Őnáluk nincsenek istenek,
minden ima tárgya materiális,
mindennapjaikat bércek veszik körül:

Korlátjai vannak csak a szemnek,
senki sem tudja,
mit talál a túloldalon.

*

Mindenhol magamat találom.
Az események újrarajzolódnak.
Nem menekül senki.

Fülünk magunknak vágjuk le,
csonkjaink összeforrnak.
Szemünk magunknak vájjuk ki,
gödreibe nem férnek meg a csillagok.

*

Ott az emberek eltűnnek,
és senki sem emlékszik rájuk.

Furcsa álmot láttam az este,
egy régi kelt életre benne.

A teret pókok szövik,
te ugyanoda futsz vissza mindig.
Átfognak láthatatlan lábak,
szorítanak, és az összes tér, amid van,
a gyűrű, amibe visszahajolsz.