Az újvárfalvai születésű költő filozofikus költeményeiben elmúlás, természet, élet képei képei állnak nagyon emberi kérdések fényében.

A magyar szabadság nemcsak óhajtja, hogy szemébe nézzünk, hanem kéri is. Elvárja. Tiszta tekintetünket akarja látni. Lelkiismeretünk mélyére hatol. Mi sem szeretünk csalódni benne. Nem szeretnénk undok varangyos békának látni a szabadság istennőjét, Europét. Csalódnánk benne. De akkor egymásban és magunkban is.

„A múló időben
egyszer majd elválik, mit is kereshettem,
s hogyan maradhatott leszúrva az ásó
kinn a fényes kertben. Ha majd a sötétség
elválik a fénytől égen és veremben.”

Hagyjuk aszályos fájdalmunkat.
Babráljon a széttört magyar család
cserepeivel ki-ki magában, amerre jár.
Az összetartó gyermeki lélek is odavan.