William Shapeskpeare irodalmilag elfogadott (de nem feltétlenül hiteles) születés- és halálozásnapja is április 23-ára esett. Rá emlékeztet az eheti felvétel, Robert Volkmann III. Richard koncertnyitánya. Volkmann (1815-1883) német zeneszerző volt, aki élete jelentős időszakát Pesten töltötte. Első ízben (1841 és 1854 között), majd 1858-tól haláláig élt Magyarországon. Jó barátság kötötte Erkel Ferenchez, Liszt Ferenchez és Mosonyi Mihályhoz. Elismertségét mutatja, hogy Liszt és Erkel az 1875-ben megalapított Zeneakadémia kezdő tanári karába is meghívta őt.
Zeneszerzőként, noha saját korában valós tisztelet övezte, ma nem tartják kiemelkedőnek. Korai tanulmányait követően – főként első pesti időszakában – Beethoven művei hatottak rá, később pedig Mendelssohn és Schumann zenéje. Zongora- és kamaradarabjait biztos formaérzékkel alkotta meg, azokat Wagner és Brahms is jelentősnek tartotta. Zenekari életművében a forma sok esetben akadémikussá válik, s a bécsi klasszicizmus formavilágát folytatja olykor belső tartalom nélkül is.
A zenekari életműből kiemelkedik azonban a III. Richard című nyitány, amelyet 1870-ben írt Pesten. A bemutató sikere után számos közzenét írt még hozzá, valamint egy finálét is. A nyitány a Shakespeare-dráma szimfonikus foglalatát adja. Két dallam „ütközik meg” egymással: egy komor hangulatú (fagottokon és harsonákon szólal meg először), amely III. Richardhoz kapcsolódik, illetve egy lírai karakterű (hegedűn és magas fafúvósokon hangzik fel első ízben), amely a király ellenfeléhez, Richmondhoz köthető.
A lassú bevezetést fojtott hangulatú jelenet váltja fel, amelybe újra és újra erős üstdob-ütések törnek be. A lírai téma epizódjai váltakoznak a komor szakaszokkal, ám egyik dallam sem tud dramaturgiailag kiteljesedni, mert harci zaj (hegedűfutam, trombitahang, üstdob-ütés) akasztja meg azokat. A csata a mű csúcspontján tör ki, amelynek hangszerelése a volkmanni életmű legjelentősebb zenekari bravúrja. Angol katonadalt dolgoz fel kisfuvola és kisdob kíséretével, amely végül kiegészül a teljes nagyzenekarral. A nyitány végén letisztul a zene és a korábbi lírai téma előbb elégikusan, majd megdicsőülve tér vissza.
A nyitányt a Budapesti Filharmóniai Társaság játszotta 1871. március 26-ánn a szerző vezényletével a Nemzeti Múzeumban. A felvételen a legismertebb szlovák karmester, Ondrej Lenard vezényli a Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarát Pozsonyban.
