A dallam poétájaként ismert Fryderyk Chopinről nemzedék- és honfitársa, az etnográfus, népzenekutató, Oskar Kolberg egykor így írt: „nincs szónok, aki nála jobban mozgatta volna meg hallgatói képzeletét, nincs orvos, aki hatásosabban gyógyította volna a szíven ütött sebet, nincs kéz Beethoven halála óta, amely jobban tartotta volna a zene kormánypálcáját, de nincs senki sem, aki szelídebben, hálásabban fogta volna. Akinek törődésre vágyott a szíve, a megmentőjét látta benne. Mert a könnyek, melyeket rögvest fakasztott, az öröm könnyeivé változtak.” A nagy lengyel zeneszerző és zongoraművész emlékét az 1927 óta, illetve 1955-től ötévente a varsói Nemzetközi Chopin Zongoraverseny is őrzi. A II. világháború óta idén fordult elő először, hogy a zongoraversenyt elhalasztották, azonban a lengyel Chopin Intézet a YouTube-csatornáján szombatonként a tizennyolcadik megmérettetésre benevezett versenyzők műsorából közvetít élő adásban részleteket. Július 18-án Aleksandra Hortensja Dąbek játékát hallhatták az érdeklődők.

Az előadásból kitűnik Chopin művészete, a zene és a zongora iránti alázat, amely a pianista személyiségének egyik legfontosabb jellemzője. Dąbek játékában azért is tiszteletreméltó mindez, mert az elmúlt évek Chopin-versenyein viszonylag korán kiesett. Hasonló alázat figyelhető meg a 2005-ben elhunyt orosz Lazar Berman zongoraművész életében, aki 1956-ban, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen harmadik díjat szerzett. Ekkor indult a varsói Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen is, ahol már az első fordulókból sem juthatott tovább. Megfogadta, nem játszik többé Chopin-művet, de olyan alázatot érzett a zeneszerző iránt, hogy hat polonézt megörökített lemezfelvételen.

Egy művész életében a versenyek különösen kockázatosak, hiszen bármilyen eredménnyel zárul egy verseny, hatással lesz előadói világára, és újrafogalmazza az örök kérdést: vajon a mesterségbeli tudás hol lényegül előadó-művészetté? Dąbek arra törekszik, hogy egyensúlyba kerüljön a technikai tökély és a lelki mélység. Valóban: érvényesül a versenyszellem és művészi a művészi élmény. De nem maradéktalanul. Az élő adásban alázattal szólaltatta meg a cisz-moll noktürnt (op. 27), az Asz-dúr balladát (op. 47), az Esz-dúr keringőt (op. 18) és a fisz-moll polonézt (op. 44). A programválasztásról elmondható, hogy a művész nem egysíkúságra törekedett, hanem igyekezett a lengyel zeneköltő valamennyi műfajában való jártasságát megcsillogtatni. 

A cisz-moll noktürnnel megalapozott chopini légkörből virágzott ki az Asz-dúr ballada története. Már éreztem a zene varázsát, amikor a ballada legdrámaibb részénél (14. perc), váratlanul „nehézséggel” szól a jobb kéz. Nem sokkal később a balkéz tökéletesre csiszolt, begyakorolt technikáját érzékelem, de nem hallom, miként kapcsolódnak össze a zenei részek. „Manuálisan” megoldotta a feladatot, de hova tűnt az előadásból a mélység? Az Asz-dúr ballada mélységeit a játékos és könnyed Esz-dúr keringő oldotta fel. Az előadás mégis drámai hanggal fejeződött be, hiszen a zeneszerző egyik mérföldkőnek számító fisz-moll polonézének ihletett interpretációját hallhattuk. 

A közvetítés során megjelenő tájképek és a Chopinről készült szobor emeli az előadás színvonalát, áhítatos, az eseményhez méltó alaphangulatot ad a koncertnek, ami olyan élethű, hogy az online térből a helyszínre repíti a hallgatót, azaz a żelazowa wola-i szülőház parkjába. A rendező kifinomult ízlését tükrözi például az oldott hangulatú Esz-dúr keringőhöz kapcsolt természeti képek és állatok látványa a koncert 18–19. percében.
Mindent összegezve kijelenthetjük, hogy Dąbek hangversenye minden pozitív és negatív felhangjával együtt megerősíti azt a véleményt, miszerint a Chopin zongoraversenyre magasan kvalifikált zongorista tehetségek neveznek. A lengyel zeneszerző szülőházában adott koncertje kiválóan rávilágít, hogy nagy sikerek várhatóak a jövőben Dąbektől. 


 


 

/Indulókép: Mathieu Laca: Frederik Chopin (olaj, vászon) /