Mintha láthatatlan szálakkal képes volna kapcsolódni az ő idegsejtjeihez. Letapogatja a gondolatait, figyeli a mozdulatait, a görgetés tempóját, méri a fotók nézegetésével töltött időt. A dzsinn a mentett képek részleteire is figyel, a részleteket a memóriájában tárolja, hogy végül tökéletesen az ő ízléséhez igazított fotókkal bombázza minden alkalommal, amikor belép a social media virtuális kirakatai közé.

Az asztalra teszi a telefonját. Poharak, müzli, méz, vitaminok torlódnak mellette, minden, amire napi szinten szükség lehet. Félkész bútorok, bura nélküli lámpák, sarokban hagyott vödrök, csempekupac, zsákok és dobozok mindenütt. A konyhájuk egyáltalán nem hasonlít a galériába mentettekhez.

Adventre meglesz, ígérte az asztalos, de a gépeket időben rendeljék meg, és ha kérheti, ne kelljen várnia a villanyszerelőre, meg a festőre. A szakemberek pontosan érkeztek, főzőlapot és mosogatógépet online rendelt, kivett egy hét szabadságot, hogy a takarításra is maradjon idő. Csúszás van, hívta néhány napja a mester, várni kell az üveglapokra, meg a csapra. A fogantyúk két hét múlva érkeznek, a nagy polccal még adós, de az a legkevesebb. Az asztalosnak ez a legkevesebb, ő meg közben megőrül a tehetetlenségtől.

Az Instagram fotók nem beszélnek arról, mennyi mindennel kell megküzdenie egy háziasszonynak felújítás során. Nem látszik a nappaliban sorakozó edények garmadája, nincsenek sittes zsákok a bejárat előtt, falnak támasztott vízmérték, párkányon heverő csavarhúzókészlet. Az algoritmus hallgat a házastársi vitákról, a kutyák bánatos tekintetéről, kimerült háziasszonyok mészportól fehér hajáról.

Szia, na, hogy áll a konyha? Kérdi a férje egy üzenetben. Jó, hogy Andris elutazott pár napra, nem látja nyomorúságos állapotát, neki pedig nem kell újra hallania, ugye megmondta, kár volt belevágni az egészbe, jó volt a régi bútor. Andris amúgy is utálja a felfordulást, pláne karácsony előtt. Még sehogy. Azaz ugyanúgy, írja vissza.

Kávét főz. A kávé mindig megnyugtatja, az asztalra könyökölve kortyolja. A kesernyés illat belengi az üres konyhát. Lehunyja a szemét. A lépcső felől reccsenés hallatszik, aztán akár egy sóhajtásra, meglebben a konyha és a nappali közé kifeszített fólia. Mintha a falak beszélni tudnának. A ház így adja tudtára, elég volt, nem bírja tovább, éjszakánként forog vele a világ, recseg-ropog mindene. Csak egy picit tarts ki még, kérleli a házat hangosan. Nincs visszaút, a régi konyhát eladta a Marketplacen, az új félig kész.

A kutyájuk hozzá simul, nedves orrát az ő lábfejéhez érinti, bánatosan néz fel rá. Max nem érti, mi történik, nem ismeri ki magát a nappali és a konyha közötti labirintusban, ismeretlen emberek szaga járja át a házat, a reggeli sétára alig jut idő, pedig odakint hull a hó, és ő semmit sem szeret jobban, mint ugrándozni a fehér puhaságban.

Az algoritmus nem veszekszik, nem sürget, nem várakoztat. Pont azt, éppúgy és akkor kapod, amikor szükséged van rá. Még csak ki sem kell mozdulnod otthonról. A könnyen beteljesíthető vágyak illúziója reels-videókon kínálja magát, megnyugtató zenével kecsegtet, minden egyszerűnek, gyorsan elérhetőnek tűnik. Kár, hogy a mesteremberekre nincs hatással. A csapot, fogantyúkat sem képes gyorsabban házhoz szállítani, és Maxet sem tudja sétára vinni.

A telefon pittyen. A lánya üzen, nincs elég hely a ruháinak, jó volna egy gardrób az albérletbe. Megkérdezem az asztalost, válaszolja ő, vagy elmehetnének együtt körülnézni az IKEÁ-ban, pár karácsonyi díszt is vehetnének. De a lányának most nincs ideje, hétvégén a Bécsi Adventre utazik, és nyakán a vizsgaidőszak. Majd karácsony után visszatérünk rá, jó, anya, írja zárszóként, szívecske, szívecske, karácsonyfával.

Megnyitja a Facebookot, pörgeti az új bejegyzéseket, fehér gardróbszekrény fotója ugrik elé. Black Friday van, jelzi a következő hirdetés, online rendelésnél harminc százalékkal olcsóbb minden. Egy bitlépéssel mindig előtte jár, gondolja magában. Screenshotot készít, elküldi a lányának. Jó lesz, kérdi tőle. Egy ideig vár a válaszra, aztán feláll, lefőz egy újabb kávét. Odakint esik a hó. Megnyitja az Instagramot. Porszem hullik a mennyezetről a telefonra.

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Copilot)