A mai indonéz írásbeliség lépten-nyomon a nyelvi otthonosságnak, mondjuk egy déjà vu érzetnek a hallucinációjával, az „ezt mintha ismerném” valamiféle hátsóudvaros, kertek alatti nyelvi élményével szolgál a magyar fülnek.
A Bebek család nevével ugyanúgy találkozunk, mint a Békásiakkal, persze ékezetek nélkül, így: bekasi. (Az ékezeteket egyébként nemigen használják – egész ittlétem alatt egyetlen ékezetet láttam, a Dü Café feliraton.) Lépten-nyomon azt is olvasom, hogy untuk. De Rawa Bokor is van.
Ahogyan szerbül a litert litarnak mondjuk, az októbert pedig oktobarnak, úgy itt a doktor: doktar.
Eszembe jut egy régi utazásom hajdani pesti barátaimmal, akik a Küküllő mentén rákérdeztek: ez a Tirnaveni, ez magyarul micsoda? Hát Dicsőszentmárton – felelem. Ja? Mert a cseheknél az Nagyszombat – mondja a barátom, aki csehek alatt nyilván szlovákokat is értett, esetleg „csehszlovákokat”.
Nos, a Garam az indonézeknél nem folyót jelent, sem felvidékit, sem erdélyit, hanem egész egyszerűen annyit tesz, hogy só. Így, ahogy mondom. (Ha már folyókban gondolkodunk, akkor inkább Sajó vagy Sió.) Tamási sóvidék társasjátéka indonéz fordításban Garam vidéki (netán Garamvölgyi) társasjáték lehetne.
A Bedugul pedig nem ige, hanem főnév, méghozzá tulajdonnév: Bali szigetének egyik legszebb pontja ez, egy tónak és a hozzá tartozó csodás kis településnek a neve. A harap szóval is gyakran találkozunk az utcán, de errefele ez sem ige. Mellesleg ez a szó, ugyanígy leírva, románul szerecsent jelent (aminek nem túl bonyolult az etimológiája, az „arab” szó áll az eredeténél).
Milyen erőteljes üzenete van annak a kérdésnek és válasznak, hogy
– Hey kamu!
– Mau ke manya?
– Semua ada tiketnya!
De erre a kérdésre nincs válasz:
Nikmati kelebihannya! Buan duku, Buah Margga. Capek manggu?
A puskes aligha puskás, és a kulonprogo nem különprogramot jelenthet. No, és a Zoli Salon valamilyen Zoltáné?
Az ország pénzneme a rupiah, vagyis a rúpia, amelyről Kőhalom – László Gyula szülővárosa – jut eszünkbe, mármint a mai román neve, Rupea. Vár állott, mostan Rupea.
Rokok ilegal – figyelmeztet egy szigorú egyenruhás az óriásplakátról, nem ártana tudni, vajon mi törvénytelen, nem szeretnék ezzel az alakkal megismerkedni.
Egy másik plakátról, amely a tér bestiáit hirdeti, az ANDRAS GERO név köszön ránk.
A net előbb csak idősebb és ifjabb Gerő Andrásról akar tudni, végül kiderül, hogy két külön személyről van szó: Andras és Gero Ausztráliából idevetődött nagy hírű lemezlovasok.
Újabb drámai kérdés: apakah anda membawa barang-barang berbehaya didalom bagasi anda?
Karinthy megnyalná mind a tíz ujját.
Esküszöm, nem én találtam ki ezeket.
Uno Sandiaga barátom meghívására látogattam el ide, az Egyenlítő környékének szigetvilágába, amihez hozzáfűzném: Uno meghívására és Borobudur és Komodo hívására. Komodo az a sziget, ahol fennmaradt a dinoszauruszok néhány közvetlen utóda a maguk természetes környezetében. Ezek a dinók tíz-húsz millió évet dekkoltak itt át.
