elfogadni a beadott filmet, arra hivatkozva, hogy nem ott készült. Bódy erre felülbírálatot kért – sikerrel.
Később úgy nyilatkozott, ez csak azért történt meg, mert közben már filmfesztiválon szerepelt a film, és jó kritikai visszhangja volt.
Vajon miért ítélték érthetetlennek, nehezen befogadhatónak az Amerikai anzixot? A viszonylag egyszerű történet az amerikai polgárháború idején játszódik, szereplői főként magyar emigránsok, akik az 1848–49-es szabadságharc utáni megtorlások elől menekültek az Újvilágba. Bódy a témával még történészhallgatóként találkozott, barátja, Dobai Péter ebből hamarosan regényt írt – Csontmolnárok címmel. Rendezőként is foglalkoztatta a történet, főleg miután kezébe került Fiala János naplója. Végül az ebben körvonalazott történelmi kérdésekből és Ambrose Bierce George Thurston című novellájának motívumából állt össze a film anyaga. Tehát nem a témával volt gond – bár az emigráció nem lehetett a politikai vezetés számára kedvelt téma Bódy idejében, hiszen akkor is távoztak emberek külföldre a politikai rendszer elől menekülve –, a fő problémát inkább a formanyelvi újdonságok jelentették. Ezt bizonyítja, hogy nemzetközi szinten Bódyt hamarosan a filmnyelv megújítói között jegyezték. Valóban, az Amerikai anzixban több olyan megoldás is látható, amely akkoriban nem tartozott a film szokványos eszköztárához.
/Bódy Gábor: Amerikai anzix, részlet a filmből/
A legfontosabbat Bódy fényvágásnak nevezi. E sajátos megoldás azt demonstrálja, hogy az emberi érzékelésben nincs folyamatos kép. Minden pislogással megszakítjuk az észlelést, amit csak azért nem érzékelünk, mert nem figyelünk rá. Bódy pedig egy „leblende-felblende” megoldással hívja fel a figyelmünket erre. A másik az archív felvételek használata, keverése a forgatott anyagokkal, illetve a forgatott anyagok archaizálása. E kettő együttes hatása miatt úgy érezzük, mintha egy 1800-as évek végi filmfelvételt látnák.
Hogy ez a technika mennyire nem volt ismert, arra a legjobb példa egy 90-es évek eleji történet. A Magyar Televízió megemlékezésként műsorára tűzte az Amerikai anzixot. A film felvezetőjében a bemondó elnézést kért a kópia rossz minőségéért. A szerkesztő nyilván azt hitte, hogy a fényvágást, a szándékosan torzított hangot és a régies összhatást a kópia rossz állapota magyarázza.
A bemutatót követő kritikák sokszor értetlenségről árulkodtak, nemegyszer szakmai felkészületlenséggel, művészi öncélúsággal vádolták a rendezőt. Némileg változott a hang, miután Bódy elnyerte a mannheimi filmfesztivál díját, és a magyar filmkritikusok különdíjjal jutalmazták, mint a legjobb elsőfilmes alkotót. Az Amerikai anzix körüli viták, az elnyert szakmai díjak és számos külföldi fesztiválmeghívás azt igazolta, hogy Bódy rendhagyó és kiemelt figyelmet érdemlő alkotó. És ezt további filmjeivel is bizonyította.
/Indulókép: Bódy Gábor: Amerikai anzix, részlet a filmből/
