◼Két külföldi fellépés között a Müpában is énekel november 18-án, a Lucrezia Borgiában. Ma is szívesen lép fel Donizetti-, Bellini-darabokban?

Igen, mert fontos, hogy a nagyobb hangerőt, mondhatni „ordítást” igénylő szerepek után is képes legyen az ember egy bel canto-mű előadására, amelyhez hajlékony voce szükségeltetik. Amikor több mint két évtizeddel ezelőtt találkoztam Gregor Józseffel, azt mesélte, a buffo basszusszerepek mind kicsit „ordítósak”, ezért ő az előadásai másnapján mindig Bach-műveket énekel, azokkal trenírozza magát, s teszi helyre a hangját. Ezt egy életre megjegyeztem, a beskálázáshoz barokk darabokat használok, azután következhet a kontrollált, szép „ordítás”. Legutóbbi bel canto-darabom A puritánok volt Bellinitől, most Donizetti Lucrezia Borgiáját is várom, először énekelem Alfonso d’Estét, Ferrara hercegét ebben a félig szcenírozott produkcióban.

◼A párizsi Fidelio viszont nem számított újdonságnak…

Olyannyira nem, hogy ez a negyedik rendezésem és a harmadik szerepem volt Beethoven operájában. Roccóként kezdtem, majd következett Fernando, s most másodszor bújtam Pizarro bőrébe.

◼Nehéz ugyanabban az operában több szólamot is megszólaltatni?

Nem, ha közben több év telik el, Roccóként pedig egy évtizeddel ezelőtt debütáltam. Az már gyötrelmesebb volt, amikor Budapesten Mozart Don Giovanni című operájában Leporellót énekeltem, másnap pedig Zágrábban Don Giovannit. Szerencsére egyetlen hibát vétettem… Élvezetes, ha az ember egy opera több szerepében is kipróbálhatja magát, s remélem, még megadatik, hogy egyszer Masettót és a Komturt egyben elénekelhetem, hiszen annak idején, az ősbemutatón is egyetlen előadó bújt a két figura bőrébe. Ez pedig jelentősen megváltoztatja az ember felfogását Masettóról. Mindez már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor a Zeneakadémián tanultunk róla.

◼Ahol már az oktatói kar tagja. Milyen tapasztalatokat hozott a négyesztendei tanítás?

Rá kellett jönnöm, hogy nagyon nagy türelem kell hozzá, nemcsak az én, hanem a növendékek részéről is. Folyton emlékeztetni kell magamat, hogy én sem két nap alatt tanultam meg énekelni, s fontos, hogy a fiatal művészek is türelmesek legyenek magukkal, megértsék, nem baj, ha nem sikerül azonnal az Éj királynő áriája. A tehetség egy része nem más, mint szorgos munka és türelem. A növendékekkel egyre több a sikerélményem, és számomra is hasznos, ha nemcsak reflexből énekelek, hanem pontosan meg kell fogalmaznom a hangképzés minden elemét. Arra biztatom a fiatalokat, menjenek el versenyekre, előéneklésekre, szükség van minél több ilyen tapasztalatra is, hogy elinduljon a pályájuk.

◼Pedig az első néhány próbaéneklésen, másfél évtizeddel ezelőtt nem sokszor járt sikerrel…

Ha negyvenből tíznek pozitív volt a vége, azaz ugyan nem kaptam meg a szerepet, de legalább azt mondták, jól szól a hangom, már sikernek vettem. Az is segített, hogy közben a megmérettetéseken szinte mindenütt díjakat nyertem. Felfigyeltek rám az Ádám Jenő-, majd a Simándy-énekversenyen, fontos lépcsőfokot jelentett a Maria Callas-, majd a Belvedere-énekverseny, ahol a díjak mellett az egyik zsűritagtól szerződést kaptam a milánói Scalába. Nem volt könnyű harmincesztendősen elindulni, különösen úgy, hogy a diplomám megszerzése után a budapesti Operaházban összesen évi két előadásban szerepeltem. Akkor el is gondolkoztam azon, hogyan tovább. De rengeteget segített a támogató család, s az, hogy noha egy előéneklésen nem kaptam felkérést, a díjak mégis azt mutatták, érdemes folytatnom. Majd egy-egy fellépést követően egyre több meghívás érkezett, és lassan bekerültem a nemzetközi zenei élet körforgásába.

