„Van a politika, és van a szerelem. Ennek a két dolognak elvileg semmi köze egymáshoz. De volt, hogy volt. Van, hogy van. Milyen kár.” (Idézet az előadás ajánlójából)

Leonyid Zorin idén márciusban halt meg kilencvenhat éves korában. A Varsói melódia írója azerbajdzsáni születésű, de orosz művészként tartják számon, a Szovjetuniójában élte le életének jelentős részét. Leghíresebb drámáját a szocializmus évtizedeibe helyezi, nagy időtartamot átfogva, a politikai rendszer befolyását hangsúlyozva. A dráma kezdetén a lengyel zeneakadémista lány, Helga (Tompos Kátya) és az orosz borászhallgató, Viktor (Adorjáni Bálint) egy hangversenyen találkoznak, Chopint hallgatják. Helga énekesnőnek készül, cserediákként tanul Moszkvában. A szerelem, a nagy egymásra találás villámcsapásként éri őket. De házasságkötésüket törvény akadályozza: szovjet állampolgár nem köthet külföldivel házasságot. Ezért a diplomaosztás után Helga kénytelen visszatérni Varsóba. Zorin pedig megmutatja, mivé lesz a szerelmük tíz, majd húsz év elteltével.

A darab az Orlai Produkciós Iroda műsorkínálatának része. Bemutatója 2018-ban volt, a Hátszín Teátrumban állandó műsoron van. A kamaradarabot több vidéki városban játsszák, e héten Debrecenben. A rendező a bábszínész végzettségű, Jászai Mari-díjas Kocsis Gergely, a főiskola befejezése óta a Katona József Színház tagja. Úgy véli, ez a produkció elsősorban a színészek kezében van.

Egy élvezetes előadáshoz egy jó szövegkönyv és két jó színész is elég lehet. Ennek az előadásnak Kátya és Bálint játéka a legnagyobb érdeme.”

 

Tompos Kátya határozott, alapos és sokoldalú művész. A Varsói melódiában olyan finom részletekkel teszi karakterét életszerűvé, mint az enyhe akcentus, ami Helga lengyel anyanyelvűségét jelzi. A magyar színháztörténetben emlékezetes szerep Helgáé: Törőcsik Mari – Sztankay István partnereként – ezzel vált elismert színházi művésszé 1968-ban. Tompos Kátya bátorságát mutatja, hogy Törőcsik után mer új Helga lenni, sőt, maga ajánlotta a darabot Orlai Tibornak. Adorjáni Bálint remek partnere a meghatározó női főszereplőnek. A rendező szerint a szerelmi történeteket nem kell aktualizálni, mert örök érvényűek.

A két markáns művész pedig magával ragadja a figyelmet.