Ma is jól emlékszem első találkozásunkra Bakk Miklóssal. 2003. május elején érkeztem Kolozsvárra, hogy egy hetet oktassak tömbösítve a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű politológusképzésén. Éjfél körül ért be a vonat a vasútállomásra, ahol Miklós az erdélyi magyar értelmiség egy másik legendás alakjával, Bodó Barnával várt rám. Hamar kiderült, hogy sok szempontból hasonlóan látjuk a világot, közös az értékrendünk. Szellemi párbeszédünk, barátságunk azóta is tart. Eddig kilenc alkalommal szerveztük meg közösen a torockói politológustábort, legnagyobb közös vállalkozásunk pedig a Magyar Politikatudományi Társaság 2013-as kolozsvári vándorgyűlésének  megszervezése volt.

Így örömmel tettem eleget a szerkesztői kérésnek: írjak recenziót az idén  megjelent, Tóth László kézdivásárhelyi újságíró Bakk Miklóssal készített interjúkötetéről. Az említettek miatt is nagy élvezettel, egy ültő helyemben olvastam el a gazdag, rendkívül sokrétű életpálya legfontosabb állomásait bemutató könyvet. Törzsökös székely család az övé – anyai ágon némi szudétanémet és (talán) lengyel beütéssel. És ez a származás erősen meghatározza identitását. Praktikus okokból a temesvári egyetem számítástechnikai mérnök szakát végezte el, de bölcsész énje már az egyetemen megmutatkozott (az egyetemi rádióban a magyar irodalom történetéről tartott előadássorozatot, és aktív tagja volt egy értelmiségi vitakörnek), első munkahelyén, a barcarozsnyói szerszámgyár gyakornokaként főleg filozófiát olvasott, felesége révén 1982-ben Lugosra kerülve pedig gyorsan vezéregyéniségévé vált a József Attila Irodalmi Körnek. Nagy hatással volt rá a Toró Tibor temesvári atomfizikus által hirdetett, C. P. Snow-i „két kultúra” eszméje, azaz a folyamatos törekvés a természettudományok és a humántudományok közötti szakadék áthidalására.

A forradalmat követően szinte azonnal politikusi pályára lépett, s 1991-ben fel is hagyott mérnöki szakmájával. Lugoson önkormányzati képviselő lett, de belevetette magát az országos politikába is, 1993-ig az RMDSZ bánsági kongresszusi küldötteként, majd  (1999-ig) a Szövetségi Képviselők Tanácsa és (1995-ig) a Politikai Főosztály tagjaként. Már a kezdetektől elkötelezett híve volt az autonómiának, és

kollégáival a Politikai Főosztályon két alternatív autonómiatervezetet is készített, melyeket azonban az RMDSZ vezetése 1995-ben – már a koalíciós kormányzásra készülve – levett a napirendről.

Ezeket továbbfejlesztve készítette el – immáron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megbízásából – a máig legrészletesebb és legszakszerűbb erdélyi autonómiakoncepciót, amelyet aszimmetrikus regionalizmusnak nevezett el. Lényege, hogy egész Románia regionális átalakításának keretében jönne létre a Székelyföld mint sajátos státusú, a többi régióhoz képest bizonyos többletjogokkal rendelkező régió (hivatalos kétnyelvűség, az etnikai arányokat tükröző regionális választási rendszer). Abban bízott, hogy ez a megközelítés és nyelvhasználat nagyobb eséllyel nyeri el a román többség és az Európai Unió szimpátiáját.

A koncepció iránti minden rokonszenvem ellenére azonban magam outsiderként már 1996-ban is Bakk Miklósnál nagyobb empátiával viszonyultam az RMDSZ koalíciós szerepvállalásához, és utólag is úgy gondolom, hogy ez volt a helyes döntés. Nem tudjuk persze, miként alakult volna az erdélyi magyarság helyzete, ha a Tőkés László által fémjelzett irányvonal nyer többséget, de tény, hogy

néhány széplelkű román értelmiségit leszámítva azóta sincs egyetlen olyan komolyan vehető román politikai erő, amely nemhogy Székelyföld etnikai elvű területi autonómiáját, de akárcsak a romániai kisebbségek kulturális autonómiáját elfogadná

(az utóbbit tartalmazó kisebbségi törvény tervezete 2005 óta fekszik a román parlament asztalán).

1999-ben Bakk felhagyott az aktív politizálással, de azóta is lényegében minden erdélyi magyar politikai párt és mozgalom számára végzett/végez szakértői-tanácsadói tevékenységet (EMNP, MPP, EMNT, SZNT).