◼Olyannyira, hogy felléphetett már a Sydney-i Operaházban, a New York-i MET-ben, idén nyáron pedig a Wiener Staatsoperben is debütált…

Erwin Schrott helyett kellett beugranom Escamillóként Bizet Carmenjében, s bízom benne, hogy lesz folytatás. Szép feladataim vannak az idei szezonban, Verdi Requiemje, Bartók Cantata profanája, Liszt Esztergomi miséje is vár rám, s a szezon végén, Londonban Wagner Lohengrinje után az Aix-en-Provence-i Fesztiválon énekelhetem Jochanaant Richard Strauss Saloméjában. Az egyfelvonásos operában legutóbb három éve, Salzburgban szerepeltem. Közben pedig készülök Wotanra is. Wagner A Nibelung gyűrűjének hősét majd a következő évadban játszom Brüsszelben. Már elkezdtem a ráhangolódást, hallgatom a különböző felvételeket, nézegetem a kottákat. Szép emlék, hogy bayreuthi ösztöndíjasként a Festspielhausban meghallgathattam az egész tetralógiát.

◼Lassan teljes lesz a Wagner-kollekciója is. Tervszerűen építi a repertoárját?

Tudatos énekesnek tartom magam, előadás közben is tisztában vagyok azzal, hogy mikor fedek be egy hangot, hol vannak pontosan a váltóhangok, s figurától, frázistól függően, mikor, hogyan formálom meg ezeket. A szerepek terén igyekszem okosan építkezni.

Gondolok arra, hogy egy jó basszbariton élete végéig énekelhet.

S olyan sok vágyam van még: temérdek Verdi-hős és Richard Strauss A rózsalovagjában Ochs báró is szívesen lennék! Persze, a pandémia sok mindent átalakított, de ami tőlem telik, azt megteszem. Már csak azért is, mert ahogy telnek az évek, az emberben egyre több a felelősségérzet. Figyelek a hangképzésre, a napi gyakorlásra.

◼Ahogyan arra is, hogy illúziókeltő legyen a színpadon…

Szükség is van a mindennapi futásra, mert szeretem a finom ételeket, ráadásul a feleségem csokoládéboltjának összes termékét végigkóstolom. Az egyik kedvencem a meggyes-étcsokoládés túrómousse-unk, amelyet idén Budapest desszertjévé választottak. Büszke vagyok rá, hiszen mindez azzal kezdődött, hogy az egyik turnén elmentünk együtt egy csokoládékészítő tanfolyamra, majd Bernadett továbbképezte magát, és felépítette az üzletét. Bármerre énekelek is a világban, most már a csokoládékínálatot is fel kell mérnem.

◼Még szerencse, hogy rendszeres vendége a brüsszeli operaháznak, a La Monnaie-nak. Egy interjújában elmondta, akkor boldog, ha a szezonban akad legalább egy olyan produkció, amelyben jó benne lenni. Idén volt már ilyen darab?

A párizsi Fidelio. Bár kicsit hosszúra nyúlt a próbaidőszak, s még az előadások közben is folyamatosan érkeztek az e-mailek a rendezői csapattól, hogy mit próbáljak meg másképpen a tökéletesebb színrevitel érdekében. Aprólékos és átgondolt volt a koncepció, kiváló minden kolléga, remek atmoszférát teremtettünk. Mindezt elmondhatom a budapesti Verdi-előadásról, a Don Carlosról is, szóval idén már nagyon szerencsés vagyok…

◼Említette azt is, hogy hét gyermeke közül egyiküket mindig igyekszik elvinni turnéira.

Párizsban is jártak többen közülük, mindig szerveztem legalább egy családtagot, hogy ne legyek egyedül, mert az idegileg és lelkileg is nagyon nehéz. Ha van társasága az embernek, nem tud elveszni a zenében, a szerepekben, megmarad a kapcsolata a valósággal, ami elengedhetetlen ezen a pályán.

Borítókép: Bretz Gábor Szántó Andreával A kékszakállú herceg vára előadásában 2016 októberében, a Müpában. Fotó: Szigetvári Zsolt/MTI