imaóra
ha életet adsz fényt adsz az éjnek
a hold terel milliom csillagot
hol a gyermek ágya mellett angyalok
őrzik a csalóka híg sötétet
hol a tévelygő reszkető lába
a széles útról szűk ösvényre letér
mert tömeg-úton a kísértés kísér
az ingó köveit tapogatva
a halkan zengő belső szív-imák
javítják a hátrahagyott hibát
kegyelem záporában megtisztulva
mert az élet rögei léptünket
térítik el feledett üzenet
melyet őseink vártak leborulva
ha onnan a szentek
ahol a kedvesek tanyáznak égi
nyoszolyákon dalok szállnak szájról-
szájra dicsőít
a lélek oly régi
idők óta s mint búza kalászol
a szavuk imáik földre szórva
hol százszoros termést hozva szívekbe
térnek meg derengő templomokba
ég-föld ritka átlóit átívelve
mert istennek kedvesek a szentek
akik a jó lelkeknek üzennek
hordják az úr elé a szent imákat
kérve kegyelmet kétségbeesett
térben vigasztalva embereket
isten nem töri el a gyenge nádat
a korzó alkonyatkor
mintha két part egyre távolodna
feszül egy fényes ív mely összetart még
lusta hajót a folyam terel arrébb
mit rejthet a rakterének odva
ez a város összenőtt mint fércek
tartják acélkábelek s szabad láncok
minden pillér mely sodró vízben ázott
a fenéken nyugszik mint egy vércsepp
hány hídja van ma nézd ahogy épül
és feltámadt-e mind amit régről
dunába robbantva pusztulni szánt
az élni vágyók szent akarattal
munkásemberek roppant haraggal
a háború szörnye e vétek iránt
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán by Copilot