Már politikai pályája kezdetén kiderült, hogy nem csupán a politika gyakorlati művelése, hanem annak elmélete is izgatja. Elmondása szerint már lugosi önkormányzati képviselőként is olyan kérdéseken töprengett, hogy mi a politikai cselekvés, mi az erkölcs szerepe a politikában, van-e objektív igazság a politikai vitákban. Tízéves helyi politizálásának tapasztalatait pedig ekképpen összegzi: „Itt értettem meg, hogy mi a kompromisszum művészete, hogy mi a szavak egyidejű súlya és könnyedsége a politikában, és azt a belső morális ellentmondást, hogy jó eszközökkel is lehet rosszat, és rossz eszközökkel is lehet jót cselekedni a politikában. És azt, hogy a politika részleges leválaszthatósága a moralitásról mindazonáltal nem ment fel az erkölcsi megítélés alól.”

Ezek után nem meglepő, hogy 1993-ban nem fogadta el az egykori kézdivásárhelyi iskolatárs, Markó Béla ajánlatát az RMDSZ ügyvezető elnöki posztjára, helyette inkább a Politikai Főosztályon vállalt stratégiaalkotó tevékenységet. És az is a dolgok természetes menete volt, hogy néhány éves újságírást követően (1999–2003 között a kolozsvári Krónika című napilap munkatársa, majd főszerkesztője volt), 2003-tól főállású egyetemi oktató – sőt tagozatvezető – lett a BBTE Politológia Tanszékének magyar tagozatán, majd 2016-tól tavalyi  nyugdíjba vonulásáig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanított. 2008-ban megjelent Politikai közösség és identitás című doktori értekezését kollégái az évtized legfontosabb politológiai munkájának szavazták meg.

Az interjúkötetben kendőzetlen őszinteséggel beszél a BBTE-n zajló vitákról az önálló magyar karok, illetve az önálló magyar politológia tanszék létrehozásáról – korántsem csak a román egyetemvezetés és a magyar kollégák között, hanem utóbbiakon belül is.

Egyébként érdekesnek tartom, hogy míg Magyarországon inkább az a jellemző, hogy politológusból lesz valaki politikussá (Bihari Mihály, Pokol Béla, Stumpf István, Navracsics Tibor, Bozóki András), addig Erdélyben több műszaki értelmiségi ment el politikusnak, majd lett belőle politológus (Bakk Miklóson kívül Bodó Barna és Szász Alpár Zoltán is).

Méltó lezárása a könyvnek a Romániai Soros Alapítvány kuratóriumában töltött évekről szóló rész.

Az interjúalany rendkívül árnyaltan beszél arról, hogy egy nemzeti érzelmű, szabadelvű-konzervatív ember számára miért problémás Soros György életműve.

Különösen üdítő ezt olvasni magyarországi magyarként, ahol a baloldali liberális sajtóban és politikusaik körében kritikátlanul ajnározzák Sorost, a kormánypárti sajtóban és politikusaik körében pedig fő ellenségképként kezelve sok éve primitív módon sorosoznak, minden rossz mögött őt lát(tat)ják.

A könyv végén névmutató is szerepel, amellyel azonban több probléma is van. Egyrészt nem csupán névmutató, lényegében általános jegyzetként funkcionál (ezt mutatja az is, hogy a nevek a megjelenés sorrendjében, nem pedig ábécérendben szerepelnek). Másrészt meglehetősen esetleges, hogy a könyv szereplői közül ki kerül bele és ki marad ki belőle (az RMDSZ politikusai közül például Markó Béla, Verestóy Attila és Eckstein-Kovács Péter szerepel, míg Tokay György, Frunda György, Borbély László nem; a BBTE oktatói közül Bodó Barna, Salat Levente, Szász Alpár Zoltán, Hantz Péter szerepel, míg Cs. Gyimesi Éva, Magyari-Vincze Enikő, Péntek János, Lőrincz József nem; a transzilvanisták közül Tudor Duică, Daniel Vighi, Alexandru Cistelecan szerepel, míg Sabin Gherman, Molnár Gusztáv (!) nem). Harmadrészt durva tévedés is került bele: a ma is élő Ion Iliescu esetében az van feltüntetve, hogy 2022-ben elhunyt.  

A tetszetős küllemű, számos színes képpel illusztrált könyv korántsem csupán az interjúalany ismerősei, barátai számára lehet érdekes, hanem mindazok számára, akik érdeklődnek a forradalom előtti és különösen a forradalom utáni Románia – azon belül különösképpen Erdély – közéleti viszonyai, többség–kisebbség együttélése és a magyar kisebbségen belüli viták iránt a nagypolitikában, a helyi politikában, a média világában, valamint az egyetemi-akadémiai szférában. Bennem pedig megerősítette az érzést: büszke vagyok rá, hogy Bakk Miklós immáron húsz éve a barátjának tart.

 

Tóth László: Erdélyi színterek, politikai spektrumok: beszélgetés Bakk Miklós politológussal, Sorsformálók, Barót, Tortoma, 2023, 137 lap

 

A szerző az ELTE ÁJK docense