Borobudur csak alig több mint ezeréves. Ez a világon a valaha épült legnagyobb buddhista templom, impozáns lépcsősorokkal és kapukkal, sok ezer faragvánnyal, mindegyikhez ősi történetekkel. A monumentális építményt a szomszédos Manahora tűzhányó egyik kitörése vulkáni hamuval lepte be, aztán a növényzet is beszőtte-befonta. Egy angol úr talált rá véletlenül a templomra, erre a titokzatos, földbe süllyedt tengeralattjáróra, űrbeli tárgyra, kozmikus csészefedőre, az ember által valaha is létezett egyik legcsodálatosabb műalkotásra, amely teljesen elfeledve aludta álmát, miként a Szfinx a homok alatt, azt is úgy kellett kiásni, senki, de SENKI nem emlékezett rá, hogy kérem, innen érdemes lenne arrébb seperni a homokot, mert az ükapám azt hallotta az ükapjától, hogy a nagyon öreg emberek szerint ott hajdan egy titokzatos szobrot láttak az őseik.
Hogy egy szobrot elfelejtenek, az hagyján, de egy világvallás legnagyobb kegyhelyét? Egy magaskultúra, amely írásbeli lenyomatok formájában is rögzítette értékeit, emlékeit, narratíváit, normáit, ismereteit, világmagyarázatát – csak úgy elfelejt egy ilyen helyet? És még csak mesékben sem emlegeti, mint mondjuk, Andersen a tengerbe süllyedt harangok szavát, vagy mint Platón Atlantiszt? Vajon hány Borobudur alussza álmát a hamu, a homok, a növények vagy a víz alatt, a kollektív tudat küszöbei alatt? Vagy azt gondolták a hívek, hogy amit a feledés (olyakor hamuból szőtt) fátyla eltakar, azt az istenek akarata fedi el előlünk, azt jobb nem bolygatni? Lehet, hogy a papok valamilyen rossz fát tettek a tűzre? Mint a kerci apátok, akiknek „kicsapongó életmódja” miatt Mátyás bezáratta az ország legrégebbi cisztercita apátságát, amely a legelső gótikus építmény volt Szent István Magyarországán. Kerc romjai – nem is messze Kőhalomtól – Csontváry vásznaira kívánkoznak – sajnos, Csontváry nem járt Dél-Erdélyben, sőt, egyáltalán Erdélyben sem, Kercnél jobban vonzotta Taormina.
A Borobudur toponímia egyébként nagyjából ugyanazt jelenti, mint a Churchill név – templom a dombtetőn, illetve templomdomb. Jelen esetben inkább kis fennsík, plató, mintsem dombcsúcs.
Amitől az épület még rejtélyesebb, még erődszerűbb, még csatahajósabb: az, hogy nincsenek ablakai. Úgy látszik, ez is hiányzik nekem, mint az ékezetek. De igaz is, hogyan mutatnának a piramisok, ha ablakokat vágtak volna beléjük. Akik a piramisokat lakják, azoknak befelé nyílik az ablaka, és amúgy is befelé néznek és látnak. Borobudurral szintén ez a helyzet.
(Érdekes, mindkét környékbeli tűzhányó nevére pontatlanul emlékeztem. Most vált világossá számomra, hogy nem Manahoré, hanem Manahora, és nem Mérapé, hanem Merapi. Emlékezetem kissé elgörögösítette őket.)
Nem messze van a kelet-jávai szultán palotája. Ez a dinasztia viszonylag fiatalabb: mintegy két és fél évszázada uralkodnak. De ne gondoljon senki fűszoknyás törzsfőnökökre – egy ilyen szultán Leydenben végzett (mint nem kevés erdélyi diák), tökéletesen beszél hollandul és angolul, magasan képzett fotográfus és koreográfus, lovaspólózik és palotája mennyezetéhez adott esetben ő maga tervezi az ornamentikát. A Borobudurhoz legközelebb eső nagyobb város neve Yok-Yakarta, amit Dzsokdzsakartának ejtenek, és több mint kétszáz egyetem működik benne. Amikor hallottam, nem hittem a fülemnek, kétszer is rákérdeztem, jól értettem-e. Jól.
