Régen a ruhákat addig használták, amíg szét nem foszlottak. Toldozták-foldozták őket, egyik gyerek örökölte a másiktól, hogy azután mosogatórongyként vagy olajtörlőként végezzék. Nem így manapság. A gazdag országok magas jövedelmű polgárai egyre gyakrabban vásárolnak ruházati cikkeket, cipőket, bútorokat, hogy nem sokkal később szemétbe dobják és újakra cseréljék őket… amiket kis idő múlva szintén kidobnak, hogy megint csak újakat vegyenek.

1995-ben a textilipar fejenként 7,6 kilogramm rostot termelt a bolygón. 2018-ra ez a mennyiség a kétszeresére, 13,8 kilogrammra nőtt. A világ népessége is növekedett, 5,7 milliárdról 7,6 milliárdra. Évente több mint 60 millió tonna ruhaneműt vásárolnak, 2030-ra ez a szám várhatóan 100 millió tonnára emelkedik.

Korábban évente csupán négyszer jelentek meg új fazonok, ma már minden héten újakat dobnak piacra. Manapság

a divatmárkák csaknem kétszer annyi ruhát gyártanak, mint 2000-ben,

többségük Kínában, Vietnámban, Bangladesben és Törökországban készül. A ruhaipar 300 millió embert foglalkoztat világszerte.

Megdöbbentő tény, hogy 50 milliárd ruhadarabot az elkészítését követő egy éven belül leselejteznek – állítja az Egyesült Államok Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézete által összehívott szakértői műhely.

Két nagy kategóriába sorolhatók a textíliák: természetes és szintetikus, azaz mesterséges. Az állati és növényi eredetű anyagok, például a gyapjú és a gyapot termelése viszonylag stabil, bár lassan növekvő. A polimer alapú szálak, különösen a poliészter gyártása a 2000-es évi 25 millió tonnáról 2018-ban közel 65 millió tonnára nőtt. Nem meglepő, hogy ez a tendencia erőteljes hatással van az ökoszisztémára.

Míg Afrikában sokan szomjan halnak, a divatipar évente akár 200 billió liter vizet fogyaszt, ezzel elnyerve a világ legnagyobb vízfelhasználója címet. Ne feledkezzünk meg a mikroműanyagokról sem.

Műanyag szálak szabadulnak fel a poliészter és más polimer alapú textíliák mosásakor,

így az óceánokat fojtogató mikroműanyagok 20–35 százalékát alkotják. Ehhez adjuk még hozzá a vegyszereket, például a gyapot védelméhez használatos peszticideket.

Nagy szükség van a változásra. A körkörös gazdaságnak nevezett technológia két dolgot foglal magában: a tartós dolgokra való összpontosítás és a fenntartható gyártási technológiák gyorsabb kiterjesztése, kiemelt szerepet szánva az újrahasznosításnak. A használt textíliák nagy része hulladéklerakóban végzi, mert kevéssé megoldott az újrahasznosításuk. Ehhez kézileg kellene szétválasztani a szálakat, a cipzárakat és a gombokat. Ám ez időigényes művelet, bár sokat segíthetnek benne a gépek.

Egy másik kihívás a kutatók számára az emberek hozzáállásának, viselkedésének megváltoztatása. Ez már a társadalom- és viselkedéstudományok részét képezi. A németországi Bonni Egyetem kutatói, Verena Tiefenbeck és kollégái azt tapasztalták, hogy amikor a szállodavendégek visszajelzést kaptak a zuhanyozás során felhasznált energiáról, 11,4 százalékkal csökkent a zuhanyzásból származó energiafogyasztásuk. További kutatási kérdést jelent, hogy miképp lehet a fogyasztókat tartós cikkek vásárlására ösztönözni.

Egyes gyártók oly módon helyezték be a cipzárt a farmerekbe, hogy az újrahasznosítás során könnyen eltávolíthatók legyenek. Mások megerősített varrást használnak, hogy a ruhák tovább tartsanak. Ezek az intézkedések viszont költségesek, és nehezebben megfizethetővé teszik a termékeket azon fogyasztók számára, akik állandóan lépést akarnak tartani a legújabb trendekkel.

A politikának is jelentős a felelőssége ezen a téren. A világ legnagyobb textilgyártója, Kína ötéves körkörös gazdasági tervet készít az ipar számára. Kínának és az EU-nak, valamint az Egyesült Államoknak komolyabban kell törekedniük erőfeszítéseik összehangolására.

A fast fashion természetre gyakorolt hatásai mellett

ne feledkezzünk meg az emberi oldalról sem:

a gyermekmunka több mint 160 millió öt és tizenhét év közötti gyermeket érint, közülük minden második, azaz 80 millió végez bányában vagy gyárban különösen veszélyes munkát. Körülbelül ennyi gyerek él összesen Európában. Az elmúlt húsz évben lassú ütemben csökkent a gyermekmunkások száma, de sajnos 2020 óta minimálisan ugyan, de emelkedik. Száz–százötven évvel ezelőtt még Amerikában és Magyarországon is készültek olyan fényképek a kizsákmányolt gyermekekről, amilyenekhez hasonlókat ma Afrikában és Ázsiában kapnak lencsevégre. Az egyik nagy szektor, amely könnyen foglalkoztat gyermekeket a szürke gazdaságban, a textil- és ruhaipar. A nyomott árak, a kézimunka kiemelt szerepe, a megoldatlan gépesítés tömegeket terel ezekbe a gyárakba. Szíriai menekült gyerekek is dolgoztak a HM és a Next ruhamárkák törökországi beszállítóinál – ez derült ki a kiszolgáltatottak érdekeit védő Business and Human Rights Resource Center felméréséből.

Vajon eszünkbe jut-e, hogy a legújabb szakított nadrágunkat apró gyermekkezek varrták?

És hogy mi lenne, ha nem mennénk minden héten kétszer shoppingolni? Hogy talán jelent valamit, ha három szekrényben sem férnek el a ruháink. Hogy minek harminc kabát, ha csak hármat hordunk? Mostanában ahány új holmit veszek, ugyanannyit beviszek a charity boltba. Kezdem bánni, hogy már nincsenek meg édesanyám és nagymamám kardigánjai. Most a Bershka és a Zara ugyanazokkal a mintákkal van tele. Zárójelben jegyzem meg: a régi darabok még egyben vannak, a mostaniak jó, ha pár évet (pár mosást?) kibírnak. Miért kell mindig a legújabb? Mert a reklámok ezt diktálják. Mindent bevetnek: átszabott arcú szupermodelleket és a tudattalanunk manipulációját. Hogy azt akarjuk, amit ők akarnak, hogy mi akarjunk. De tényleg akarjuk? Mindenből újat, mert minden eldobható. Ruhák, telefonok, autók, kapcsolatok. De ez már egy másik cikk témája...

Forrás: Nature