Munkaidőben vagyok, ráérek – dőlt hátra Zoli egy porlepte bútoron, a felújítás alatt álló gimnázium folyosóján. A kisfőnöknek megszólalt a mobilja, így most Zoli nem tudta, mi a teendője. Az egyik brigád már dolgozott, ma megérkeztek a beépíteni való ablakok. Az ő csapatát, az álmenyósokat, többfelé osztották be. Míg megtudja, mi lesz a dolga, elnyúlt egy leselejtezett iskolapadon.

Itt még rágyújtani sem lehet – gondolta magában. Várt. Jobb híján előkotorta zsebéből a mobilját. Az állványon a kollégája folyton egy applikációt emlegetett. Valami gyúrós applikációt. Hogy attól milyen hasa lett, és hogy azóta nincs gond a csajozással.

Zoli is ezt akarta, hogy ne legyen gond. Görgette a képernyőn az applikációkat. A legtöbb ikonján feszülő bicepszű vagy valószínűtlenül széles vállú figura virított. Egyet-kettőt megnyitott, de mindtől hamar elment a kedve. Aztán mikor már éppen elunta volna a dolgot, megakadt a szeme az egyiken: fekete háttér előtt egy alacsony és egy magas figura között hatalmas, piros nyíl mutatott felfelé.

Magasságnövelés!

Na, ez az. Ez kell neki!

A társkereső profilokban is mindig így kezdik a csajok: legyél legalább 180 centiméter! De Zolinak eddig sehogy sem sikerült annyinak lenni. Ő csak 169 centi-
méterre nőtt. És hiába mondott minden alkalommal 171-et – mert gondolta, cipőben annyi legalább megvan – a lányok csak elkerülték. Magasodási gyakorlatok. Nőj fel! – Zoli fészkelődni kezdett. Hat hét múlva már ő is 180 centiméter lehet. Valami nyújtózásokat kell csinálni, meg zöldségeket enni. Menni fog! Telepítés.

Alig győzte kivárni, hogy letöltődjön a telefonjára az app, de közben visszatért a kisfőnök. Zoli felállt és kelletlenül csúsztatta mobilját a zsebébe. A padon munkásnadrágja nyitott szárnyakra emlékeztető lenyomatot hagyott. A tököm se akar most létrára mászni – dohogott magában, bár a gipszkartontábla-emelőt ellenőrizni tulajdonképpen csak látszatmeló, elbíbelődik majd vele egy ideig. Arra is jár órabér – nem is olyan rossz. Újabban mindig volt elég pénze a hétvégi bulizáshoz. De a lényeg, a csajok becserkészése sosem jött össze neki. Majd most!

Szorítani kezdett a hólyagja, így szólt a főnöknek, hogy megkeresi a klotyót.

Az iskolában csak egy szűk mosdót talált, lötyögő kilinccsel, farostlemezből eszkábált oldalfallal. Ahogy a tolózárral bajlódott – utólag nem is értette, minek akarta egyáltalán bezárni azt az ajtót – mobilja kicsúszott a zsebéből és a vécékagylóba pottyant. Az eséstől bekapcsolódott, és míg el nem sötétedett a képernyő, jól ki lehetett venni a magasságnövelős applikáció fekete-piros ikonját. Fizetés csak két hét múlva lesz, addig biztos nem tud újat venni. A fenébe!

Kedden az iskola felújítását a polgármester személyesen jött megsürgetni. Az álmenyós brigádnak hirtelen rengeteg munkája lett. Zoli mindennap tizenkét órázott. A munkásszállón esténként csak bezuhant az ágyba, nem hiányolta sem a mobilját, sem az applikációt.

Következő pénteken egy új bolt előtt állt meg a brigádot szállító kisbusz. Zoli parizert, zsömlét és egy tüskét vett magának. Észrevette, hogy a pultos csajnak milyen formás mellei vannak. Önkéntelen mozdulattal igazította meg munkásnadrágját, és hirtelen eszébe jutott a magasító applikáció, meg az új mobil. Holnap felmegy a plázába, és megveszi. Holnap már lesz app!

A kiscsaj ekkor széles mosolyra húzta a száját. De valaki másra mosolygott, Zolit mintha észre sem vette volna. Hát persze, mindig ez van. Egész nap hallgatagon rakta az álmennyezetet, létrázott, cigarettázott. Különben is, mi lesz, ha magasabb leszek? Magas csávóból annyi van.

Szombaton végül megvette az új telefont. Hamar életre kelt a kezében. Az applikációk között keresgélt. Kockahas 8 hét alatt – nem kell. Szexi fitnesz – tovább. Már a magasságnövelés sem érdekelte.

Végül megtalálta, amit keresett. A telepítés gombra kattintott, és elégedetten vigyorgott, amikor végre megnyílt a letöltött app:

IKAROSZ 3.0 – Növessz szárnyakat! – Repülés kezdőknek, 8 hét alatt.◼