Uno Sandiaga politikus, üzletember. Két barátjával a milánói Internazionale többségi tulajdonosa, ők hozták fel a csapatot a tabella aljáról a tetejére. Délkelet-Ázsia jövendő meghatározó emberét vélem látni benne, nemcsak a megerősödött Indonézia élén, hanem a Kínától délre és Ausztráliától északra eső egész térség élén is. Gandhi szerénysége párosul benne Churchill céltudatos gyakorlatiasságával. Nemrégiben egy politikusbarátjának a beiktatására igyekezett a parlamentbe, ám beállt a Jakartában nem ritka közlekedési kóma – senki semerre, se előre, se hátra, mentőkocsit és rendőröket is ideértve. Nem volt mit tenni, Uno a kocsit a sofőr gondjaira bízva behosszútávfutott a parlamentbe, amúgy öltönyben, nyakkendősen. Amihez azért az is hozzátartozik, hogy Uno maratoni távokon edződött sportember – ma is több kilométert fut reggelente, ha nem is zakóban.
Azt remélem, sikerült fölébresztenünk benne az érdeklődést Magyarország iránt – ha valóban, akkor egy nagyon megbízható, kiváló szövetségest és jóbarátot nyerünk személyében.
Közben megtudom Kodolányi Gyuszitól, hogy mégis megjelenik az Országút, küldjek gyorsan valamit. De ha lehet, ne esszét, mert tele van a szám súlyos, nehézveretű esszékkel. Jó, akkor kitalálok valami könnyű műfajút. Verset? Az már van. De én is írtam egyet, éppen tegnap... jó, akkor küldd azt.
Tényleg papírra vetettem a repülőn, Pápuaföld és Bali között, Lombok szigete fölött járva egy kis sárkánygyíkos, ahogyan hajdan nevezték, regét, bár én most a ballada műszót használtam.
Hátha a rege elnyeri a kollégák tetszését, s nem fog sem túlságosan nehézveretűnek, sem módfelett könnyűnek találtatni a mérlegükön.
(Egyébként az indonéz repülőkön hat verset írtam: a komodói sárkányon kívül egy balladát a kolozsvári hattyúkról, egyet Ábelről és Surgyelánról, egyet azzal a címmel: Egy szexmunkás az onkológián és két rövidebbet, egyik a hullámverésről szólt, a másik a poharamban történt naplementéről.)
Még két felirat ötlik szemembe, mielőtt elnyel a repülőgép. (Mint akkoriban ötéves kislányom egyszer megfogalmazta ezt: „Most lépünk be a halál torkába.”) Az egyik felirat szűkszavúan csak annyit mond: Obat pria „Viagra”.
A másik izgatottabb:
Stiker, undangas, nota, kaos, DLL.
És íme, a rege:
Ballada
a messziről jött
idegenről
Az Egyenlítőn leszállt az este,
megült a pálma-lombokon.
Egy hullócsillag jött az űrből
s leért a földre Lombokon.
Lombok az indonéz sziget.
Él itt egy sárkánygyík-kisasszony, úgy tudom –
ezzel nyitott
a csillagfejű idegen
azon az indonéz szigeten.
Az nem pont itt él, hanem odaát, Komodón,
mondta a határőr komoran,
Ott, a tűzhányón laknak ők,
a brutál őshüllő-nagymenők.
A lombok közt türkiz gyíkocskák suttogtak izgatottan.
Komodón felfigyelt a sárkány
a rezervátum ablakában.
Ott állt és mosolygott magában.
HÁT ITT VAGYOK, ELJÖTTEM. Így beszélt,
a csillagfejű így szólt a gyíkhoz.
MÁR NEM HITTED. MÁR NEM REMÉLTED.
DE ITT VAGYOK.
ELJÖTTEM ÉRTED.
A gyík-kisasszony elpirult
ajkát mosolyra vonta szét,
lehunyva mindkét nagy szemét:
sírós mosollyal fogadta őt
az égből őhozzá érkezőt.
Mellékballada
a leányról
a varrodában
Egy kócos kislány egy kócerájban
a varrógépnél pepecselt.
Most felmondok. Eljöttek értem.
Ezt vágta hozzá főnökéhez,
és még vissza is feleselt.
Kilépett. Úgy csak, munka közben,
a nyolc órája le se telt.
