Ma már tudom, hogy a költészete talált el valamikor elemista koromban, prózaformában. Az, hogy a kötet meséskönyvnek volt álcázva, és a Kobak könyve címet viselte, valójában mellékes. Ilyeneket olvastam akkor, abban a gyermekrajzokkal illusztrált kötetben: „Otthon bementek az autóba, felültek az autóra az autó mellé, megették az ebédet az autóról, lefeküdtek az autóba, és elaludtak.” Más történetekben időben visszafelé zajlottak az események, vagy minden piros volt – még a villany és a víz is –, esetleg a kisgyerek helyett az óvodásköténye ment óvodába – derekasan helytállva, noha ebédkor kénytelen volt a bal zsebébe gyúrni a krumplit.

Az asztalon, amelyet körülülünk, a kolozsvári Utunk hetilap utolsó évfolyama, 1989-es, mellette a Helikon első, 1990-es bekötött számai. A lap neve megváltozott 1989 decemberében, de néhány hagyomány tovább élt. Szilágyi István és Király László meghatározó szerepet játszott a folyóirat újraszervezésében, őket kérdezem a változásokról.